VILÁGGAZDASÁG Network

Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak

×

Mozilla Firefox böngésző alatt, úgy tudja a VG.hu-t kezdőlapnak állítani, hogy az egér bal gombját nyomva tartva a címsor mellett levő VG ikont ráhúzza a kis házikó ikonnal jelölt kezdőlap gombra.

Bor(ász)ban az igazság

Vadas László
Szeretem a megszállott borászokat. Fura dolog, hiszen a borokhoz különösebben nem értek. Még kisgyerekként láttam a Tokaji Múzeum pincéjének egyik tábláján a borokban előforduló aromajegyek között felsorolva, mégis máig elképzelhetetlen számomra, milyen az „egérízű” furmint.

Egy-két hete arról kérdeztem borász barátomat, hogyan érinti őt a gazdasági válság. Válaszként sorolni kezdte, hogy mely termelők mentek és mennek csődbe körülötte. Amikor viszont a saját helyzetéről beszélt, megnyugvással mondta: ő nem fújta a lufit. Birtoka építésénél eddig is két dolog vezérelte, s ezek után is ez fogja: kompromisszumok nélküli magas minőség és emberléptékű, megfontolt növekedés.

A belső értékrend számít
Vadas László szívesen kóstol bort

Stratégiai tanácsadóként az elmúlt hónapokban több tucat nagyvállalati felső vezetővel nyílt alkalmam a gazdasági válságról és annak a cégre gyakorolt hatásáról beszélni. Rajtuk is látom: átérzik a válság jelentőségét, de aki jól végzi a dolgát, az nem aggódik. Akik az elmúlt hat-nyolc évben is folyamatosan odafigyeltek a vállalati folyamatok hatékonyságára, a beszerzési költségek kordában tartására, a termék-, illetve a szolgáltatási színvonal megőrzésére, s mindezek mellett nem hajszoltak a képességeiket meghaladó növekedési ütemet, azok most kívülről szemlélik piaci versenytársaik vesszőfutását. Közben pedig azt teszik, amit eddig: nekik nem jelent újdonságot, hogy cégük működésének egy-egy részletét a hatékonyságjavítás céljából átvizsgálják. Ahogy egyikük megfogalmazta: „Szeretem a válságokat. Összeszámoltam: ez már a hatodik, amelyet átélek. Eddig mindig jól jöttem ki belőlük.” Egy kis gondolkodás után persze hozzátette: „Bár ez a mostani egy kicsit tényleg durva...”

A cikk a hirdetés után folytatódik
Cégünk az idén lesz ötéves. Ez idő alatt partner kollégáimmal sok-sok időt töltöttünk azzal, hogy meghatározzuk az ideális fejlődési pályáját. Nincs azonban nehezebb feladat, mint stratégiát alkotni egy stratégiaalkotó számára. Egy párbajtőröző is tíz másodperc alatt szitává lyukasztaná azt, aki még életében nem járt vívóteremben. A fontos verseny döntőjében azonban hosszú csörtére számíthat, és előfordul, hogy a 15 perc alatt egyetlen találat sem esik. Így vívtunk mi is egymással, hol a gyors, hol pedig a megfontoltabb iparági és földrajzi terjeszkedés mellett érvelve. A válságnak kellett elérnie hozzánk, hogy érezhessük: a megfelelő utat választottuk.

Harmadik éve két belső projekt munkáival töltjük immár a legtöbb időt: tanácsadói képzési és tudásmenedzsment-rendszert építünk. Kollégáim tanulási vágya csillapíthatatlan, úgy érzem, nincs az a nehéz gazdasági környezet, amelyben így együtt ne lennénk sikeresek. Amíg azt látom, hogy minden elemzőnk, tanácsadónk, projektvezetőnk ugyanolyan lelkesedéssel dolgozik, mint féléves kislányom, amikor a csörgőt tervezi megszerezni, addig aggodalomra semmi ok. Én pedig legalább annyira vagyok most már pedagógus, mint tanácsadó. (Vagy ahogyan a tengerentúlon a „consultant” kifejezés elcsépeltté válása miatt manapság egyre gyakrabban hívják: „independent expert”.)

Ami pedig a válságot várhatóan sikeresen átvészelő beszélgetőpartnereimet illeti, érdekes következtetésre jutottam: a sokat megélt, tapasztalt, közgazdász végzettségű vezérigazgató és az 1636-os tulipánmániáról még tankönyvben sem olvasott, a dotkomlufi kipukkanását is csak színes hírként megélő borász barátom ösztönösen ugyanazt a stratégiát követi: figyelik környezetüket és versenytársaikat, de a fontos döntések meghozatalakor mindig a belső értékrendjüknek megfelelően cselekszenek. Tőlük is lehet tanulni.

A CEMI ügyvezető igazgatója

Szerző: Vadas László
Tetszett a cikk? Ossza meg!
 iWiW 

A cikk küldése e-mailben

×
Cikk címe:
Bor(ász)ban az igazság
Biztonsági kód
A fenti képen látható ellenőrzőkód:

Mehet

A *-al jelzett mezők kitöltése kötelező!

MOL

2012. május 23. 16:43
15 400
-5%
A BÉT információi alapján az adatokat a Magyar
Vendor szolgáltatja.15 perccel késleltetett adatok!

MOL

15 400

RICHTER

35 990

OTP

3 380

MTELEKOM

425
Coaching? Nekem? Minek? Dara Péter
ügyvezető igazgató
DEVISE Hungary
Év elején egy országos kutatásomban 835 vezérigazgató, ügyvezető igazgató, cégtulajdonos, gazdasági vezető és HR vezető közül közel négyszáz úgy nyilatkozott, hogy a menedzsment fejlesztésére is szükség van cégüknél az idei évben a hatékonyságnövelés érdekében. A felmérés kitöltői között kisorsolt öt alkalmas vezetői coachingot azonban mindössze 197-en szerették volna megnyerni. További írások itt találhatóak »
Nemzeti fejlesztési vágta Essősy Zsombor
vezérigazgató
MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt.
Homályos még, hogy a fejlesztés majdani irányait meghatározó tervek kinek az irányításával – NGM, NFM, KIM, NFÜ – készülnek el. Meggyőződésem, hogy (a korábbi versenylovas hasonlatnál maradva) jóval gyorsabban haladnánk előre, ha a négyből három zsoké sürgősen leszállna a nyeregből. További írások itt találhatóak »
Búcsúüzenet Oszkó Péter
ügyvezető igazgató
Portfolion
Úgy hiszem, semmi meglepő nincs abban, hogy a kormány nyilvánvaló gazdaságpolitikai kudarcai, az év végére újra beszakadó forintárfolyam, az állampapírok iránti kereslet elapadása miatt egyre kétségesebb finanszírozhatóság, a tönkretett növekedési pálya és a megrongált foglalkoztatási viszonyok tudatában évzáró aktusként újra előráncigálta Budai Gyulát. További írások itt találhatóak »
Jogszerű a hamburgeradó Bánki Orsolya
ügyvéd
ENWC
2011. szeptember 1-jétől ún. „népegészségügyi termékadó” terhel egyes üdítőitalokat, energiaitalokat, „előrecsomagolt cukrozott készítményeket”, sós snackeket és ételízesítőket. Az új adónem érezhetően drágítja majd a felsorolt élelmiszereket, emellett pedig számos jogi kérdést is felvet. További írások itt találhatóak »
Barcelonából jöttem… Mózes István
ügyvezető partner
ClientFirst Consulting Kft.
Idén szerencsém volt három kollégámmal együtt ellátogatni Barcelonába, a 12. MSPA (Mystery Shopping Providers Assosiation) Konferenciára. 42 ország közel 200 képviselője tette tiszteletét a találkozón, ahol a legfőbb téma természetesen a vevőkiszolgálás fejlesztése volt. További írások itt találhatóak »

Cégtár light

További 500 000 cég alapadatai elérhetők az Opten
adatbázisában (Cégtár Light).
Részletesebb céginformáció: www.opten.hu