BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tölgyessy: Az SZDSZ rettenetes bajban van - Új párt alakul?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Tölgyessy Péter a szabaddemokraták helyzetéről az MR1-Kossuth Rádióban úgy vélte, hogy a párt igen nagy bajban van. Az SZDSZ mindig tudott szépeket és nagyokat mondani - fogalmazott -, ezt régóta hallani tőlük, de nem nagyon van már idő a tettekre.

Az SZDSZ rettenetes bajban van, főleg a hit veszett ki - nem csak az SZDSZ politikusaiból, hanem főleg a közönségükből, hogy az SZDSZ-t át lehet segíteni az öt százalékon. A hétvégi tanácskozáson csekély volt a valóságos tét – mondta a politológus.

Már csak azért is, mert a régi nagyok, az ismert nagy hatású vezetők közül Fodor Gáborék jobbára kihúzódtak a pártból, egy-egy nyilatkozat körülöttük szinte sejtette, hogy egy új párt alakítását fontolgatják, most pedig egyikük -másikuk le is mond majd a parlamenti mandátumáról.

Kóka János, és a régi nagyok másik fele ott ül a frakcióban, és megszavazta a kormány összes előterjesztését, de minden mozdulatukon látszik, hogy nem hisznek az SZDSZ jövőjében, és ódzkodtak is minden felelősségvállalástól – vélte Tölgyessy Péter.

Kuncze Gábor, a párt legklasszikusabb képviselője ott sem volt ezen a küldöttgyűlésen a hírek szerint, Demszky Gábor pedig láthatóan szeretné, ha valami maradna az SZDSZ-ből, ha más nem, akkor egy kis budapesti párt. Budapesten az SZDSZ nem esélytelen arra, hogy átlépje az öt százalékot. Ennyi a mozgástér.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.