BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kilenc zenekar kaphat pénzt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Kilenc zenekar részesül abból a csaknem 1,4 milliárd forintos öszszegből, amelyet fővárosi komolyzenei együttesek rendkívüli támogatására csoportosított át a Nemzeti Erőforrás Minisztérium.

Réthelyi Miklós, a szaktárca vezetője egy hónappal ezelőtt jelentette be, hogy a kormány döntésének értelmében 1,38 milliárd forintot csoportosítottak át budapesti zenekarok támogatására. Az összeg nagy részét három zenekar között osztották fel. A Budapesti Fesztiválzenekar 500, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar 300, a Concerto Budapest pedig 480 millió – ebből tartozásállománya rendezésére 180, működéséhez pedig 300 millió – forintos támogatásban részesül.

A maradék 100 millió forint hat további együttes között oszlik meg: a Duna Szimfonikus Zenekar 10 millió, a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar 15 millió, az Óbudai Danubia Zenekar 15 millió, a MÁV Szimfonikusok 20 millió, a Zuglói Filharmónia Szent István Király Zenekara 30 millió, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara pedig 10 millió forintot kap.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.