Az ország legdrágább utcáinak toplistája élén helycsere történt, de továbbra is a főváros I., II., V. és XII. kerülete adja a legértékesebb közterületeit – áll az ingatlan.com legfrissebb, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatain alapuló összeállításából. A tanulmány több mint 500 ezer hirdetés adataiból az is kiderül, hogy a kínálati piacon az idén melyek voltak az ország legolcsóbb és legdrágább utcái.

Új bajnoka van az országnak

Országszerte a főváros II. kerületének – a rózsadombi Vérhalom tér – lakásait adták a legmagasabb áron 2020-ban, átlagosan 2 millió forintot kellett egy-egy négyzetméterért fizetni. 

Fotó: Jászai Csaba / MTI

Második lett 1,4 millióval a Budapest V. kerületében lévő Vörösmarty tér, amely 2019-ben még listavezető volt 200 ezer forinttal magasabb, 1,6 milliós eredménnyel. Az országos toplista harmadik helyén a szintén V. kerületi Dorottya utca végzett 1,38 milliós összeggel, érdekesség, hogy utóbbi utca 2018-ban volt a listavezető, akkor 1,6 milliós négyzetméterárral. A top 10-ben szerepel még az I. kerületi Úri utca, a II. kerületi Szeréna út, az V. kerületi Szalay utca, valamint a XII. kerületből a Tóth Lőrinc utca, a Gyöngyvirág út és a Mártonhegyi út, utóbbiak átlagos négyzetméterára 1,26–1,377 milliót tett ki.

Budapest legolcsóbb utcáiban átlagosan kevesebb mint 300 ezer forintot kellett fizetni egy-egy ingatlanért. 

2020-ban a legalacsonyabb árak a XXIII. kerületi Külső Vörösmarty utcához tartoztak, 220 ezerért adták el az ottani lakóingatlanok négyzetméterét. 

A sorban a következő a XX. kerületi Honvéd utca és a X. kerületi Korponai utca, előbbi 249 ezer, utóbbi 254 ezer forintos négyzetméterárral zárta a múlt évet.

100-szoros különbség az árakban

Budapesten kívüli rangsort holtversenyben a Győr-Moson-Sopron megyei – az osztrák határ közvetlen közelében lévő – Zsira és a fonyódi Fürdő utca vezeti, miután 1,08 millió forintos négyzetméterárat fizettek a vásárlók az ingatlanokért. Utánuk szintén Balaton-parti ingatlanok következnek: a balatonfüredi Erkel Ferenc utca 1,02 millióval, a siófoki Deák Ferenc sétány pedig 966 ezerrel.

A másik véglet a borsodi Rudabánya Árpád utcája és a Bács-Kiskunban lévő Borota, amelyek az ország legolcsóbb lakásait adták tavaly 21 ezer forintos négyzetméterárral. A harmadik legalacsonyabb ár Tarnaszentmiklós volt 23 ezerrel. 2019-ben még csak nyolcvanszoros különbség volt a legolcsóbb és legdrágább helyszíneken eladott ingatlanok áraiban, ez tavaly már közel százszorosra nőtt.

Közel 3 milliós négyzetméterár a Bazilikánál

Az ingatlan.com több mint 525 ezer hirdetés alapján elkészítette az idei toplistát is a kínálatban szereplő lakóingatlanok utcáiról is. Ezt a rangsort a főváros V. kerületénél, a Bazilikának helyet Szent István téren lévő lakások vezetik közel millió forintos átlagban 2,975 milliós négyzetméterárukkal. Utána az I. kerületi – budai Várban lévő – Szentháromság tér következik 2,8 millióval, a harmadik helyen pedig a III. kerületi Királylaki lejtő áll 2,75 millióval. A negyedik hely a tihanyi Felsőkopaszhegyi úté, ahol 2,74 milliót kértek egy négyzetéterért. Holtversenyben ötödikek a III. kerületi Kecskehegyi út és a Szépvölgyi út lakóingatlanai 2,73 milliós értékkel.