Súlyos bírálat az Amnesty Internationaltől Magyarországnak
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságAz ORF által ismertetett jelentés szerint az AI a törvényt azért bírálja, mert az lehetőségeket nyújt az emberi jogok megnyirbálására. A jelentés emlékeztet az Európai Bizottság által Magyarország ellen indított eljárásra, amiért az ország a birák és az ügyészek korhatárát, valamint az adatvédelmi hatóság függetlenségét tekintve nem alkalmazta a vonatkozó EU-jogszabályokat.
A magyarországi diszkriminációt illetően az AI az azonos nemű párokat hozza fel példának. Ám a romák is változatlanul rasszista erőszak áldozatai - emlékeztet a jelentés. Ezzel kapcsolatban még mindig nem ítélték el a romák ellen 2008 és 2009 között végrehajtott támadások elkövetésével és hat ember - köztük egy kisgyermek - meggyilkolásával vádolt személyeket. A jelentés a hatóságok fellépését is birálja a menetelő csoportok "önbíráskodásával szemben", amely utóbbi célja a romák megfélemlitése és az erőszakkal való fenyegetőzés volt. Ugyanis a hatóságok "túlságosan lassan és nem megfelelőképpen reagáltak", ahogy ez Gyöngyöspatán és Devecseren történt.
A jelentés a továbbiakban emlékeztet azokra a tiltakozásokra, amelyeket polgári szervezetek rendeztek az Alkotmánybíróságot illető új törvény ellen. Ez ugyanis "oktalan akadályokat" támasztana, ha a polgárok az emberi jogok visszaélésével kapcsolatban az alkotmánybírósághoz akarnak fordulni. A jelentés szerint a médiatörvény a médiát továbbra is "politikai irányítás" alá helyezné.


