BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ma BL-döntő! Mik az esélyek a játékosok összértéke alapján?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Európa legtöbb bajnokságában már eldőlt a bajnoki cím sorsa, ma késő este pedig már tudható, ki nyerte a klubfutball csúcsának számító Bajnokok Ligája döntőjét. A nemzeti és nemzetközi trófeákat a legértékesebb játékoskerettel rendelkező klubok egymás között döntik el, ha nem is egzaktan a pénzügyi sorrend alapján. Ritka kivételnek minősül az idén a francia Montpellier szereplése.

A világ legértékesebb játékoskeretével a Barcelona rendelkezik a transfermarkt.de értékelése szerint, melyet az utóbbi években a világ legerősebb labdarúgóklubjának tartottak. Itt játszik a világ legértékesebb játékosának tartott Lionel Messi (100 millió euró), valamint a harmadik (Andrés Iniesta, 65 millió euró), illetve ötödik helyre (Cesc Fábregas: 55 millió euró) taksált labdarúgó is. Csak egyedül Messi értékét annyira becsülik, mint a világ 46. legtöbbre becsült játékoskeretét foglalkoztató Genoáét. Az argentin játékos egyébként egyedül többet ér, mint a magyar élvonal összes játékosának a becsült piaci értéke.


A Barca ezzel a kivételes értékű kerettel – melyet nemcsak bevásárlással, hanem utánpótlás-neveléssel ért el – az idény elején még elnyerte az európai Szuperkupát és a klubcsapatok világbajnokságát. A spanyol bajnokságban azonban három év után a második helyre szorult a Real Madrid mögött, a Bajnokok Ligája (BL) elődöntőjében pedig címvédőként elbukott az esélytelenebbnek ítélt Chelsea ellen. A spanyol kupadöntőben még játszik az Athletic Bilbao ellen.

A Real Madrid értéke jelenleg a világon a második, több évi böjt után sikerült megelőznie a Barcelonát a világ második legértékesebb játékosának tartott Ronaldo (90 millió euró) vezetésével. A BL elődöntőjében azonban elvérzett a Bayern München ellen.

Megtérülni látszik a katari Abdullah bin Nasser al-Thani sejk befektetése a Málagába, aki a szezon elején a világon a 6. legtöbbet, 58 millió eurót költött játékosvásárlásra. A klub ugyanis a 4., BL-selejtezőt érő helyen végzett.

A tavalyi BL-induló, a játékoskeret alapján a 6. legértékesebb (140 millió euró) spanyol klub, a Villarreal azonban drámai fordulatok között, a bajnokság utolsó pillanataiban kapott góllal kiesett. Pedig a klub az egész európai mezőnyt tekintve az UEFA ranglistáján, az elmúlt öv év nemzetközi kupaszereplése alapján a 19. helyen áll. Ugyanakkor az utolsó helyre taksált Levante (35,9 millió euró) a 6. helyet érte el, s az Európa Ligában (EL) indulhat ősszel. A spanyol élvonal erejét mutatja, hogy az EL döntőjében az Atlético Madrid az Athletic Bilbaót (141,7 millió euró értékű keret) győzte le. Az Atlético jól forgatta pénzét, mivel a nyári átigazolások során 84,9 millió euróval a legnagyobb bevételt kasszírozta a világon.

Angliában 44 év után az utolsó pillanatokban nyerte el a bajnoki címet a Manchester City. A klub katari tulajdonosa Manszúr bin Zajed al-Nahjan 2008 óta mintegy félmilliárd eurót költött igazolásokra. A nyári átigazolási időszakban a City költötte a legtöbbet játékosokra (92,5 millió euró) a világon. A bajnoki címet érő gólt az utolsó pillanatokban megszerző Kun Agüero megvétele az Atlético Madridtól az egész szezon legdrágább igazolása volt (45 millió euró).

Angliában a világ legértékesebb sportegyesülete és egyben futballklubja a Manchester United végül hajszállal lemaradt a városi vetélytársa mögött a Premier League-ben. A két manchesteri csapat a várakozásokhoz képest nem szerepelt jól a BL-ben, mivel már a csoportkörben kiestek. Sőt az EL-ben is elvéreztek gyengébbre taksált csapatok ellen. A spanyol élvonalhoz hasonlóan itt is jól szerepeltek az alulértékelt csapatok. A Norwich keretét (53,3 millió euró) az utolsó, 20. helyre tették, a Swansea keretét (68,5 millió euró) az utolsó előttire. Mégis simán bennmaradtak az első osztályban a 12., illetve a 11. helyen.

Az orosz Roman Abramovics Chelsea-je idén 102,1 millió euróért vásárolt játékosokat (a világon a 2. legnagyobb összeg a szezonban), de a bajnoki címre nem volt esélye. Tavasszal azonban az új edző, Di Matteo vezérletével elnyerték a FA Kupát, s bejutottak a BL szombati döntőjébe. Így végül megtérülhetnek a kiadások.

Saját hazájában a rekordbajnok Bayern München idén sem volt próféta. A német bajnoki címet ugyanis az elvileg kevésbé értékesebb kerettel rendelkező, de a világ legnagyobb átlagnézőszámával (80 430 fő) rendelkező Dortmund nyerte hasonlóan a tavalyi évhez, sőt a kupában is megverte a döntőben a bajorokat. A Bayern a BL döntőjében vigasztalódhat.

A Bundesligában is jól szerepeltek a lebecsült csapatok. A két utolsónak taksált Augsburg (36,4 millió euró) és Freiburg (37,7 millió euró) bennmaradt, a Köln (69,4 millió euró) kiesett, míg például a Hertha (55,8 millió euró) osztályozót játszott.

Franciaországban az arab befektetők kezébe került Paris Saint-Germain az egész szezont tekintve a világon a legtöbb pénzt költötte új játékosokra, összesen 106,1 millió eurót. Csak télen 20 millió eurót költöttek. Ennek ellenére lehet, hogy nem tudja megszerezni 206,6 millió eurót érő keretével a bajnoki címet. A Ligue 1-t ugyanis egy fordulóval a befejezés előtt három ponttal a Montpellier vezeti, melynek kerete (63,9 millió euró) csak a 9. legértékesebb a bajnokságban.

Olaszországban a Juventus nemhiába költött el a szezon elején 85 millió eurót (a világ 3. legnagyobb bevásárlása), mivel letaszította a bajnoki trónról a Milant. Sőt még a kupát is megnyerheti a Napoli ellenében. A Roma új befektetői révén (a Thomas DiBenedetto vezette amerikai konzorcium) 78,6 milliót költött, de ez csak a 7. helyre volt elég. A Genoa a szezon elején nagy kiárusítást tartott, 57 milliós bevétele az 5. legnagyobb volt a világon. Télen az olasz piacon már a legtöbbet költötték az olasz klubok közül (17 millió eurót), ennek ellenére majdnem kiesett a csapat, a 17. helyen végzett.

Értéknövelő bajnoki cím

A magyar bajnokság még nem fejeződött be, de a Debrecen már elnyerte a bajnoki címet az esélyesebbnek és értékesebbnek ítélt kerettel rendelkező Videoton elől. Tavaly még a székesfehérvári klub volt a bajnok, de az akkori keret nagy része kicserélődött. A magyar élvonal első hat legértékesebb játékosából öt jelenleg a Videotoné. A nagy bevásárlás úgy tűnik, a második helyre lesz elég az anyagilag szintén stabil lábakon álló Győr előtt. A játékosok értékének alapján a Siófok tűnt biztos kiesőnek, de a Zalaeger­szeget végül a jóval magasabbra taksált Vasas kíséri a másodosztályba.

A játékosok becsült értékéhez képest jóval gyengébben szerepel az Újpest, a Ferencváros, s jobban muzsikál a már tavaly is alábecsült Kecskemét és Paks.

A bajnoki szereplés persze változtatott a keretek értékén. Több debreceni játékos ára például alaposan felment (Korhut Mihály 100 ezerről 350 ezer euróra, Varga József ára 750 ezerről egymillió euróra, vagy Bódi Ádám ára 300 ezerről 550 ezer euróra) a bajnoki cím hatására.

A játékosok becsült értékéhez képest jóval gyengébben szerepel az Újpest, a Ferencváros, s jobban muzsikál a már tavaly is alábecsült Kecskemét és Paks.

A bajnoki szereplés persze változtatott a keretek értékén. Több debreceni játékos ára például alaposan felment (Korhut Mihály 100 ezerről 350 ezer euróra, Varga József ára 750 ezerről egymillió euróra, vagy Bódi Ádám ára 300 ezerről 550 ezer euróra) a bajnoki cím hatására. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.