BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Cáfolja a Mal Zrt. Illés Zoltán állításait

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Vádak A vörösiszap-katasztrófa nem a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. tevékenységének következménye – jelentette ki a cég vezérigazgatója. Bakonyi Zoltán ajkai sajtótájékoztatóján cáfolta Illés Zoltán állításait a 2010. októberi balesettel kapcsolatban. A Vidékfejlesztési Minisztérium környezetvédelmi államtitkára korábban azt mondta, a Mal nem akarta folytatni a tevékenységét 2011. február 28-a után, amikor lejárt az egységes környezethasználati engedélyük.

Bakonyi bemutatta a zöldhatóság 2006-ban kiadott engedélyét, amely tartalmazza, hogy

a következő engedélykérelmet 2010. október 30-ig kell benyújtani. A vörösiszap-katasztrófa október 4-én következett be, annak időpontjáig ezért nem nyújtotta be az újabb kérelmet a Mal. Szerinte a cég hosszú távú terveit a tragédiát megelőzően elkezdett beruházások is igazolják, 1,7 milliárd forintot költöttek a halimbai mélyművelésű bánya bővítésére és a hidrátgyártás korszerűsítésére. A zöldhatóság 2010. szeptember 29-én ellenőrizte a halimbai

bauxitbánya bővítését. A létesítmény Bakonyi szerint 2014-16-ig biztosítja a nyersanyagellátást.

A vezérigazgató cáfolta az államtitkárnak azt az állítását is, miszerint az átszakadt X-es tározót túltöltötték volna. Bemutatta a zöldhatóságnak a Mal környezetvédelmi bírságáról szóló nyilvános határozatát: a helyszíni mérések szerint 215,5 méter tengerszint feletti magasságot vettek alapul a bírság számításához, miközben a kazetta megengedett töltési szintje 216,0 volt. Illés Zoltán egy szakértői véleményre hivatkozva múlt csütörtökön azt nyilatkozta az MTI-nek: a talaj átnedvesedése és a tározó túltöltése együtt okozhatta 2010 októberében a katasztrófát. Így az szerinte nem természeti jelenség, hanem a Mal Zrt. tevékenységéből származik, ezért a felelős csakis a tulajdonos és az üzemeltető lehet.

Bakonyi Zoltán szerint a felelősség megállapítása a bíróság feladata, az államtitkár kijelentései pedig veszélyeztetik a cég működését és hatezer ember munkahelyét.

Tizenöt gyanúsított

A Nemzeti Nyomozó Iroda gazdaságvédelmi főosztálya a múlt héten fejezte be a vizsgálatot a tíz halálos áldozatot követelő katasztrófa ügyében.

A hatóság mind a tizenöt gyanúsított ellen vádemelést javasolt a Veszprém

Megyei Főügyészségnek közveszélyokozás, környezetkárosítás, valamint természetkárosítás bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt.

A gyanúsítottak a katasztrófa idején valamennyien az ajkai timföldgyár vezetői vagy alkalmazottai voltak.

A hatóság mind a tizenöt gyanúsított ellen vádemelést javasolt a Veszprém

Megyei Főügyészségnek közveszélyokozás, környezetkárosítás, valamint természetkárosítás bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt.

A gyanúsítottak a katasztrófa idején valamennyien az ajkai timföldgyár vezetői vagy alkalmazottai voltak.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.