BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A kínai szabályok

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Gyakorlati útmutató a népköztársaságban multinacionális társaságokat menedzselő vezérigazgatóknak.

„Ezerfős sereget könnyű találni, de óh, milyen nehéz találni egy tábornokot!” Így hangzik a Jüan-dinasztia idejéből származó kínai közmondás, amely nem véletlenül került be a manapság kínai vállalkozásaikat növelni vágyó vezérigazgatók és humánerőforrás-menedzserek szóhasználatába. A növekedés és a jövedelmezőség elérése a világ harmadik legnagyobb gazdaságában a vezetésen múlik, Kína azonban kemény dió a csúcsigazgatók számára. A lehetőségektől lüktető, izzó gazdaság vonzza a külföldieket – a kínai és nem kínai származásúakat egyaránt –, a HR-szakemberek azonban továbbra is a külföldön munkát vállalók számára egyik legnagyobb kihívást jelentő célországnak minősítik Kínát. Nem állnak rendelkezésünkre egzakt számok, az anekdotaszerű bizonyíték azonban azt sugallja, hogy az alacsony teljesítmény és az idő előtti távozás növeli az itteni kudarcrátát, ami kétszerese a más országokban élő külföldiek körében tapasztalhatónak.


A nehézségek, amelyekkel a külföldiek szembe találják magukat, a kulturális beilleszkedés hiányának, családi problémáknak, valamint a vállalati központból érkező nem megfelelő támogatásnak tulajdonítható. A vállalatok eddigi közös tapasztalata szerint ez a felsorolás az okok sorrendjét is mutatja egyben. Noha ezek a tényezők mind szerepet játszanak, létezik egy mélyebb magyarázat is: attól tartok, az üzemegységek vezetésére Kínába küldött igazgatók közül sokakat rosszul készítenek fel arra, hogy megbirkózzanak az ország egyedülálló kihívásaival. Ráadásul nehéz behozni ezt a lemaradást, mivel a vezetés Kínában a képességek olyan repertoárját kívánja meg, amely sok esetben ellentétes a standard üzleti képzéseken tanultakkal és a máshol tapasztalható üzleti gyakorlattal.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.