BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szász: rosszul ismerik Orbánt - "Bármit mondok, hiteltelen"

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Sosem kaptam politikai megrendeléseket – állítja a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) újonnan kinevezett elnöke a Figyelőnek adott interjúban. Az intézmény élére hat év után visszatérő Szász Károly biztos benne, hogy a jövőben sem kap majd ilyeneket. Mint fogalmaz, „rosszul ismerik a miniszterelnököt, akik ezt feltételezik róla”.

„Nem szeretnék az intézmény múltjával foglalkozni, mert bármit mondok, az hiteltelen. Az elmarasztalás és a dicséret is. Farkas Ádám munkáját mindenesetre nagyon nagyra értékelem, sokat javított a felügyeleten, és 2010-től visszaállította az én időmben kialakított struktúrát” – mondta a Figyelőnek adott interjúban Szász Károly, a PSZÁF új elnöke.

Szász Károly többek között kifejtette azt is, hogy a Pénzügyi Stabilitási Tanácsot fontos intézménynek tartja makroprudenciális szempontból, de a három szereplőnek, a Magyar Nemzeti Banknak, a PSZÁF-nak és a Pénzügyminisztériumnak szerinte egyenrangúnak kell lennie.

Mint mondta, szívesen változtatna azon, hogy manapság a jegybank primátusa érvényesül, a felügyelet egyfajta gyámság alá került.

Szász Károly beszélt arról is, hogy változtatna a devizahitelezés jelenlegi rendszerén is. Szerinte kötelező jelleggel elő lehetne írni, hogy a mindenkori hivatalos jegybanki árfolyamon, esetleg a bankok középárfolyamán kell az átváltásokat számolni.

Elkötelezett, határozott, munka és rendmániás vezetőként él a PSZÁF munkatársainak emlékezetében Szász Károly, aki 2000 és 2004 között már vezette az intézményt, s most visszatér annak elnöki székébe. Bár személyisége megosztó, korrektségét és bátorságát ellenfelei is elismerik. Konzervatív beállítottsága nem titok, de a Figyelő informátorai szerint a szabályokra és a szakmaiságra sokat adó személyisége garancia a pénzügyi szektor politikától mentes felügyeletére.

A fő kérdés az, miként viszonyul majd a felügyelet szempontjából megkerülhetetlen OTP-csoporthoz, hiszen az elmúlt hat évben annak elnök-vezérigazgatója, Csányi Sándor volt a kenyéradója.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.