BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Járai: költségvetési többlet és alacsonyabb adók kellenek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A főbb célok közé tartozik a kormányzati előrelátás, az alacsonyabb adók, a kevesebb szociális kiadás. Járai Zsigmond szerint fiskális diktatúrára van szükség.

Megfelelő gazdaságpolitika mellett az egyensúlyi és versenyképességi szempontok nem ellentétesek: olyan büdzsét kell csinálni, ami elősegíti a gazdaság versenyképességének növekedését és egyben javítja a költségvetés egyensúlyát – fogalmazott a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) kedd délelőtti fórumán Járai Zsigmond.

A volt jegybankelnök és pénzügyminiszter hozzátette: a csökkenő deficit az IMF-hitel lehívásának feltétele volt, ez megmentett minket a 2008 őszén fenyegető csődtől, ám a bővülést nem segíti elő.

A jelen helyzetből fakadó feladatok élén Járai Zsigmond az előreláthatóság megteremtését említette. Fontos, hogy a vállalatok világosan lássák, hogy a jövőben mi fog történni, mit tesz a kormány – tette hozzá.

Járai Zsigmond szerint a megalakuló új kormánynak olyan költségvetést kell összeállítania, amely elősegíti a gazdaság versenyképességét, s ehhez "fiskális diktatúrára van szükség".

A célok között szerepel az is, hogy az állami újraelosztás arányát csökkenteni kell, amit egy dinamikusan növekvő gazdaságban lehet igazán megvalósítani. Emlékeztetett: az Orbán-kormány idején ennek mértéke a GDP 52 százalékáról 46 százalékra csökkent, azóta azonban 50 százalék körül állt be. Holott a kívánatos mérték 40 százalék alatt, az adóterhelés esetében pedig 30 százalék alatt lenne. Ez utóbbi jelenleg Magyarországon 38,5 százalék.

Ezzel kapcsolatosan a szakember leszögezte: először az adókat kell csökkenteni, majd az ebből befolyó, idővel magasabb bevételekből lehet csak jóléti kiadásokat finanszírozni. Hozzátette: a költségvetésben nem a hiányt kell leszorítani, hanem egyenesen néhány százalékos többletet kell produkálni, hiszen csak így van esély az államadósság visszafizetésére.

Járai Zsigmond ugyanakkor hangsúlyozta: nem a Fidesz hivatalos gazdaságpolitikáját, hanem személyes véleményét ismerteti, bár – mint fogalmazott – „vannak átfedések”.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.