BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyre több lesz a magyar–szlovák határ menti kapcsolódás

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Kultúra, sport. Nagyon sokáig ez jellemezte a magyar–szlovák határmenti kapcsolatokat. A helyzet szavakban persze más volt, de a gyakorlatban, tettekben csak az utóbbi évek hoztak jelentős változást.

Nagy előrelépésnek számított a megyében is például hat és fél éve az Eures-T Danubius Határmenti Társulás megalakítása – tagjai: Győr-Moson-Sopron, Pest, Komárom-Esztergom megye, valamint a Duna túlpartjáról Érsekújvár, Léva, Észak-Komárom illetve Dunaszerdahely térsége, a Csallóköz. A helyi munkaügyi hivatalok kezdeményezésére jött létre, partnerei a munkáltatók részéről a szakszervezetek és az érdekképviseletek, valamint a határon átnyúló munkáltatói fórumok, az Európai Foglalkoztatási Szolgálat (EURES) képviselői.

– Társulásunk célja, hogy összefogja a magyar–szlovák határmenti együttműködés segítésére létrejött szervezeteket, feltérképezi működésüket – mondta Pákozdi Szabolcs, az Eures-T Danubius Határmenti Társulás elnöke, aki egyben a Komárom-Esztergom Munkaügyi Központ vezetője is. Most a legfontosabb, hogy a munkáltatók a tervezett növekedéshez a legoptimálisabb módon találják meg az embereket a határ magyarországi és szlovákiai oldaláról. Ehhez össze kell hangolnunk, hogy a Duna bal- és jobbpartján melyek a hiányszakmák, ezekben hogyan tudjuk megoldani a képzéseket. A további feladatok sorába tartozik a 2014/2020 közötti infrastrukturális tervekhez, az ezekhez kapcsolódó beruházásokhoz hangolva terveket készíteni. Csütörtökön tartottunk egy konferenciát Tatán, ahol elhangzott, hogy ebben partnerek a hasonló szervezetek. A bejelentések alapján szerintem egyértelműen növekedett a kapcsolódási pontok száma.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.