BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Még mindig túl sok energiát használunk

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A hazai lakossági és ipari felhasználók 20-30 százalékkal több energiát használnak a szükségesnél – állapítja meg a Dome Energy felmérése. Hiába késztetnék az utóbbi években megemelkedett energiaköltségek a fogyasztókat felhasználásuk, azon keresztül energiaköltségeik csökkentésére, lényegi megtakarítást kevesen érnek el. Még az üzleti fogyasztók többsége is megáll a felhasználással kapcsolatos kiadásai felülvizsgálatánál, illetve a szolgáltatóváltásnál.

Magyarország évi 1050 petajoule-os energiafelhasználásán belül a lakosságra és a közintézményekre is egyharmad-egyharmad rész jut, vagyis – mutat rá a Dome Energy – 10 százalékkal több az európai átlagnál. Ebben szerepe van épületeink állapotának is. Míg az EU fejlettebb régióiban a lakóépületek kisebb hányada számít korszerűtlennek, Magyarországon több mint a háromnegyed része. Nem véletlen, hogy a lakossági energiafelhasználás bő háromnegyede fűtésre megy el, tizede meleg vízre, s csak a maradék főzésre.

A Magyar Megújuló Energia Szövetség legutóbbi felmérése alapján a hazai lakosság tisztában van magas energiafogyasztásával, és komolyan érdeklődik az energiatakarékos megoldások iránt. Ugyanakkor az energetikai tanácsadással foglalkozó szakemberek szerint a lakosság a költségcsökkentésre összpontosít az energiafelhasználás hatékonyságának fokozása helyett. „Általános jelenség, hogy a lakosság az energiaköltségei csökkenését a kormánytól várja, s kevesen ismerik fel, hogy az energiahatékonyság rövid időn belül megtérül. Még az üzleti fogyasztók esetében is a többség az energiamenedzsment alatt csupán a szolgáltatóváltást érti” - mondja Tengeri Attila, a Dome Energy szakértője.

Sokszor gátja az energiatakarékosságnak a korszerűsítésre rendelkezésre álló források hiánya. Igaz, vannak pénzintézetek, amelyek kifejezetten e célra kialakított hitelkonstrukciókat kínálnak, és uniós pályázati lehetőségek is vannak. Jól példázza az igények és a források kapcsolatát, hogy az NFM tavaly augusztusi, 1,6 milliárd forintos Új Széchenyi-terv Zöld Beruházási Rendszer Mi otthonunk alprogramjának kerete két nap alatt kimerült a mintegy 550 támogatási igény miatt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.