Román kormányfőcsere: az IMF nem vár változást
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
„Emil Boc lemondása mögött feltehetően az áll, hogy a kormányzó Demokrata Liberális Párt (DLP) a novemberben esedékes parlamenti választáson várható vereség mértékét kívánja minimalizálni” – mondta el lapunknak Pászkán Zsolt Románia-szakértő. A DLP támogatottsága a megszorítások miatt a felére esett vissza, a legfrissebb közvélemény-kutatási adatok szerint a szavazatok 20 százalékára számíthat.
Elképzelhető, hogy a választásokig egy szakértői kabinet vezeti az országot, amelynek kormányfőjelöltjét a napokban nevezheti meg az államfő. A választás fő esélyesének a több mint 50 százalékos támogatottsággal bíró ellenzéki baloldali szövetség számít, amelynek vezetője, Victor Ponta már jelezte: kész tiszteletben tartani az IMF-megállapodást. Utóbbi kijelentés miatt nem meglepő, hogy az IMF romániai misszióvezetője Boc lemondása után közölte: a valutaalap azt várja, hogy a hitelmegállapodást és az annak feltételéül szabott
fiskális kiigazítási programot folytatja majd a leendő bukaresti kabinet. Hasonló várakozásokat fogalmaztak meg
londoni felzárkózó piaci elemzők is.
Az IMF éppen a hétvégén közölte a hitelprogram szokásos felülvizsgálatakor, hogy az ország jól halad a vállalt feltételek teljesítésével – miután a költségvetési hiány mértéke a 2010-es 6,5 százalékról tavaly 4,4 százalékra csökkent –, így lehívhatja az éppen esedékes 500 millió eurós részletet.


