Az Állatkert mint szemléltető eszköz
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságTavaly novemberben nyitotta meg kapuit a budapesti Benczúr utcában az OTP Fáy András Alapítvány által létrehozott, középiskolásokat pénzügyi ismeretekre és gazdasági tudatosságra nevelő O.K. központ. Az intézményt fenntartó Fáy András Alapítvány ügyvivőjét, Schrankó Pétert kérdeztük.
– Milyenek a visszajelzések?
– Az iskolaigazgatók kezdetben óvatosak voltak az általunk kínált programokkal kapcsolatban. Először csak egy-két osztályt küldtek el hozzánk, most pedig azt látjuk, hogy ahonnan eljött hozzánk egy osztálynyi gyerek, az igazgatók egész évfolyamokat küldenek el az O.K. központba. Tehát rendkívül pozitív tapasztalatokról számolhatunk be. Annyira, hogy a tanév végére már nem is tudunk helyet biztosítani a hatalmas érdeklődés miatt.
– Ezek szerint szinte kézről kézre adják Önöket?
– Talán elindult egy ilyen folyamat, bár még nagyon sok iskola vezetése nem ismeri ezt a lehetőséget. Viszont például nagyon sok szülő hallott már a nálunk folyó munkáról és felhívták erre a pedagógusok figyelmét az óvodás korosztálytól a középiskolásokig. Valóban az a célunk, hogy a programjainkat és az oktató moduljainkat kibővítjük az általános iskolások számára is. Példaként említhetem, hogy az egyik vállalkozásismeret anyagot úgy tudtuk gyereknyelvre lefordítani, hogy a csoportokat elvittük az állatkertbe. Az állatkert gazdálkodásán keresztül mutattuk be a gyerekeknek egy vállalkozás alapelemeit. Mennyibe kerül a majomház fenntartása, mennyibe kerül egy elefánt élelmezése? A gyerekek számára ez érthető, ráadásul szórakoztató is.
– Mi várható a május 24-én, Benczur utcai O.K. központban megrendezendő workshoptól és konferenciától?
– Jelezni akarjuk, hogy ebben a pénzügyi-gazdasági edukációban tudatosan szeretnénk továbblépni. Most elsősorban a szakmában dolgozókra összpontosítottunk.Olyan kutatókat hívtunk, akik a célcsoport specifikus kutatásokat koordinálták Magyarországon.


