Rekordok nélkül is él a piac

A hazai mÛkereskedelem egyik zászlóshajójának vezetÕi bíznak abban, hogy növeli az aukciók átláthatóságát a becsértékes rendszer elterjedése. Ez segítene annak a bizalmi válságnak a leküzdésében, amit a piac 2008 elÕtti túlpörgése okozott.

– Négyszázmillió forintot jócskán meghaladó összforgalom, kilencven százalék körüli eladási arány, ugyanakkor a nagy értékÛ képek esetében általában a becsült értéksávtól elmaradó árak. Elégedettek a 2011. decemberi árverés mérlegével?

Virág Judit: Hosszú évek óta elÕször sikerült ismét pörgÕ, jó hangulatú aukciót rendeznünk, ami a válság elÕtti „régi szép idÕket” idézte. Persze a visszatérés viszonylagos: most nem születtek rekordok, nem is kerültek kalapács alá olyan képek, amelyektÕl ez várható lett volna. Sok új vevÕ jelent meg a magyar festménypiacon, de Õk még nincsenek a gyÛjteményépítésnek abban a szakaszában, amikor több tíz- vagy százmilliós fÕmÛvekre licitálnának. Az eladók is vonakodnak attól, hogy alacsonyabb árszint mellett aukcióra vigyék kincseiket; ha mégis megválnak tÕlük, akkor sokan inkább a nagyobb biztonságot jelentÕ privát eladást részesítik elÕnyben.

– Milyen korszakok, stílusok bizonyultak válságállónak?

TörÕ istván: A modern magyar mÛvészet klasszikusai a korábbinál is népszerÛbbek; a téli árverésen például kiemelkedÕen szerepeltek Vaszary, Berény és Mednyánszky alkotásai. A szecessziós Zsolnay kerámiák iránti érdeklÕdés is töretlen; bár az elsÕ vonalbeli tárgyak száma viszonylag csekély, s emiatt a gyÛjtÕk nincsenek többen pár tucatnál, világszinten elismert s éppen ezért stabil befektetésnek számítanak ezek az alkotások. Talán meglepÕ, de tény, a Zsolnay kerámiákat a nemzetközi szakirodalom s a piac jobban értékeli, mint bármelyik magyar festÕóriást. MásfelÕl a válság elÕtti években tapasztalt kísérletezÕ kedv csökkent, most kevesen vállalják a periférikus gyÛjtéssel (kortárs mÛvészet, fotó stb.) járó kockázatokat.

– Hogyan vizsgázott a becsértékes árverezési rendszer?

V. J.: Sok vevÕnek már csak azért sem okozott nehézséget a megértése, mert a nyugati aukciók résztvevÕiként megszokták ezt a módszert. Úgy érzékeltük, hogy mostanra igény alakult ki a becsértékes árverezésre. Az ugyanis, hogy a becsérték alsó határával elÕre jelezzük az esetleges limitár nagyságát, és az árverésvezetÕ mindaddig nem engedi leütni a tételt, amíg ezt a szintet el nem éri, növeli az eredmények átláthatóságát. Ez kulcsfontosságú annak a bizalomvesztésnek a leküzdésében, amely a sokáig töretlennek hitt növekedési spirál megtörése okozta.

T. I.: Limitár egyébként a tételek nagyon csekély részénél, kevesebb mint 20 százalékánál volt, és eleve csak reális határokat fogadtunk el a beadóktól.

– Nem mond ellent az átláthatóság és a bizalom erÕsítésének a privát, aukción kívüli eladások arányának növelése?

T. I.: Egy árverésen alapvetÕ elvárás az átláthatóság, viszont sokan nem szeretik az árverési teremben uralkodó stresszt, a versengést – Õk szívesebben válogatnak a bemutatóterem nyugalmában. Ráadásul a beadók között is sokan vannak, akik a bizonytalan kimenetelÛ árveréssel szemben a nagyobb biztonságot nyújtó galériás kereskedelmet részesítik elÕnyben.

– A téli szezonban a forint gyengesége is ösztönözhette a vásárlókedvet. Mennyire volt érezhetÕ a külföldi vásárlók jelenléte?

V. J.: Az árveréseinken kezdettÕl 20–30 százalék között alakult a külföldi vásárlók aránya, most is nagyjából ennyien voltak. Viszont az amerikai és nyugat-európai gyÛjtÕk, befektetÕk mellett most már egyre több szlovákiai sÕt romániai ügyféllel is találkozunk. Számukra a magyarországi kínálat ugyanúgy érdekes, mint a hazai – gondoljunk a nagybányai festÕkre vagy Mednyánszkyra.

– Mi volt a kilencvenes években kezdÕdött magyar mÛkereskedelmi boom legfontosabb eredménye?

V. J.: Az aukciók – és az azokat kísérÕ kutatások, kiadványok, kiállítások – révén új nevek, iskolák sora került be a szakmai és a tágabb köztudatba. A médianyilvánosság és a múzeumi megakiállítások mellett ennek köszönhetÕ, hogy széles körben általánossá vált a mÛgyÛjtés. Az árrobbanás elÕcsalogatta a Kádár-korszakban lakások falán vagy akár padlásokon rejtÕzködÕ remekmÛveket. Közismert, hogy külföldrÕl is nagy számban áramlottak haza a magyar festmények; sokak fantáziáját megmozgatták az Egyesült Államokban néhány száz dollárért vásárolt, majd Budapesten több tízmillió forintért elárverezett mÛvekrÕl szóló történetek. Egyeseknek persze csalódást hozott ez az „eldorádó”. Gyakran találkoztunk olyan családdal, amelynek nemzedékek óta féltve Õrzött kincsérÕl kiderült, hogy mondjuk Szinyei-festmény helyett a 19. század végén olcsó szobadísznek készült olajnyomatról van szó.

– Hogyan értékelik a lendület 2008 Õsze óta tapasztalható megtörését?

T. I.: A kilencvenes évek végétÕl egy évtizeden át száguldott a piac, hiszen mind a pénzbÕség, mind a kulturális érdeklÕdésbÕl és identitásépítésbÕl fakadó érdeklÕdés, mind pedig a spekulációs megfontolások adottak voltak. Az újabb és újabb leütési rekordok, az egyre magasabb árverési összforgalmak – 2007 telén másfélmilliárd forint értékben adtunk el képeket! – hatására kialakult az az illúzió, miszerint a mÛtárgy egy tökéletesen biztos befektetési forma. 2008-tól aztán kiderült, hogy ugyanúgy összefüggésben van az általános gazdasági folyamatokkal, mint a tÕzsde vagy az ingatlanpiac. A piac visszaesését súlyosbította az, hogy az évtized második felére megteltek remekmÛvekkel azok a gyÛjtemények, amelyek felépítése a kilencvenes években kezdÕdött. Így tulajdonosaiknak a válságtól függetlenül is egyre nehezebb volt „újat mutatni”.

– Hogyan látják a jövÕt? Mi lehet a magyar mÛkereskedelem kitörési pontja?

V. J.: Most nagyon jó áron lehet festményeket vásárolni, és ha stabilizálódik a gazdasági helyzet, akkor ezek értéke ismét emelkedni fog. A mÛtárgyvásárlók köre folyamatosan változik, mindig van utánpótlás. Tágabban véve néhány tízezer emberrÕl, de az elsÕ vonalbeli magyar festmények esetében is néhány ezerrÕl beszélhetünk, akik hoszszabb-rövidebb kihagyásokkal jelen vannak a piacon.

T. I.: Kitörési pontokat sajnos nem lehet önhatalmúlag kitÛzni, hiszen a mÛgyÛjtÕk érdeklÕdése alig befolyásolható. Mi mindenesetre kitartóan próbálkozunk a kortárs mÛvészettel.