VILÁGGAZDASÁG Network

Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak

×

Mozilla Firefox böngésző alatt, úgy tudja a VG.hu-t kezdőlapnak állítani, hogy az egér bal gombját nyomva tartva a címsor mellett levő VG ikont ráhúzza a kis házikó ikonnal jelölt kezdőlap gombra.

Belépés

×

Elfelejtett jelszó »

GAZDASÁG / GAZDASÁGPOLITIKA

Oszkó: Az ellenzéknek fogalma sincs a gazdaság helyzetéről

2010. 3. 10. 10:33|Utolsó módosítás: 2010. 3. 10. 10:49|Gazdaság » Gazdaságpolitika
A jelenlegi kormány szakértő tagjai az egy évre vállalt kormányzati munka utolsó hónapjaiban is azon fáradoznak, hogy az ország hitelességét biztosítsák, és ezért akár még a legnagyobb ellenzéki párt szerencsétlenül sikerült nyilatkozatait is igyekeznek mások előtt kimagyarázni – írja a Világgazdaságban Oszkó Péter pénzügyminiszter.

Mik ezek?

×

A sorban látható gombokkal a webes közösségi hálózatokon - iWiW, Facebook - fejezheted ki egy kattintással tetszésedet vagy
oszthatod meg a cikkel kapcsolatos véleményedet ismerőseiddel.

"Tetszik" / "Like" gomb. Ezzel a gombbal a Facebookon fejezheted ki tetszésedet a cikkel kapcsolatban - üzenőfaladon
egyszerűen csak annyi jelenik meg, hogy kedveled ezt a cikket. Ha most éppen be vagy jelentkezve a Facebookra, akkor azt is
látod, hogy ismerőseid közül valakinek tetszett-e már ez az írás. Ha nem vagy bejelentkezve, a gomb megnyomása után ezt
egyszerűen megteheted. (Ez a gomb tényleg csak egy szimpla tetszésnyilvánítás - ha a cikkel kapcsolatban egyből véleményt is
megosztanál, akkor használd a cikk alatti szürke hátterű sorban található "Facebook" feliratot.)

"Megosztás az iWiW-en" gomb. Ezzel a gombbal a legnépszerűbb magyar közösségi oldalon, az iWiW-en tudsz tartalmat
megosztani. A felugró ablakban beírhatod véleményedet is, és ha épp nem vagy bejelentkezve, egyben azt is megteheted.

Eközben viszont az ellenzék láthatóan az ország keservesen visszaszerzett reputációjából is egyre többet hajlandó saját politikai érdekei miatt feláldozni. A pénzügyi és gazdaságpolitikai nyilatkozatok egyre élesebben elkülöníthetők aszerint, hogy aki tette őket, vajon indul-e a következő parlamenti választásokon vagy sem.

A cikk a hirdetés után folytatódik
Aki a választásoktól – munkája szakértői minőségének megőrzése érdekében – jó előre távol tartotta magát, még mindig megengedheti magának azt a fényűzést, hogy valós gazdasági adatokról, eredményekről és hibákról, lehetőségekről és felelőtlen ígéretekről világosan, önös politikai érdekek nélkül beszéljen.

Sőt, az ország érdekeit elfogulatlanul szem előtt tartva akár még azt is megteheti, hogy a költségvetés és a gazdaság helyzetét és megítélését nem éppen előnyösen érintő ellenzéki kijelentéseket hazai vagy nemzetközi szakértői közösségben igyekezzen kimagyarázni, ahogy azt tettem magam is már számos szakmai fórumon.

Eközben az ellenzéki politikai nyilatkozatok kimentésére éppen azért mutatkozik egyre nagyobb szükség, mert azok a kampány hevületében egyre kevésbé vannak tekintettel a tényekre, politikamentes szempontokra, a választási kampányon túlmutató érdekekre.

Politikai szempontból is kétséges egy olyan kijelentésnek az előnye, amelyben egy kormányra készülő ellenzéki erő azt jelzi, fogalma sincs a hazai gazdaság állapotáról, és annak felmérésére bizottságot kell létrehoznia. Eközben még a politikától és kormányzati munkától független és távoli szakértők is igen pontos képet tudnak adni a gazdaság állapotáról, a kilábalás esélyeiről.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható

Szerző: Világgazdaság

Tetszett a cikk? Ossza meg!
 iWiW 

A cikk küldése e-mailben

×
Cikk címe:
Oszkó: Az ellenzéknek fogalma sincs a gazdaság helyzetéről
Biztonsági kód
A fenti képen látható ellenőrzőkód:

Mehet

A *-al jelzett mezők kitöltése kötelező!

HOZZÁSZÓLÁSOK

  • 29. Szomszéd042010. 3. 15. 09:02

    "Molnár Lajos akkori egészségügyi miniszter azt írja könyvében, hogy az 1000 milliárd forintos többlethiánnyal az országgyűlési választások második fordulója utáni hétfő reggel szembesültek."

    Mi változott?
    Eltelt 4 év.
    Molnár nem miniszter (már 3.-t tapossuk)
    Megszünt az mszpé-szdéesz koalíció
    Gyurcsány nem miniszter elnök.
    Új emberek sem mondanak igazat?

    És a többlethiány is kiderül majd?
    Kellően félretették a maguk kis zsebpénzét?

    Majd megtudjuk amikor kibontják!

    Jelentem a moderátornak!
  • Jelentem a moderátornak! ×

    Oszkó: Az ellenzéknek fogalma sincs a gazdaság helyzetéről

    "Molnár Lajos akkori egészségügyi miniszter azt írja könyvében, hogy az 1000 milliárd forintos többlethiánnyal az országgyűlési választások második fordulója utáni hétfő reggel szembesültek."

    Mi változott?
    Eltelt 4 év.
    Molnár nem miniszter (már 3.-t tapossuk)
    Megszünt az mszpé-szdéesz koalíció
    Gyurcsány nem miniszter elnök.
    Új emberek sem mondanak igazat?

    És a többlethiány is kiderül majd?
    Kellően félretették a maguk kis zsebpénzét?

    Majd megtudjuk amikor kibontják!

    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

  • 28. Csend2010. 3. 12. 23:12

    Azért nincs értelme ennek a vitának, mert az MSZP-nek és a jelenlegi kormánynak is az az érdeke, hogy pozitív folyamatokat igazoljanak a számok, az ellenzék viszont nem rombolhatja porig a költségvetést, mert azzal az ország iránti bizalmat és saját lehetőségeit is rontaná. Természetesen ismeri az ellenzék is a pénzügyminisztériumi számokat, de nyíltan és konkrétan nem kérdőjelezheti meg azok valóságtartalmát, mert az a néhány befektető aki a forint árfolyamát képes rövid távon befolyásolni és a jelenlegi kormányzó erőkhöz kötődik, azonnal lépéseket tenne a forint gyengítésére és persze az MSZP kampányt építhetne rá. A választások után lehet csak objektíven értékelni a számokat, melyek addigra beszédesebbek is lesznek.
    Ellenzéki oldalon senki nem (én sem) vitatja a pénzügyi egyensúly biztosításának szükségességét, de a jó kormányzás nem pusztán ebből áll. Az a logika, (logikátlanság) hogy a szociális és egészségügyi ellátástól kell forrásokat elvonni azért, hogy később esetleg egy részét vissza lehessen adni, alapvetően hibás, ugyanis a célt áldozza fel az eszközök érdekében. Az elmúlt nyolc évben a szociális piacgazdaságból "csak" a piac és a szociális ellátás hiányzott. Értelmetlen állami költekezés helyett az államnak pusztán a valódi piac kialakulását kell segítenie, de ez nem pénzügyminiszteri feladat. Az MSZP által vezetett kormányok első embere minden esetben a pénzügyminiszter volt és a kormányzás kizárólag a költségvetés megalkotásából állt. Ez a salátatörvény nem alkalmas a gazdasági fellendülés segítésére, kizárólag a hanyatlás számszerűsítésére. A GDP sem a legjobb mutató, így nem lehet jó egy olyan gazdaságpolitika sem, amely mindent a GDP-ben fejez ki. Létezik olyan gazdaságpolitika is, amely számára az ÉLETMINŐSÉG javítása a cél és én ebben hiszek.

  • 27. Szomszéd042010. 3. 12. 18:47

    Aratógép, látom te reagáltál az észrevételemre.
    Ha abból indulunk ki, hogy mindenki bűnöző, akkor érthető a törvény.
    De egy nagyobb tházban 3 szávizsgáló ellenőrzi a költségvetéseket, elszámolásokat. Akkor mi a francnak kell ráerőltetni azokat a nem mindig korrekt könyvvizsgálókat, hogy a már adózott befizetéseket további adóval fejelje meg az állam. Mert úgye a könyviszgáló adózik, tehát a 200-300 eFt fele állambácsihoz megy.

    Ezzel az erővel pacekra lehetne bűntetni az utcán minden csaló kinézetű embert!

    Szemétség! Ez további kb, évi 10-15 eFt-ot
    húznak ki a lakástulajdonosokból.

    Ez is gazdaság, de piszkosabb formája. A fogyasztó védelmi felügyelőség nem veszi észre. Ha nem akkor egy húron pengenek a zsigerelőkkel.
    Előre a bürökrácia visszaszorításáért!

  • 26. Kris10162010. 3. 12. 17:00

    Nem tisztem védeni Bajnait és talán nem is akarom. Tény azonban, hogy - ráadásul elég váratlanul - sokkal jobban szerepelt ebben a szerepkörben, mint amit korábban a gazdasági tárca vezetésében produkált. Azt meg amit rábíztak az IMF és az MSZP közösen nem lehet népszerűen csinálni, vagyis a megszorításokat senkitől sem fogadjuk szívesen. Nos persze tőle sem. Inkább az MSZP statégiája az, amit sosem fogok megérteni. Miért nem mentek bele az előrehozott választásokba? Kb 30% körül megúszhatták volna, elég gyenge Jobbikkal és talán még a FIDESZ 2/3 se lett volna. (Így lesz az tuti.) Kirándulni ment az előrelátásuk? Vagy azt hitték, hogy az emberek megszeretik a megszorításokat és a hozzá köthető kormányt? Fura lenne...

  • 25. Aratógép2010. 3. 12. 16:03

    Igen, érthető.

    1) túl sok közös képviseletet ellátó gazdasági társaság lécel le mostanában a társasházak zséjével,
    2) túl erős a könyvelőlobbi.

    Jelentem a moderátornak!
  • Jelentem a moderátornak! ×

    Oszkó: Az ellenzéknek fogalma sincs a gazdaság helyzetéről

    Igen, érthető.

    1) túl sok közös képviseletet ellátó gazdasági társaság lécel le mostanában a társasházak zséjével,
    2) túl erős a könyvelőlobbi.

    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

  • 24. Csend2010. 3. 12. 12:18

    Kedves Aratógép ! Tudod az a legnagyobb hibád, hogy baromi okosnak képzeled magad, és ha a szorzótáblát kellene felmondanod, akkor is arról beszélnél naphosszat, hogy 1+1 az mennyi. Légyszíves Oszkó Péternek is elmondani azt amit még te is tudsz ! A gazdaság állapotát majd csak az átadás-átvétel után, az adóbevételek teljesülése után lehet felmérni. Azt azonban már most is tudjuk, hogy pl. ingatlanadóból nem lesz bevétel és a rekordszámú munkanélküli sem fog jövedelemadót fizetni. Az is világos, mint neked a Kőbányai, hogy az ÁFA és jövedéki adó emelése fogyasztáscsökkenést eredményez, így ezen a téren sem várható a tervezett bevétel teljesülése. A TB hiányát pedig a 300 forintos vizitdíj elmaradására kenni, az nagyfokú tudatlanságról és politikai elfogultságról árulkodik és téged Mondomka szintje alá süllyeszt. Mondomka azért becsületesebb nálad, mert nem próbálja magát okosabbnak feltüntetni, mint amilyen a valóság.

    Jelentem a moderátornak!
  • Jelentem a moderátornak! ×

    Oszkó: Az ellenzéknek fogalma sincs a gazdaság helyzetéről

    Kedves Aratógép ! Tudod az a legnagyobb hibád, hogy baromi okosnak képzeled magad, és ha a szorzótáblát kellene felmondanod, akkor is arról beszélnél naphosszat, hogy 1+1 az mennyi. Légyszíves Oszkó Péternek is elmondani azt amit még te is tudsz ! A gazdaság állapotát majd csak az átadás-átvétel után, az adóbevételek teljesülése után lehet felmérni. Azt azonban már most is tudjuk, hogy pl. ingatlanadóból nem lesz bevétel és a rekordszámú munkanélküli sem fog jövedelemadót fizetni. Az is világos, mint neked a Kőbányai, hogy az ÁFA és jövedéki adó emelése fogyasztáscsökkenést eredményez, így ezen a téren sem várható a tervezett bevétel teljesülése. A TB hiányát pedig a 300 forintos vizitdíj elmaradására kenni, az nagyfokú tudatlanságról és politikai elfogultságról árulkodik és téged Mondomka szintje alá süllyeszt. Mondomka azért becsületesebb nálad, mert nem próbálja magát okosabbnak feltüntetni, mint amilyen a valóság.

    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

  • 23. Szomszéd042010. 3. 12. 12:14

    Újabb kiadásokkal terhelik a társasházakat!
    Ügyes!
    Ami a röhej, hogy a pénzforgalomban 80%-ot kitevő közüzemi számlák is a pénzforgalomnak számít, holott az nem forgalom hanem fizetési kötelezettség!
    A lényeg a összeségében milliókat legomboljanak a saját tulajdonú lakásokról.

    Tht. 51/A. § (részlet) Ha a közösség éves pénzügyi forgalma eléri vagy meghaladja a tízmillió Ft-ot, a számvizsgáló bizottság feladat-ellátásának segítésére - különösen az éves elszámolás és a költségvetési javaslat előzetes véleményezésére - legalább regisztrált mérlegképes könyvelőt, vagy annál magasabb számviteli képesítéssel bíró és ebbéli minőségében regisztált személyt, vagy gazdasági társaságot kell igénybe venni.

    Valaki érti ezt?

    Jelentem a moderátornak!
  • Jelentem a moderátornak! ×

    Oszkó: Az ellenzéknek fogalma sincs a gazdaság helyzetéről

    Újabb kiadásokkal terhelik a társasházakat!
    Ügyes!
    Ami a röhej, hogy a pénzforgalomban 80%-ot kitevő közüzemi számlák is a pénzforgalomnak számít, holott az nem forgalom hanem fizetési kötelezettség!
    A lényeg a összeségében milliókat legomboljanak a saját tulajdonú lakásokról.

    Tht. 51/A. § (részlet) Ha a közösség éves pénzügyi forgalma eléri vagy meghaladja a tízmillió Ft-ot, a számvizsgáló bizottság feladat-ellátásának segítésére - különösen az éves elszámolás és a költségvetési javaslat előzetes véleményezésére - legalább regisztrált mérlegképes könyvelőt, vagy annál magasabb számviteli képesítéssel bíró és ebbéli minőségében regisztált személyt, vagy gazdasági társaságot kell igénybe venni.

    Valaki érti ezt?

    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

  • 22. Aratógép2010. 3. 11. 18:33

    Kedves Szabados András! Szerintem pedig nagyon is van fogalmuk róla.
    Továbbá szerintem nem élnének a lehetőséggel, hogy a te megbízásodból trafikot vezessen. Elég mulatságosan venné ez ki magát.

    Jelentem a moderátornak!
  • Jelentem a moderátornak! ×

    Oszkó: Az ellenzéknek fogalma sincs a gazdaság helyzetéről

    Kedves Szabados András! Szerintem pedig nagyon is van fogalmuk róla.
    Továbbá szerintem nem élnének a lehetőséggel, hogy a te megbízásodból trafikot vezessen. Elég mulatságosan venné ez ki magát.

    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

  • 21. Szabados András2010. 3. 11. 15:47

    Oszkónak és Bajnainak pedig fogalma sincs a gazdálkodásról....
    Ha önerőből, termelő vállalkozásból emelkedtek volna ki, mint kíváló gazdálkodó üzletemberek, de nem! Karrierizmusból jutottak gazdasági pozícióhoz. Én egy trafikot nem bíznék rájuk.

    Jelentem a moderátornak!
  • Jelentem a moderátornak! ×

    Oszkó: Az ellenzéknek fogalma sincs a gazdaság helyzetéről

    Oszkónak és Bajnainak pedig fogalma sincs a gazdálkodásról....
    Ha önerőből, termelő vállalkozásból emelkedtek volna ki, mint kíváló gazdálkodó üzletemberek, de nem! Karrierizmusból jutottak gazdasági pozícióhoz. Én egy trafikot nem bíznék rájuk.

    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

  • 20. cirbolya2010. 3. 10. 20:30

    arról nem is beszélve, h az imf, az eu, a költségvetési tanács, az mnb is sokkal rigorózusabban, részletesebben, alaposabban nézi a költségvetést.
    vagyis az egy jól hangzó, és persze 2006ra igaz állítás, h "ezek" félrevezettek, hamisítottak. de spec most nem igaz. bónusz: eddig a pm-nek pontosak voltak a prognózisai. ezek a tények

    Jelentem a moderátornak!
  • Jelentem a moderátornak! ×

    Oszkó: Az ellenzéknek fogalma sincs a gazdaság helyzetéről

    arról nem is beszélve, h az imf, az eu, a költségvetési tanács, az mnb is sokkal rigorózusabban, részletesebben, alaposabban nézi a költségvetést.
    vagyis az egy jól hangzó, és persze 2006ra igaz állítás, h "ezek" félrevezettek, hamisítottak. de spec most nem igaz. bónusz: eddig a pm-nek pontosak voltak a prognózisai. ezek a tények

    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

Tisztelt Látogatónk!

Ha hozzá kíván szólni cikkeinkhez és még nem regisztrálta magát, ide kattintva megteheti.

Adatai megadása után a belépéshez szükséges jelszavát emailben küldjük el Önnek.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

A hozzászólás mező nem fogad be HTML kódot, a sortöréseket automatikusan törli.
A képen látható ellenőrzőkód:
captcha
MEHET

Hozzászólásával együtt IP címe is rögzítésre kerül.

Részletes moderálási szabályzatunkat itt olvashatja.

KAPCSOLÓDÓ TÉMÁK

KONFERENCIÁK

Partnerek

AJÁNLAT

Ajánlat
USD/HUF 223.51 +1.7% USD/HUF
EUR/HUF 294.36 +0.905% EUR/HUF
CHF/HUF 243.59 +1.133% CHF/HUF
EUR/USD 1.3176 -0.783% EUR/USD

BUX (zárva)

2012. február 10. 17:06
19 026,82
-2.24%
A BÉT információi alapján az adatokat a Magyar Vendor szolgáltatja.
15 perccel késleltetett adatok!
  • Képgalériák
  • Videogalériák
  • Orbán Viktor évértékelője - Fotók: Darnay Katalin

  • Malév, fotók: Darnay Katalin

  • 2012, sorsfordító év? - VG konferencia, fotók: Darnay Katalin

  • Ismét Magyarországon a Ryanair - Fotók: Kallus György

  • Autóújdonságok Detroitban

  • Parlamenti ülésnap, december 19. - Fotók: Darnay Katalin

Előző
Következő
  • Magyar a világ két legjobb bárja

    Magyar a világ két legjobb bárja

  • Bóvliba vágtak minket - vox pop

    Bóvliba vágtak minket - vox pop

  • Mi bosszant minket a kgfb kampányban?

    Mi bosszant minket a kgfb kampányban?

  • MABISZ konferencia

    MABISZ konferencia

  • Mit gondolunk a végtörlesztésről?

    Mit gondolunk a végtörlesztésről?

  • Szemüveg nélküli 3D képernyő táblákhoz

    Szemüveg nélküli 3D képernyő táblákhoz

Előző
Következő
Titkok és hazugságok a munkahelyen Dara Péter
ügyvezető igazgató
DEVISE Hungary
Mindig meglepődöm, amikor olyan munkáltatókkal és HR-esekkel találkozom, akik úgy beszélnek a munkavállalókról, mint valami bűnözőkről. Gyakran úgy is kezelik őket. Ennek megfelelően csak a legrosszabbat feltételezik róluk. A munkavállalók között ezzel szemben számos esetben azzal a véleménnyel szembesülök, mely szerint a munkáltató csak azért van, hogy őket kizsákmányolja, s a profitra törekedve az utolsó szuszt is kihajtsa belőlük. További írások itt találhatóak »
A másik 15 milliárd euró Essősy Zsombor
Vezérigazgató
MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt.
Az IMF-hitel átmeneti egyensúlyt teremtve az egységnyi, záros határidejű „laufot” biztosítja ahhoz, hogy jó irányba induljon el a gazdaság fejlesztése. Az így nyert idő mellé a pénzt a strukturális átalakításhoz, a gazdaság motorjainak begyújtásához kizárólag a most még elérhető, uniós források biztosítják. Ez a bizonyos „másik” 15 Mrd Euro jelenti azt a kivételes lehetőséget hazánk számára, amelyet most valóban vétek lenne nem kihasználni! További írások itt találhatóak »
Búcsúüzenet Oszkó Péter
ügyvezető igazgató
Portfolion
Úgy hiszem, semmi meglepő nincs abban, hogy a kormány nyilvánvaló gazdaságpolitikai kudarcai, az év végére újra beszakadó forintárfolyam, az állampapírok iránti kereslet elapadása miatt egyre kétségesebb finanszírozhatóság, a tönkretett növekedési pálya és a megrongált foglalkoztatási viszonyok tudatában évzáró aktusként újra előráncigálta Budai Gyulát. További írások itt találhatóak »
Jogszerű a hamburgeradó Bánki Orsolya
ügyvéd
ENWC
2011. szeptember 1-jétől ún. „népegészségügyi termékadó” terhel egyes üdítőitalokat, energiaitalokat, „előrecsomagolt cukrozott készítményeket”, sós snackeket és ételízesítőket. Az új adónem érezhetően drágítja majd a felsorolt élelmiszereket, emellett pedig számos jogi kérdést is felvet. További írások itt találhatóak »
Barcelonából jöttem… Mózes István
ügyvezető partner
ClientFirst Consulting Kft.
Idén szerencsém volt három kollégámmal együtt ellátogatni Barcelonába, a 12. MSPA (Mystery Shopping Providers Assosiation) Konferenciára. 42 ország közel 200 képviselője tette tiszteletét a találkozón, ahol a legfőbb téma természetesen a vevőkiszolgálás fejlesztése volt. További írások itt találhatóak »