Uniós pénzek az ablakban
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Szakértők úgy látják, elképzelhető, hogy ez a korábbi uniós pénzügyi keretprogramokhoz hasonlóan most is a periódus vége felé, vagyis a 2013-as pályázati határidők, illetve a megvalósításra kiszabott lejárat, 2015 előtt felgyorsul, ám így is kétséges, hogy elérjük legalább a kívánatos, 70 százalékos lekötési arányt.
Essőssy Zsombor, a MAPI vezérigazgatója úgy véli: a pályázati rendszer fölött álló konzultatív, javaslattevő „szupercsapatot” kellene létrehozni, amelynek az lenne a fő feladata, hogy felgyorsítsa az EU-források lehívását. A kormány e pénzek átcsoportosításától remél gyorsítást: a Közlekedési operatív programból energetikai projektekre adnának több pénzt.


