Új agrártámogatási rendszer készül
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságEgyüttműködési megállapodást kötött a kormány a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával (NAK), a dokumentumot Orbán Viktor miniszterelnök, és Győrffy Balázs, a NAK elnöke írta alá. „A mostani megállapodás a jövőre szól, és az együttműködés elvi alapjait rakja le” – nyilatkozta a Világgazdaságnak Nagyné G. Pataki Ágnes. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kommunikációs igazgatója lapunknak hozzátette: „az induló, stratégiai jellegű megállapodás tartalma szerint a kormány minden lényeges kérdésben, vagy jogszabály alkotásakor előzetesen kikéri az agrárkamara véleményét.”
A kormány az összes fontos agrárcsatát megnyerte – jelentette ki Orbán Viktor. Hozzátette: a kormány vállalja, hogy az agrárkamarával való megegyezés nélkül nem hoz majd lényeges agrárdöntéseket.
A földtörvényről szólva elmondta: annak elfogadásával az európai uniós jog sérelme nélkül sikerül megvédeni a magyar termőföldet, „az a magyarok kezében fog maradni.” Hozzátette azt is: ezzel kapcsolatban diplomáciai csatornákon folyamatosan érkeznek panaszok. Kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy a parlament előtt fekvő új földtörvény már nem változik érdemben.
Az agrártámogatási rendszert érintő kérdésre Orbán Viktor kifejtette: jelenleg is zajlik a 2014–2020 között elérhető uniós források – így az agrárpénzek – felhasználási rendjének kidolgozása, de az már biztos, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek (NFÜ) „ebben a formájában vége van”, egy új rendszer lép majd életbe. Az agrárkamara ebben az új szisztémában helyet fog kapni a mezőgazdasági támogatásokkal kapcsolatban, ennek részleteit azonban még nem alakították ki – tette hozzá a miniszterelnök. Az NFÜ új elnökének személye akár már ezen a héten kiderülhet – jegyezte meg.


