VILÁGGAZDASÁG Network

Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak

×

Mozilla Firefox böngésző alatt, úgy tudja a VG.hu-t kezdőlapnak állítani, hogy az egér bal gombját nyomva tartva a címsor mellett levő VG ikont ráhúzza a kis házikó ikonnal jelölt kezdőlap gombra.

Belépés

×



Elfelejtett jelszó »

KÖZÉLET / POLITIKA

Szekeres: Gyurcsány rosszul és rosszul döntött

2010. 7. 2. 10:27|Utolsó módosítás: 2010. 7. 2. 11:08|Közélet » Politika
Szekeres Imre szerint Gyurcsány Ferenc tavaly tavaszi kormányfői-pártelnöki lemondása helytelen, rosszul időzített és kivitelezett lépése volt, a Bajnai Gordon miniszterelnökkel végigvitt válságkezelést azonban majdnem száz százalékban teljesítette az MSZP. A párt elnökhelyettese erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.

Mik ezek?

×

A sorban látható gombokkal a webes közösségi hálózatokon - iWiW, Facebook - fejezheted ki egy kattintással tetszésedet vagy
oszthatod meg a cikkel kapcsolatos véleményedet ismerőseiddel.

"Tetszik" / "Like" gomb. Ezzel a gombbal a Facebookon fejezheted ki tetszésedet a cikkel kapcsolatban - üzenőfaladon
egyszerűen csak annyi jelenik meg, hogy kedveled ezt a cikket. Ha most éppen be vagy jelentkezve a Facebookra, akkor azt is
látod, hogy ismerőseid közül valakinek tetszett-e már ez az írás. Ha nem vagy bejelentkezve, a gomb megnyomása után ezt
egyszerűen megteheted. (Ez a gomb tényleg csak egy szimpla tetszésnyilvánítás - ha a cikkel kapcsolatban egyből véleményt is
megosztanál, akkor használd a cikk alatti szürke hátterű sorban található "Facebook" feliratot.)

"Megosztás az iWiW-en" gomb. Ezzel a gombbal a legnépszerűbb magyar közösségi oldalon, az iWiW-en tudsz tartalmat
megosztani. A felugró ablakban beírhatod véleményedet is, és ha épp nem vagy bejelentkezve, egyben azt is megteheted.

Lehetetlen helyzet elé állította az MSZP-t Gyurcsány Ferenc tavaly márciusban azzal, hogy távozott a kormányfői és pártelnöki posztról. A politikus erről fél órával a kongresszus kezdete előtt tájékoztatta a párttársait - mondta az InfoRádiónak a szocialisták alelnöke, aki máig úgy gondolja, hogy ez rossz döntés volt, rosszul időzítve és kivitelezve.

A cikk a hirdetés után folytatódik
Szekeres Imre szerint Gyurcsány Ferenc lemondása, és a néhány héttel későbbi európai parlamenti választások kudarca is hozzájárult ahhoz, hogy a szocialisták rosszul szerepeltek az idei választásokon. Az idei tisztújító kongresszusra az elnökség beszámolót készített ennek okairól, és az elmúlt egy és negyed évről, amely rendkívüli körülmények között telt, hiszen két kormány is alakult - magyarázta a politikus.

A gazdasági válságkezelés beindítása ugyanakkor sikeres volt: azt majdnem száz százalékra teljesíteni tudták - tette hozzá Szekeres Imre, megjegyezve: tisztában van vele, hogy ma ezt még senki sem köszöni meg nekik, de néhány hónap, év múlva a magyar társadalom elismeri majd azon döntésük pozitív eredményeit, hogy felvállalták a helyzet rendezését.

Tavaly áprilisban ugyanis arról kellett dönteniük - magyarázta az MSZP alelnöke -, hogy adjanak-e utat az előrehozott választásoknak, és ezzel átadják-e a válság megoldását a Fidesznek, ezzel akár több hónapnyi időt vesztve, vagy felvállalják-e a népszerűtlen intézkedéseket.

Szerző: Inforádió

Tetszett a cikk? Ossza meg!
 iWiW 

A cikk küldése e-mailben

×
Cikk címe:
Szekeres: Gyurcsány rosszul és rosszul döntött
Biztonsági kód
A fenti képen látható ellenőrzőkód:

Mehet

A *-al jelzett mezők kitöltése kötelező!

HOZZÁSZÓLÁSOK

  • 25. seaman2010. 8. 10. 17:31

    Imruska!

    Rossz dötések sorozata azzal kezdődött, amikor elvállaltad 2007-ben, hogy te legyél a miniszterelnök, ha sikerül kihúzni a választást jobbára egyedül megnyerő miniszterelnökötök lába alól a szőnyeget, aztán a következő, hogy elhitted, hogy alkalmas vagy rá, hogy bedőltél, hogy miattad történne mindez és így tovább és csak ezután akarj Gyurcsány Ferenc hibáiról beszélni, de legjobb, ha nem is szólsz.

    Jelentem a moderátornak!
  • Jelentem a moderátornak! ×

    Szekeres: Gyurcsány rosszul és rosszul döntött


    Imruska!

    Rossz dötések sorozata azzal kezdődött, amikor elvállaltad 2007-ben, hogy te legyél a miniszterelnök, ha sikerül kihúzni a választást jobbára egyedül megnyerő miniszterelnökötök lába alól a szőnyeget, aztán a következő, hogy elhitted, hogy alkalmas vagy rá, hogy bedőltél, hogy miattad történne mindez és így tovább és csak ezután akarj Gyurcsány Ferenc hibáiról beszélni, de legjobb, ha nem is szólsz.

    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

  • 24. KJanos2010. 7. 7. 16:16

    Kedves Annuska71 Te egy kalap alá veszel mindekit aki az elmúlt kormányban tevékenykedett. Sajnos ettől sokkal árnyaltabb a kép. Ugyanis vannak olyanok akik bőven megérdemlik azt, hogy börtönben végezzék, és vannak olyanok is akik becsületesen dolgoztak. Tehát bünhődjön az aki megérdemli és éljen az aki becsületes volt. Ugyanis ha a te irányvonaladat nézzük akkor az Orbán kormány több vezetőjét is szintén a börtönbe kellene küldeni. Nem kicsit hanem NAGYON!!! Ilyen képmutató és dogmatikus hozzáállás nem használ sem nekünk sem neked. Téged hiteltelenné tesz miközben még ki is nevetteted magad. Tehát ha itélsz akkor ne egyoldaluan tedd. Azonban azzal egyetértek, hogy a bünös nyerje el méltó büntetését.

    Jelentem a moderátornak!
  • Jelentem a moderátornak! ×

    Szekeres: Gyurcsány rosszul és rosszul döntött


    Kedves Annuska71 Te egy kalap alá veszel mindekit aki az elmúlt kormányban tevékenykedett. Sajnos ettől sokkal árnyaltabb a kép. Ugyanis vannak olyanok akik bőven megérdemlik azt, hogy börtönben végezzék, és vannak olyanok is akik becsületesen dolgoztak. Tehát bünhődjön az aki megérdemli és éljen az aki becsületes volt. Ugyanis ha a te irányvonaladat nézzük akkor az Orbán kormány több vezetőjét is szintén a börtönbe kellene küldeni. Nem kicsit hanem NAGYON!!! Ilyen képmutató és dogmatikus hozzáállás nem használ sem nekünk sem neked. Téged hiteltelenné tesz miközben még ki is nevetteted magad. Tehát ha itélsz akkor ne egyoldaluan tedd. Azonban azzal egyetértek, hogy a bünös nyerje el méltó büntetését.

    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

  • 23. adrenalin2010. 7. 4. 15:18

    a módszer valóban ugyan az. még az sem érdekelte őket, h kamerával veszik amint a közpénzt lopják. jó a párhuzam. :-)

    Jelentem a moderátornak!
  • Jelentem a moderátornak! ×

    Szekeres: Gyurcsány rosszul és rosszul döntött


    a módszer valóban ugyan az. még az sem érdekelte őket, h kamerával veszik amint a közpénzt lopják. jó a párhuzam. :-)

    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

  • 22. aszora2010. 7. 4. 10:28

    Leleplező videó a szocialista kormányok gazdaságpolitikájáról:

    http://www.youtube.com/watch?v=Y3J8vYL_Vro

    Jelentem a moderátornak!
  • Jelentem a moderátornak! ×

    Szekeres: Gyurcsány rosszul és rosszul döntött


    Leleplező videó a szocialista kormányok gazdaságpolitikájáról:

    http://www.youtube.com/watch?v=Y3J8vYL_Vro


    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

  • 21. eroica2010. 7. 3. 20:36

    Desire01 !

    fedora és djhambi nem meggyőzhetőek, ők mindent MSZ(M)P-s szemüvegen át látnak, ráadásul fedorának egy jólfejlett Orbán-fóbiája is van. A tények érdeklik őket a legkevésbé, s ha úgy érzik, hogy imádott kurzusukat dezavuálják - főleg ha az "elkövetőnek" igaza is van - akkor magukon kívül vannak.
    Szóval ne törődj velük, inkább annak örüljünk, hogy van okuk mérgelődni!
    (Tetszettek volna nyerni :)

    Jelentem a moderátornak!
  • Jelentem a moderátornak! ×

    Szekeres: Gyurcsány rosszul és rosszul döntött


    Desire01 !

    fedora és djhambi nem meggyőzhetőek, ők mindent MSZ(M)P-s szemüvegen át látnak, ráadásul fedorának egy jólfejlett Orbán-fóbiája is van. A tények érdeklik őket a legkevésbé, s ha úgy érzik, hogy imádott kurzusukat dezavuálják - főleg ha az "elkövetőnek" igaza is van - akkor magukon kívül vannak.
    Szóval ne törődj velük, inkább annak örüljünk, hogy van okuk mérgelődni!
    (Tetszettek volna nyerni :)

    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

  • 20. Desire012010. 7. 3. 13:35

    ja és most nézem, h mekkora baromságot írtál. sztem változtass sulit mert félretanítanak.
    "1994-ben az MSZP az SZDSZ-szel 2/3os valsztást nyert," nem is együtt indultak. akkor hogyan szerezhettek 2/3-ot?

    http://www.youtube.com/watch?v=lYvb9vWWDs0

    az, h utána már koalíciót kötöttek nem volt meglepő. hiszen az szdsz mindig is mást csinált mint amit mondott.(mondjuk az mszp is)

    Jelentem a moderátornak!
  • Jelentem a moderátornak! ×

    Szekeres: Gyurcsány rosszul és rosszul döntött


    ja és most nézem, h mekkora baromságot írtál. sztem változtass sulit mert félretanítanak.
    "1994-ben az MSZP az SZDSZ-szel 2/3os valsztást nyert," nem is együtt indultak. akkor hogyan szerezhettek 2/3-ot?

    http://www.youtube.com/watch?v=lYvb9vWWDs0

    az, h utána már koalíciót kötöttek nem volt meglepő. hiszen az szdsz mindig is mást csinált mint amit mondott.(mondjuk az mszp is)

    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

  • 19. Desire012010. 7. 3. 11:55

    hol és mikor személyeskedtem veled? az miért sértő számodra, ha valaki szól, h nem a menetiránynak megfelelően ülsz?

    és ha te gyurcsányról meg az ő hazafiasságáról, önfeláldozásáról és a szoclib kormány jó kormányzásáról tanultál a suliban, akkor én lefejelem az ajtófélfát. :-)

    mond te hülyének nézel másokat?

    Jelentem a moderátornak!
  • Jelentem a moderátornak! ×

    Szekeres: Gyurcsány rosszul és rosszul döntött


    hol és mikor személyeskedtem veled? az miért sértő számodra, ha valaki szól, h nem a menetiránynak megfelelően ülsz?

    és ha te gyurcsányról meg az ő hazafiasságáról, önfeláldozásáról és a szoclib kormány jó kormányzásáról tanultál a suliban, akkor én lefejelem az ajtófélfát. :-)

    mond te hülyének nézel másokat?

    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

  • 18. djhambi2010. 7. 3. 11:13

    Kettőnk között az a különbség, hogy az én véleményem alátámasztott és megindokolt, sőt, suliban tanultunk is róla. Te pedig csak személyeskedni tudsz.

    Jelentem a moderátornak!
  • Jelentem a moderátornak! ×

    Szekeres: Gyurcsány rosszul és rosszul döntött


    Kettőnk között az a különbség, hogy az én véleményem alátámasztott és megindokolt, sőt, suliban tanultunk is róla. Te pedig csak személyeskedni tudsz.

    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

  • 17. Desire012010. 7. 3. 10:54

    Djhambi!

    "Ez az én véleméynem, más embernek biztos van más véleménye."

    ebben tökéletesen igazad van. mert a vélemény olyan mint a segglyuk. mindenkinek van egy.

    a többi meg amit leírtál a képzeleted szüleménye. a valósághoz semmi köze!!

    Jelentem a moderátornak!
  • Jelentem a moderátornak! ×

    Szekeres: Gyurcsány rosszul és rosszul döntött


    Djhambi!

    "Ez az én véleméynem, más embernek biztos van más véleménye."

    ebben tökéletesen igazad van. mert a vélemény olyan mint a segglyuk. mindenkinek van egy.

    a többi meg amit leírtál a képzeleted szüleménye. a valósághoz semmi köze!!

    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

  • 16. djhambi2010. 7. 3. 01:24

    Gazdaságpolitikából azt tanultuk, hogy míg a '90-es évek közepén Magyarországot elsőként akarták a kicsik közül az EU-ba bevenni, addig 2004-re már csak épp, hogy becsusszantunk. És ez a romlás magába foglal fidesz és MSZP kormányt is. Orbán és Medgyessy.

    Jelentem a moderátornak!
  • Jelentem a moderátornak! ×

    Szekeres: Gyurcsány rosszul és rosszul döntött


    Gazdaságpolitikából azt tanultuk, hogy míg a '90-es évek közepén Magyarországot elsőként akarták a kicsik közül az EU-ba bevenni, addig 2004-re már csak épp, hogy becsusszantunk. És ez a romlás magába foglal fidesz és MSZP kormányt is. Orbán és Medgyessy.

    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

Tisztelt Látogatónk!

 

Ha hozzá kíván szólni cikkeinkhez és még nem regisztrálta magát, ide kattintva megteheti.

Adatai megadása után a belépéshez szükséges jelszavát emailben küldjük el Önnek.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

A hozzászólás mező nem fogad be HTML kódot, a sortöréseket automatikusan törli.
A képen látható ellenőrzőkód:
captcha
MEHET

Hozzászólásával együtt IP címe is rögzítésre kerül.

Részletes moderálási szabályzatunkat itt olvashatja.

KAPCSOLÓDÓ TÉMÁK

KONFERENCIÁK

Partnerek

AJÁNLAT


Ajánlat
USD/HUF 220.9 +0.537% USD/HUF
EUR/HUF 292.51 +0.282% EUR/HUF
CHF/HUF 241.85 +0.422% CHF/HUF
EUR/USD 1.3247 -0.24% EUR/USD

BUX

2012. február 10. 11:20
19 230,25
-1.16%
A BÉT információi alapján az adatokat a Magyar Vendor szolgáltatja.
15 perccel késleltetett adatok!
  • Képgalériák
  • Videogalériák
  • Orbán Viktor évértékelője - Fotók: Darnay Katalin

  • Malév, fotók: Darnay Katalin

  • 2012, sorsfordító év? - VG konferencia, fotók: Darnay Katalin

  • Ismét Magyarországon a Ryanair - Fotók: Kallus György

  • Autóújdonságok Detroitban

  • Parlamenti ülésnap, december 19. - Fotók: Darnay Katalin

Előző
Következő
  • Magyar a világ két legjobb bárja

    Magyar a világ két legjobb bárja

  • Bóvliba vágtak minket - vox pop

    Bóvliba vágtak minket - vox pop

  • Mi bosszant minket a kgfb kampányban?

    Mi bosszant minket a kgfb kampányban?

  • MABISZ konferencia

    MABISZ konferencia

  • Mit gondolunk a végtörlesztésről?

    Mit gondolunk a végtörlesztésről?

  • Szemüveg nélküli 3D képernyő táblákhoz

    Szemüveg nélküli 3D képernyő táblákhoz

Előző
Következő
Titkok és hazugságok a munkahelyen Dara Péter
ügyvezető igazgató
DEVISE Hungary
Mindig meglepődöm, amikor olyan munkáltatókkal és HR-esekkel találkozom, akik úgy beszélnek a munkavállalókról, mint valami bűnözőkről. Gyakran úgy is kezelik őket. Ennek megfelelően csak a legrosszabbat feltételezik róluk. A munkavállalók között ezzel szemben számos esetben azzal a véleménnyel szembesülök, mely szerint a munkáltató csak azért van, hogy őket kizsákmányolja, s a profitra törekedve az utolsó szuszt is kihajtsa belőlük. További írások itt találhatóak »
A másik 15 milliárd euró Essősy Zsombor
Vezérigazgató
MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt.
Az IMF-hitel átmeneti egyensúlyt teremtve az egységnyi, záros határidejű „laufot” biztosítja ahhoz, hogy jó irányba induljon el a gazdaság fejlesztése. Az így nyert idő mellé a pénzt a strukturális átalakításhoz, a gazdaság motorjainak begyújtásához kizárólag a most még elérhető, uniós források biztosítják. Ez a bizonyos „másik” 15 Mrd Euro jelenti azt a kivételes lehetőséget hazánk számára, amelyet most valóban vétek lenne nem kihasználni! További írások itt találhatóak »
Búcsúüzenet Oszkó Péter
ügyvezető igazgató
Portfolion
Úgy hiszem, semmi meglepő nincs abban, hogy a kormány nyilvánvaló gazdaságpolitikai kudarcai, az év végére újra beszakadó forintárfolyam, az állampapírok iránti kereslet elapadása miatt egyre kétségesebb finanszírozhatóság, a tönkretett növekedési pálya és a megrongált foglalkoztatási viszonyok tudatában évzáró aktusként újra előráncigálta Budai Gyulát. További írások itt találhatóak »
Jogszerű a hamburgeradó Bánki Orsolya
ügyvéd
ENWC
2011. szeptember 1-jétől ún. „népegészségügyi termékadó” terhel egyes üdítőitalokat, energiaitalokat, „előrecsomagolt cukrozott készítményeket”, sós snackeket és ételízesítőket. Az új adónem érezhetően drágítja majd a felsorolt élelmiszereket, emellett pedig számos jogi kérdést is felvet. További írások itt találhatóak »
Barcelonából jöttem… Mózes István
ügyvezető partner
ClientFirst Consulting Kft.
Idén szerencsém volt három kollégámmal együtt ellátogatni Barcelonába, a 12. MSPA (Mystery Shopping Providers Assosiation) Konferenciára. 42 ország közel 200 képviselője tette tiszteletét a találkozón, ahol a legfőbb téma természetesen a vevőkiszolgálás fejlesztése volt. További írások itt találhatóak »