Az eddigi legnagyobb lovaspóló verseny Magyarországon
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságTabajd Jótékonysági árverést tartottak az árvízkárosultaknak, a tombola bevétele a dévai gyermekmentő alapítványé lett
„Ilyen népes számú csapattal rendezett verseny még nem volt Magyarországon a 20 éve újra indult lovaspóló eddigi történetében" – nyilatkozta lapunknak Ivanics György. A Magyar Polo Club (MPC) elnöke elmondta, hogy hét nemzetközi csapat, valamint több mint 110 póló póni (a játékra speciálisan tenyésztett ló) részvételével zajlott a versengés 3 napon át, június 7. és 9. között. Két kupáért is folyt a küzdelem. A Budapest Challenge Cup-ot az MPC Cassiopeia csapata nyerte a Niederwaideni BMW és az Ebreichsdorfi ENIRA előtt. A BMW Diplomats Cupot a MPC Bardon csapata szerezte meg, megelőzve az MPC Spirit of Polo és a BPC/KPC La Ballena csapatát.
A verseny szünetében jótékonysági árverést tartottak az árvízkárosultak megsegítésére. Jótékonysági tombolát is tartottak, melynek bevételét a Dévai St. Ferenc Gyermekmentő Alapítványnak juttatják. A rendezvény médiatámogatója a Világgazdaság volt.
A versenyt a Budapesttől 30 kilométerre, a Váli völgyben lévő Tabajdon tartották. Itt működik Magyarország legnagyobb pólóközpontja, az MPC, mely Magyarországon egyedül képes megfelelni a nemzetközi előírásoknak két, úgynevezett full size méretű lovaspóló pályával, és hozzá kapcsolódó, nemzetközi előírásoknak megfelelő létesítményekkel. Itt tud pólózni a férfi, női, junior válogatott keret. Ivanics György lapunknak elmondta, hogy egy ilyen nemzetközi verseny is alkalmas lovaspóló pálya (mintegy hat futballpálya méretének felel meg) létrehozása 10 millió forint feletti összegbe kerül. Éves fenntartásának a költsége (például nyírás, locsolás) 1 millió forint felett van.
Az MPC elnöke arra emlékeztetett, hogy a II. világháború előtt a magyar lovaspóló nagyon színvonalas és világhírű volt. Az 1936-os berlini olimpián negyedik helyezést ért el a magyar válogatott, míg 1938-ban Európa-bajnok lett.
A II. világháború után azonban a lovaspólót betiltották, míg a többi lovas sportot megtűrték. A magyar lovaspóló 20 évvel ezelőtt tudott újraindulni és most lettek meg a feltételek arra, hogy nemzetközi versenyeket is megrendezhessenek. Jelenleg mintegy ötvenen tudják magasabb szinten űzni a játékot Magyarországon. Itt is, mint szinte mindenhol a világon argentin (a lovaspólóban kimagaslóan legmagasabban jegyzett nemzet) edzőket alkalmaznak, sőt játékosokat is igazolnak Argentínából.


