Világgazdaság Online

A múlt héten az Alkotmánybíróság megsemmisítette a kétmillió forintnál nagyobb végkielégítések 98 százalékos adóját. Válaszul a kormánytöbbség még aznap bejelentette: alkotmánymódosítással akarja korlátozni az Alkotmánybíróság hatáskörét. Erre a baloldali ellenzék kivonult az alkotmányozási folyamatból, a héten megmozdulások lesznek a Fidesz tervei ellen.

A valódi kérdés Orbán Viktor régi gazdasági tankönyveket sutba vágni remélő, új utakat kereső gazdaságpolitikájának sorsa. A Fidesz személyi jövedelemadó és társasági adó mérséklési elképzeléseit rendkívüli lépésekkel, a különadók rendszerével és a magán-nyugdíjpénztáraknak járó járulékok 14 hónapra szóló kölcsönvételével alapozza meg. Ezek alkotmánybírósági megsemmisítésétől tart a parlamenti többség, és ezért akarja felszámolni a gazdasági törvényhozás alkotmányosságának külső kontrollját.

Előreláthatóan alkalmatlan alkotmánymódosítás

A közvéleményt jó okkal bántotta a számos állami vállalatnál adott végkielégítés kiáltó indokolatlansága, ám erre a Fidesz a maga szokott módján egyetlen kardcsapással lehasította ezek bruttó kétmillió forint fölötti részét.

Ennek a megoldásnak a látványossága sokak irigységének tetszhetett, de ettől még nem kevés problémát eredményezett. A világ minden piacgazdasága hosszú szolgálati viszony után jelentős végkielégítést ad az állásukat önhibájukon kívül elvesztő közalkalmazottaknak. Ezen túl az indokolatlan felmondás ellen védő tetemes végkielégítés nélkül már bizonyított vezető bajosan vállal munkát, régi állását odahagyva állami vállalatnál. Kinek jó, ha kalandorok, pártkatonák és huszonéves fiatalok lesznek még nagyobb arányban állami vezetők?

A bántó végkielégítések jövőbeli megakadályozása a tulajdonos jogán kiadott szigorú belső utasításokkal is elérhető lenne, ám a közönség tapsait kereső Fidesz inkább alaptörvényt módosított, de célját mégsem érte el, mert előreláthatóan alkalmatlan alkotmánymódosítással élt.

Jog helyett igazság – keleties plebejus demokrácia

Orbán Viktor úgy vélte: a nemzet életében hite szerint valódi fordulatot hozó gazdaságpolitikáját nem veszélyeztetheti az Alkotmánybíróság esetleg többszöri vétója. Egyébként is választóinak igazságérzete messze előbbre való, mint az ideiglenes alaptörvény szabályrendszere. Szerinte az államnak nem jogot, hanem tényleges igazságot kell szolgáltatnia az embereknek.

Csak hát mi az igazság? És főleg kinek az igazsága? A valóságos társadalmi ütközésekben csaknem mindig sokféle érvényes igazság feszül egymásnak.

A héten ismét különös erővel mutatkozott meg: a kormányfő a jogrendszert nem autonóm önmozgással bíró értékrendként tiszteli, hanem a hatalom akaratának eszközeként használja. A hatalommegosztáson, a jog uralmán alapuló nyugatos állammodell szabályos antitézisét keresi. Az alkotmányosság személytelen szabályrendszere helyett a tényleges igazságosságot ígérő erős vezető akaratát ajánlja. Nem a jog uralmát, hanem az általa hirdetett közérdeket ellenpontok nélkül közvetlenül végrehajtó keleties plebejus demokráciát javasol.

Ebbe az észjárásba viszont nehezen fér bele a közvetlenül jogszabályként hatályos Alkotmány. A tényleges igazságot kereső állam szükségképpen folyvást napi céljaihoz igazítja jogszabályait. Az új hatalom máris az alkotmányos elvek egyfajta rövid alaptörvényi katalógusát és a kétharmados törvényeknek a mindenkori politikai szükségletekhez gyorsan hozzáidomítható rendjét ajánlja.

A kevés valóban hiteles közintézmény közé tartózó Alkotmánybíróság jogkörének alapos megkurtítása ellen a jobboldalon is többen tiltakoztak. Megszólalt, olykor igencsak élesen, több alkotmányjogász. A baloldali ellenzék pártjai pedig kivonulnak az új alaptörvény elfogadásának folyamatából. Az oppozíció tábora még kicsinyke, de egyre dühösebb.

Az elmúlt húsz esztendő kudarca után érthetően nagyon sokan reménykednek a tényleges igazság győzelmében. Orbán Viktor nem csak beszél, hanem minden elszánásával az emberek vágyainak megfelelően kívánja újraformálni a magyar gazdaságot és államot. Ám máris valószínű: a miniszterelnök eddigi iránya elmozdulás az első királyaink, a reformkor nagyjai és bizony ’89 nyugatos eszméitől, és erősen kétséges, lehetséges-e tartósan eredményessé tenni hazánkat az emberek keleties érték-rendje alapján? Keleten a helybeli kultúrának megfelelő megoldások lehetnek sikeresek. Ám nekünk, magyaroknak, Közép-Európából már aligha van visszautunk keletre. A nyugattal együtt boldogulunk vagy bukunk el.

Gyors katasztrófa vagy új korszak?

Hazánk a demokratikus fordulat és a piaci átmenet élenjáró országa volt sokáig. Az új évezred kezdetétől azonban mindjobban elkanyarodott fejlődésünk a térség többi országától.

A többiek gazdasága száguldott, mi meg helyben jártunk. Sokfelé a polgári közép reformkormányai dolgoztak, nálunk meg a hideg polgárháború viaskodása végletekig irracionálissá tette közéletünket.

Mai tudásunk alapján nem tudhatjuk, bajainkat csupán a saját vétkeinkért kaptuk a nyakunkba, vagy a többi hasonló sorsú ország idővel majd követ minket?

A rettenetes huszadik században nem egyszer voltunk lényegi folyamatok úttörő országa. A proletárdiktatúrába futó első magyar tömegdemokrácia kudarca után a Horthy-rendszer egy olyan európai trend első megjelenése volt, amely később uralkodóvá vált. Az 1940 nyarán még az egy darabig jókora belső támogatottsággal bíró francia Vichy-rendszer is országa háborús vereségét a demokrácia és a piacgazdaság bajainak tudta be, és példaképet keresett a Horthy-korszak Magyarországában. Később meg Nagy Imre új szakaszával jobbára nálunk indult el, és utóbb egészen Kínáig ért a kommunizmussal szakító reform-közgazdaság.

Nem tudjuk még, hogy mi lesz a kifutása Orbán Viktor kísérletének: a külvilágon és rajtunk is sok múlik. Lehet belőle gyorsan jövő katasztrófa, de lehet a térség tartós, bár nem feltétlenül sikeres új korszakának nyitánya is – zárja elemzését Tölgyessy Péter.