BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem lesz ingatlanpiaci fellendülés az idén

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az idén nem adottak a körülmények az ingatlanpiac általános fellendüléséhez – jelentette ki Salamon Adorján, az Eston International elnök-vezérigazgatója a cég évértékelője kapcsán.

A szakember ezt arra alapozza, hogy ugyan vannak kedvező jelek – alacsonyak a bérleti díjak, és régiós viszonylatban magasnak mondhatók az elérhető hozamok – és volt néhány nagyobb tranzakció is, de mindezek ellenére nem látszik olyan mozgatóerő, ami hosszabb távon beindíthatná az ingatlanpiac motorját, így a magyarországi piacba vetett bizalom visszaszerzése és a GDP növekedése nélkül 3-5 év stagnálás várható. Ezek mellett negatív irányban befolyásol még a plázastop bevezetése, az áfa mértékének megemelése, valamint az állami cégek ingatlanhasználatának mozdulatlansága is.

Az Eston álláspontja szerint a magyar ingatlanpiac átlagos hozama 7,5 százalék, ez 1 százalékponttal meghaladja a prágai és varsói hozamot, így a német befektetési alapoknak sorba kellene állniuk Budapesten, de megbízóik a gazdasági bizalom hiánya miatt ezt tiltják. „A befektetők nem vesznek Budapestre repülőjegyet, és nem csak a Malév csődje miatt” – érzékeltette a magyar piaccal szemben tanúsított befektetői magatartást Salamon.

Azt az Estonnál örvendetesnek tartották, hogy a befektetési volumen növekedett tavaly, de az is igaz, hogy az aktivitás oroszlánrésze egy amerikai alapnak tudható be, így az látható, hogy a valódi célpontnak tekinthető osztrák és német befektetési alapok elkerülik Magyarországot.

Az irodapiac jövőjéről Pintér Dániel, az iroda-bérbeadási divízió vezetője elmondta: a jelenlegi kilátások szerint az idén a 17500 négyzetméteres Green House, a 15500 négyzetméteres Váci Greens és a 3000 négyzetméteres IQ Offices irodaházak átadása várható, azonban 2013-tól egy teljesen új korszak köszönt be. Jövőre egyetlen nagyobb létesítmény átadására sem lehet számítani, 2014-ben is csak két built-to-suit (a majdani bérlők igényeinek megfelelően kialakított) épületet avatnak majd. Ennek megfelelően a spekulatív fejlesztések eltűnése várható a budapesti irodapiacon.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.