BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

400 milliárdos bevételt hozhata teherautós e-útdíjrendszer

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

közlekedés Ötvenmilliárd forintba kerülhet az államnak az elektronikus útdíjrendszer kiépítése, a változtatások az első évben 110 milliárdos bevételt és évi 23 milliárdos működtetési kiadást jelentenének, az előbbi összeg bő egy évtized alatt 400 milliárd fölé nőhet – számolt be az index.hu egy birtokába jutott előterjesztésre hivatkozva. Az új rendszer eszerint 2014-ben indulhat el, a kilométer-arányos útdíjat kezdetben a D2, D3, D4 kategóriába tartozó járművek fizetnék,

a D1 kategóriába tartozó járművek, azaz autók, motorok továbbra is matricát vásárolnának, azaz átalánydíjasok lennének. A hosszútávú terv

szerint ugyanakkor önként csatlakozhatnának a rendszerhez, azaz ha például évente egyszer megy a sztrádán, a díjat kilométer-arányosan rendezhetné.

A tarifa az Európai Unió által meghatározott maximum fele lenne, ami az index számítása szerint a kamionoknál 20 forintos kilométerenkénti díjat jelentene, ez 2024-re 36-38 forintra nőne. A portál által idézett szakmai becslések szerint most ennek felét fizetik kilométerenként a járművek. Az előterjesztés két forgatókönyvvel számol. Az egyik szerint kezdetben a gyorsforgalmi utakon és a 8-as út egy részén, a 85-ös és a 86-os utakon vezetné be az

e-útdíjat, majd tíz év alatt terjesztenék ki a teljes hálózatra. A másik szcenárió szerint a kezdetektől fizetős lenne minden, „cserébe” a kisebb – a dokumentum szerint 60 kW-os teljesítménynél gyengébb – motorú személyautók mindenhol ingyen autózhatnának. A tervezet fizetőssé tenné az M0-st és más

városi elkerülő sztrádaszakaszokat is.

A bevétel nem a központi költségvetésbe kerülne, ehelyett azt az illetékes állami cég kezelné.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.