BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Adócsökkentést várnak a fuvarozók

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az eddiginél keményebb álláspontot alakítottak ki a kabinet e-útdíj-tervei kapcsán a fuvarozók.

Miután az eddigi információk alapján a maximális tarifával indul a rendszer, a fuvarozók az általuk szorgalmazott versenyképességi csomag minden elemének egyidejű bevezetését kérik a kormánytól, egyebek mellett adócsökkentést szorgalmaznak - mondta a Napi Gazdaságnak Karmos Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének MKFE) főtitkára a szervezet rendkívüli elnökségi ülését követően.

A fuvarozók sürgetik, hogy a kabinet tárja fel, hogyan kalkulált a tarifák kiszámításakor, amire szerintük azért is szükség volna, mert az ismertetett díjak magasabbak, mint ami a vonatkozó uniós irányelv alapján kivethető volna. Az MKFE szerint az útdíjrendszer bevezetése azonnali 30 százalékos fuvardíj-növekedést okozna, amit nem lehet rögtön továbbhárítani a megbízók felé. Úgy vélik, a helyzet kezelése érdekében a díjrendszer fokozatos bevezetésére is szükség van.

A fuvarozók által szorgalmazott versenyképességi csomag egyik fő pillérét az adójellegű kompenzációk jelentik: az MKFE részben azt szorgalmazza, hogy az ágazat szereplőit terhelő adókat az uniós minimumra csökkentsék, a tehergépjárművek átírási illetékét szüntessék meg, az útdíj pedig legyen levonható az iparűzési adó alapjából. Azt is javasolják, hogy állami kamattámogatással hozzanak létre egy speciális forgóeszközhitel-konstrukciót. Szintén a finanszírozás kérdéséhez tartozik, hogy az NGM még augusztusban arról tájékoztatta az MKFE-t: támogathatónak tartja a kereskedelmi gázolaj utáni adó-visszatérítés havi visszaigénylésének bevezetését, 2013. január 1-jétől.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.