BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Idén megállhat a fogyasztás esése

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Statisztika A bruttó bérek 3,4, a nettó átlagkeresetek 4,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit idén január és április között. Áprilisban a növekedés még kifejezettebb, a bruttó 4,5, a nettó 5,9 százalékkal volt magasabb tavaly áprilishoz képest – ez derül ki a KSH tegnap közölt adataiból, amely az alkalmazásban állók adatait rögzíti.

Idén áprilisban a havi bruttó bér 230 004, a nettó 150 653 forint volt átlagosan. Mindez az alacsony inflációval összevetve már érzékelhető reálbér-növekedést jelent, amely a várakozások szerint érezhető lesz a kiskereskedelemben is.

„Igaz, hogy az első negyedévben a kiskereskedelmi forgalom még csökkent, de azután növekedés látható, és a tapasztalat is az, hogy a fogyasztás hosszabb-rövidebb késéssel követi a reálbérek emelkedését” – mondta a Világgazdaságnak Vámos György. Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára hozzátette: „Ma már nyugodtan számolhatunk azzal, hogy a több éves fogyasztási visszaesés idén megáll, és az előző évhez képest nulla körüli szinten alakul. Bizonyos területeken, így az élelmiszerek esetében a második félévben már szerény növekedés is elképzelhető” – fogalmazott Vámos.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.