Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak
×Mozilla Firefox böngésző alatt, úgy tudja a VG.hu-t kezdőlapnak állítani, hogy az egér bal gombját nyomva tartva a címsor mellett levő VG ikont ráhúzza a kis házikó ikonnal jelölt kezdőlap gombra.
Manager Magazin 2009. december-január
Munka és magánélet
Sorozatunkban csúcsvezetőket kértünk fel, írják meg véleményüket, hogy érzik magukat üzletemberként, aktuálisan milyen gondolatok foglalkoztatják őket. Mindezt politikamentesen és az irányított vállalatot érintő mellőzésével.
„Most nagyon kemény napjaim voltak, ez a hét különösen hajtós, leterhelt volt. A jövő hét jobb lesz! Ja, hogy a múlt héten is ezt mondtam? Nem hiszem.”
Manager Magazin 2009. november
Tudatos gondolkodás
Sorozatunkban csúcsvezetőket kértünk fel, írják meg véleményüket, hogy érzik magukat üzletemberként, aktuálisan milyen gondolatok foglalkoztatják őket. Mindezt politikamentesen és az irányított vállalatot érintő mellőzésével.
Környezetvédelem: sokáig olyan idegen és távoli, amolyan úri huncutság volt számomra. Aktivisták, akik – úgy tűnik – sohasem dolgoznak, és akkor is tüntetnek, ha szélerőmű épül – semminek sem tudnak örülni.
Manager Magazin 2009. október
A pozitív gondolkodás hatalma
Sorozatunkban csúcsvezetőket kértünk fel, írják meg véleményüket, hogy érzik magukat üzletemberként, aktuálisan milyen gondolatok foglalkoztatják őket. Mindezt politikamentesen és az irányított vállalatot érintő mellőzésével.
Amikor ezt a felkérést megkaptam, rögtön eszembe jutott, hogy semmiképpen nem akarok negatív témát választani. Elegem van abból, hogy csak a rossz hír a hír, mert kizárólag az adható el! Gondolom, a gazdasági válság hallatán is mindenkinek borsódzik már a háta.
Manager Magazin - 2009. szeptember
Bor(ász)ban az igazság
Szeretem a megszállott borászokat. Fura dolog, hiszen a borokhoz különösebben nem értek. Még kisgyerekként láttam a Tokaji Múzeum pincéjének egyik tábláján a borokban előforduló aromajegyek között felsorolva, mégis máig elképzelhetetlen számomra, milyen az „egérízű” furmint.
Manager Magazin - 2009. július
Üzleti kalandok
Sorozatunkban csúcsvezetőket kértünk fel, írják meg véleményüket, hogy érzik magukat üzletemberként, aktuálisan milyen gondolatok foglalkoztatják őket. Mindezt politikamentesen és az irányított vállalatot érintő mellőzésével.
Manager Magazin 2009. május
"Yes we can!"
Sorozatunkban csúcsvezetőket kértünk fel, írják meg véleményüket, hogy érzik magukat üzletemberként, aktuálisan milyen gondolatok foglalkoztatják őket. Mindezt politikamentesen és az irányított vállalatot érintő mellőzésével.
Fizessen elő lapunkra!
Kapcsolat
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
- Közelebb a háború - Elhagyták Iránt az atomellenőrök
- Mit csinál Kövér és Rogán Szaúd-Arábiában?
- Bekeményített a Ryanair
- "Nem fasiszta diktatúrát építünk" - Külföldi lapok Magyarországról
- Az EU egyforma női és férfi nyugdíjkorhatárt írna elő
- Andor az EU-szavazásról: Nyilvános lesz a véleménye, ha másé is
- "Iron Man kijelzőt" dob piacra a Google
- Kés a torkon - blog
- Elemző: Az IMF segítségével "úszhatjuk meg" a pénzcsap elzárását
- Microsoft: A Motorola meg akarja ölni a webes videót
MOL
2012. február 22. 16:42Vendor szolgáltatja.15 perccel késleltetett adatok!
Takarítson meg 5640 forintot és rendelje meg a Manager Magazin üzleti havilapot egy évre mindössze 8940 forintért és előfizetése időtartama alatt megkapja mellé a Lakáskultúra magazint is!