BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pénzre várnak a nyertesek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Sok kisvállalkozás jövője került veszélybe

Már több hónapja várnak az elnyert támogatás kifizetésére a kedvezményezettek a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) által meghirdetett kiírásoknál – tájékoztatták lapunkat az érintettek.

Azóta különösen lelassult az átutalás, hogy a kormány felfüggesztette az innovációs alapból a kifizetéseket, ám nem ez a legrosszabb, hanem az, hogy máig nincs érdemi információ arról, mikor látnak pénzt a projektgazdák – közölte Szűcs Imre projektmenedzser. Ügyfelei érdekében fordult a nyilvánossághoz, mert mint fogalmazott, „az NKTH pályázati koordinátoraitól nem lehet megtudni semmit”. A szóban forgó kedvezményezetteknek a hivatallal megkötött támogatási szerződés szerint kellene eljárni. Adott a munkaterv, ha nem tartják a határidőt vagy ha jön egy ellenőrzés, nekik számolniuk kell a következményekkel. Ugyanakkor azzal, hogy nincs kifizetés, hogy az állam részéről így szerződésszegés történik, nem törődik senki. Az utóbbi időben – az innovációs alap felfüggesztéséig – általában maximum két hétbe, egy hónapba tellett, mire megtörtént az átutalás a Magyar Államkincstárból. „A júniusi bejelentés óta kialakult helyzet kisvállalkozások sorát sodorta veszélybe, holott az Innocsekk pályázat célja éppen a felkarolásuk volt, és már akadnak áprilisi számlák is, amelyek kifizetetlenek” – mondta a projektmenedzser.

„Tartom a hátam a projektért a kisvállalkozás felé, mert bár elvégezte a munkát, és elküldte a számlát, egyelőre nem kapott pénzt, ezért még az is előfordulhat, hogy a jövőben nem dolgozik együtt velem” – jellemezte a kialakult helyzetet Koronczay László, a Hungarodental Kft. ügyvezetője. Horváth László, a Villamosipari Kooperációs Iroda ügyvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy nagyon bevált az Innocsekk pályázat, mert helyzetbe hozza a vállalkozásokat: meg tudják valósítani ötleteiket, munkát ad, van produktuma, amelyből folyamatos megrendelés, munka lehet. Ráadásul innovációra sarkallja a kis cégeket, arra ösztönzi a vállalkozókat, hogy használják az eszüket, s mindez konkrét eredményekhez és szemléletváltáshoz vezet. Ugyanakkor megjegyezte, hogy maga is érzékeli a kifizetési problémát, és ez gondokat okoz a szerződött vállalkozásoknak.

Válaszkeresés

Nem jártunk sikerrel a Nemzetgazdasági Minisztériumban kérdéseinkkel, amelyek révén információt szerettünk volna kapni a pénzükre váró nyertes pályázóknak.

A tárca felügyelete alá tartozó Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal honlapján (www.nkth.gov.hu) változatlanul ez a közlemény olvasható: „Tisztelt Partnereink! Jelenleg az Innovációs Alapból történő kifizetések lehetőségének felülvizsgálata folyik. A támogatások átutalására a felülvizsgálat lezárulta után nyílik majd lehetőség. Az NKTH mindent megtesz a folyamat meggyorsítása érdekében. Megértésüket és további türelmüket ezúton is köszönjük.”

A tárca felügyelete alá tartozó Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal honlapján (www.nkth.gov.hu) változatlanul ez a közlemény olvasható: „Tisztelt Partnereink! Jelenleg az Innovációs Alapból történő kifizetések lehetőségének felülvizsgálata folyik. A támogatások átutalására a felülvizsgálat lezárulta után nyílik majd lehetőség. Az NKTH mindent megtesz a folyamat meggyorsítása érdekében. Megértésüket és további türelmüket ezúton is köszönjük.”-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.