Fékező erő az állástalanság
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság Még jövőre is magas marad a munkanélküliség a fejlett országokban, és ez alaposan visszaveti a gazdasági fellendüléshez fűzött reményeket – figyelmeztet legújabb konjunktúrajelentésében a Nemzetközi Valutaalap. Az IMF hivatalosan csak a jövő héten teszi közzé legújabb konjunktúra-előrejelzését, de egyes részleteket már tegnap nyilvánosságra hozott belőle. Ezek közt szerepel, hogy a valutaalap szakértői szerint az idén ugyan már élénkülni kezd a munkaerőpiac a fejlett országokban, ám ahhoz nem eléggé, hogy ne az állástalanság visszaszorítása maradjon továbbra is az egyik prioritás a kormányok számára.
Mindennek dacára a globális gazdaság kilábalása várhatóan folytatódik, és a makromutatók a legtöbb országban fokozatosan javulnak – jósolja tegnap közzétett előrejelzésében az Economist Intelligence Unit (EIU). A világ legnagyobb, nem banki hátterű elemzőháza azonban arra is felhívja a figyelmet, hogy a fellendülés továbbra is rövid távú tényezőkön alapul. Ez azt jelenti, hogy a mostanában megjelenő makromutatók semmit nem árulnak el a fellendülés tartósságáról vagy a növekedést megalapozó folyamatokról.
A vállalatok és a fogyasztók az EIU szerint némileg megnyugodtak, hogy a legroszszabb forgatókönyvek valószínűleg mégsem következnek be. A lakosság a fokozatosan javuló hangulathoz igazítja a fogyasztását, a cégek pedig a beruházási és munkaerő-felvételi terveiket. A vállalatok nem csökkentik tovább a raktárkészleteiket, ez is a stabilizálódás jele, hiszen a raktárak tisztára söprése a korábbi nagyarányú GDP-zuhanás egyik legfontosabb kiváltó oka volt. Mindez azonban még nem képes megalapozni tartós, gyors fellendülést.
A kulcskérdés most az, hogy más keresleti tényezők képesek lesznek-e fenntartani a növekedést 2010 után is. A derűlátó elemzők a továbbra is gyorsan növekvő feltörekvő gazdaságokra mutatnak – mindenekelőtt Kínára. A pekingi statisztikai hivatal tegnapi közlése szerint három év óta nem látott sebességűre gyorsult a GDP-növekedés a világ legnépesebb országában. Az első negyedévben 11,9 százalékos volt az emelkedési ráta a tavalyi január–március közti időszakhoz képest.
Egyes elemzők ezzel kapcsolatban egyre többet beszélnek a kínai gazdaság túlhevülésének veszélyéről, amely a globális gazdaság egészére nézve katasztrofális következményekkel járna. Mások viszont arra hívják fel a figyelmet, hogy a mostani növekedési ütem részben a válság miatt rendkívül alacsony bázisra vezethető vissza.
Ami Európát illeti, a fellendülés minden bizonnyal lassúbb lesz – nemhogy a kínai, de még az észak-amerikai tempóhoz képest is. Ez részben a görög válságra és a régió néhány más országában szintén túlságosan nagyra nőtt külső egyensúlyhiányok megszüntetési kényszerére vezethető vissza. Részben pedig arra, hogy az IMF által is jósolt magas munkanélküliség tartós fennmaradása leginkább Európában fenyeget. Különösen akkor, ha megszűnnek az állami munkahelymegőrző támogatások. Ez főleg Németországra érvényes, ahol a mostani viszonylag alacsony állástalanság elsősorban ezeknek a programoknak köszönhető – állapítja meg az EIU. Reuters, Bloomberg, Dow Jones, VG
Kockázati tényezők
(a gazdasági talpra állást fenyegető veszélyek)Közepes valószínűségű kockázatok:
W alakú válság, újabb recesszió kialakulása
a fejlett országok deflációs spriálba kerülnek
egyes országok fizetésképtelenné válnak
a gazdasági gondok zavargásokat okoznak
újra kipukkannak a tőzsdei buborékok
eluralkodik a kereskedelmi a protekcionizmus
politikai konfliktus rázza meg a világgazdaságot
Alacsony valószínűségű kockázatok:
túlhevül és válságba kerül a kínai gazdaság
összeomlik a dollár árfolyama
Forrás: EIU
Közepes valószínűségű kockázatok:
W alakú válság, újabb recesszió kialakulása
a fejlett országok deflációs spriálba kerülnek
egyes országok fizetésképtelenné válnak
a gazdasági gondok zavargásokat okoznak
újra kipukkannak a tőzsdei buborékok
eluralkodik a kereskedelmi a protekcionizmus
politikai konfliktus rázza meg a világgazdaságot
Alacsony valószínűségű kockázatok:
túlhevül és válságba kerül a kínai gazdaság
összeomlik a dollár árfolyama
Forrás: EIU
-->


