BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kincseket termel már a kemence

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Újraindult idén Parád­sas­váron a kézi üveggyártás. Egy kis üzemben egyedi poharakat, vázákat, csészéket készítenek, tisztelve a több száz éves hagyományokat

A kemence 1200 fokos, István kiveszi a csövet, folyamatosan forgatja, belefúj, s a rúd végén kis gömb formálódik. Másfél perc múlva már látszik: váza lesz az eredmény. Kis csoda ez: újra elindult az üveggyártás Parádsasváron. A településen több évszázados hagyománya van e munkának, a híres gyár – amelynek termékeit világszerte ismerték – 2004-ben zárt be. Az Art Glass Kft. Parád tulajdonosai 2006-ban határozták el: tesznek azért, hogy a tradíció ne vesszen el. Berényi Zsolt cégvezető elmondta: tulajdonostársának édesapja, Rénes György, továbbá Házi Tibor nemzetközileg elismert üvegtervező iparművészek már az 1970-es évek derekán megálmodtak egy magántulajdonú üveggyártó manufaktúrát. Megépítettek egy hutaépületet egy olvasztó- és két hűtőkemencével, azonban a termelés soha nem indult el. Alapvetően azért, mert az akkori politikai és gazdasági környezet ezt nem tette lehetővé.

Hosszú évek teltek el, a két nagyot álmodó művész meghalt, s leszármazottaik néhány esztendővel ezelőtt gondoltak arra, hogy meg kellene valósítani az elődök terveit. Folyamatosan keresték a pályázati lehetőségeket: előbb épületbővítésre nyertek pénzt, majd 2012-ben kemencekorszerűsítésre.

– Az első kérdés nem az volt, hogy mit és hogyan tudunk gyártani, hanem hogy mit és hogyan tudunk majd eladni – idézi fel Berényi Zsolt, a cég vezetője. – Egy frankfurti nemzetközi vásáron nyilvánvalóvá vált: van igény a termékekre.

A cég ma nyolc embernek ad munkát, további bővítést is terveznek. Elsősorban külföldi megrendelésre dolgoznak, készítenek poharat, vázát, csészét, de még tojást is. A termékek a legmagasabb minőségi színvonalat képviselik, a lényeg az egyediségen van. Aki innen elvisz egy pohárkészletet, annak legfeljebb 100 „testvére” van. A forma és a minta hagyományos parádsasvári, az alapanyag ólommentes kristályüveg, tapintását, fényét, áttetszőségét tekintve az ólomkristályhoz hasonlít (többen elsőre annak is vélték). Szlovencsák Zoltán gyakorlatilag a fél életét a híres üveggyárban töltötte, szakoktatóként ment nyugdíjba. Mint mondja: vérzik a szíve, ha az egykori munkahelyét látja. A kis üzemben dolgozók mindegyike az ő tanítványa.

– Álmomban sem gondoltam volna, hogy még egyszer üvegfúvócsövet veszünk a kezünkbe – meséli a szakember. – A falubeliek sorban jönnek, kérik, had’ nézzék meg, hogyan dolgozunk. Nagyszerű látni az arcukon a felismerést: nem halt ki az üveggyártás. Persze a tízéves kihagyás nem múlt el nyomtalanul, ezért is kerestek meg a tulajdonosok, s én gondolkodás nélkül igent mondtam a felkérésre.

A munka folyamatos odafigyelést, nagy precizitást igényel: milliméter pontosan kell dolgozni, ügyelni egyebek között a hőmérsékletre, falvastagságra. Hibázni nem lehet, hiszen javításra nincs lehetőség. Mint mondják: az marad meg üvegfúvónak, aki „gyerekként” vagyis az iskola elvégzése óta ezzel foglalkozik.

A műhelyben mindenki minden munkafolyamathoz ért, s szereti azt, amit csinál. Szinte egyszerre mondják: ezt másképp nem is lehet.

Fülsértő zúgás helyett madárcsicsergés

Aki járt valaha is a híres parádi üveggyárban, az tudja: egymás szavát is alig lehetett annak idején hallani, mintha csak egy repülőgépmotor zúgott volna az üzemben. Ezzel szemben a mostani kis műhelyben már elektromos kemencék működnek, az ott dolgozók a madárcsicsergést hallgatva fújják az üveget. A modern szerkezetbe ráadásul tizedannyi energiát kell betáplálni, mint a korábbi, gázüzemű kemencékbe, tehát nemcsak csendesebb, de környezetbarátabb is elődjénél. A tulajdonosok határozott terve, hogy egy újabb pályázati lehetőséget megragadva, a jövőben napenergiával működtessék a berendezéseket, s vendégeket is fogadjanak majd.




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.