BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megrendeléseket vonzhat a műhold

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Ma indítják el az első magyar műholdat, a MaSat-1-et a világűrbe juttató Vega rakétát az Európai Űrügynökség (ESA) Francia Guyanán található kourou-i űrközpontjából. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) két villamoskari tanszéke, valamint űrkutató csoportja hallgatóinak, oktatóinak több mint négyéves munkája által létrehozott MaSat-1 műhold (az elnevezés a magyar és a satellite szavakból származik) valójában egy kisméretű, 10x10x10 centiméteres, kocka alakú szatellit.

„A MaSat-1 elsősorban oktatási, kutatási célokat szolgál majd, azonban annak létrehozásával olyan tudásbázisra tettek szert az abban részt vevő szakemberek, amely nagyobb, kereskedelmi célú, például távközlési és földmegfigyelő műholdak megalkotására is megfelelő alapot jelent” – mondta el lapunknak Horvai Ferenc. A Magyar Űrkutatási Iroda munkatársa így azt várja a projekttől, hogy a hazai szakembergárda jelentős megrendeléseket fog kapni a nagy nemzetközi űripari cégektől.

A szakértő egyben kiemelte: Lengyelország és Románia is mostanra készítette el első műholdját. Ezeket szintén a ma startoló Vega rakéta juttatja fel az űrbe. n T. G.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.