BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bokros nem lesz MDF-elnök, de akkor ki?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Több név is felvetődött a sajtóban az MDF lehetséges elnökjelöltjeként, köztük Bokros Lajosé. Herényi Károly szerint azonban a pénzügyi szakember nem tagja a pártnak, így a mostani feltételek mellett nem válhat elnökjelöltté.

Még tavasszal teljes tisztújítás lesz az MDF-en belül - közölte Herényi Károly, aki Dávid Ibolya lemondása után ideiglenesen ellátja a pártvezetői teendőket. Lehetséges elnökjelöltként felmerült a korábban kizárt Hock Zoltán, valamint Bokros Lajos kormányfőjelölt és Herényi Károly neve is. Az MR1 - Kossuth Rádió úgy tudja, a kilépett Gémesi György is szóba került. Herényi minderre úgy reagált, első körben fontosabb a program, mint az, hogy ki lesz az elnök, miután Dávid Ibolya lemondott a sokkoló választási vereség után.

„Meg kell határozni az MDF politikáját a következő négy esztendőre, hiszen parlamenten kívül kell kifejteni a politikai aktivitást, újra kell pozícionálni magunkat. Nyilván ehhez a programhoz a legalkalmasabb embert kell megtalálni” – mondta a pártvezetői teendőket ellátó politikus a Krónikának. Herényi Károly hozzátette: aki nem tagja az MDF-nek, nem lehet elnökjelölt, így ez Bokros Lajos esetében is kizáró ok jelenleg.

Dávid Ibolya április 11-én, az országgyűlési választások első fordulós eredményeinek ismertté válása után mondott le az MDF elnöki tisztéről. A politikus pártja 2,66 százalékos listás választási eredményét súlyos vereségnek értékelte. Mint mondta, a kudarc egy támadássorozat következménye, de a párt is követett el hibákat – ismerte el. Hozzátette: a kampányban nem beszélhettek a a programjukról, helyette beadványokat voltak kénytelenek fogalmazni, és pénz, illetve média nélkül ennyit tudtak elérni. Dávid Ibolya a győztesektől mértéktartást kért.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.