BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tisztább és olcsóbb lesz a kampány?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Átalakítják a választásikampány-finanszírozási rendszert a kormánypártok: a tervek szerint az egyéni jelöltek egymillió forint állami támogatást kaphatnak majd, a pártok pedig legfeljebb csaknem 600 milliót.

A részleteket a KDNP-s Rétvári Bence ismertette szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón, kifejtve: az állam az egyéni képviselőjelölteknek és a listát állító pártoknak is biztosít támogatást, mégpedig úgy, hogy a választókerületi jelöltek egymillió forintos költségvetési támogatásra lesznek jogosultak az államkincstártól egy kártya formájában, amelyről készpénzt nem vehetnek majd fel. Az a párt pedig, amely minden választókerületben állít jelöltet, maximum csaknem 600 millió forintot kaphat.

A kiadásokkal szigorúan el kell majd számolni. A politikus példaként említette, hogy aki nem kapta meg a szavazatok legalább két százalékát, annak kamatostul vissza kell fizetnie a felvett állami támogatást. Változnak az adományelfogadási szabályok is, amelyek értelmében más államtól, belföldi és külföldi jogi személytől, külföldi természetes személytől és névtelen adományozótól nem lehet támogatást elfogadni. A politikus megítélése szerint az új szisztémával tisztább, átláthatóbb és olcsóbb lesz a kampányfinanszírozás.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.