BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Strauss-Kahn: Évekig tarthat a kilábalás

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az euróövezet összeomlása nem oldaná meg az európai államok adóssággondjait - mondta Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) korábbi vezérigazgatója hétfőn egy pekingi konferencián.

A közgazdász többek között a bankok feltőkésítésének fontosságára hívta fel a figyelmet, ám megjegyezte: a pénzintézetek inkább hitelállományuk szűkítésével javítanának tőkemegfelelési mutatóikon, semmint újabb tőke bevonásával. Ez a folyamat negatívan hat az európai gazdaságra - tette hozzá.

Strauss-Kahn kijelentette: a válság átfogó megoldásában a gazdaságfejlesztésre és a növekedésre kell alapozni, nem szabad túl nagy hangsúlyt fektetni a megszorításokra.

Az IMF korábbi vezérigazgatója elmondta: még jó néhány évig is eltarthat, mire az Európai Unió kilábal a válságból. Ehhez azonban az kell, hogy Franciaország és Németország kompromisszumok révén egyezségre jusson, ami nehéz, mivel a két ország vezetői között nem olyan erős a kapcsolat, mint egykor volt - magyarázott Strauss-Kahn.

A francia közgazdász amellett érvelt, hogy növelni kell az IMF valutakosarában, a különleges lehívási jogban (SDR) szereplő valuták számát. A kínai jüan "egyértelmű jelölt" erre, de Pekingnek előbb meg kell változtatnia az árfolyam-politikáját, lebegtetni kell valutáját - tette hozzá.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.