Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak
×Mozilla Firefox böngésző alatt, úgy tudja a VG.hu-t kezdőlapnak állítani, hogy az egér bal gombját nyomva tartva a címsor mellett levő VG ikont ráhúzza a kis házikó ikonnal jelölt kezdőlap gombra.
Munka és magánélet
„Most nagyon kemény napjaim voltak, ez a hét különösen hajtós, leterhelt volt. A jövő hét jobb lesz! Ja, hogy a múlt héten is ezt mondtam? Nem hiszem.”
Ismerős szavak? Néha nem tudom, mi a rosszabb: munka nélkül lenni vagy szörnyen sokat dolgozni. Csak így mehet? Lehet ezt másként csinálni? Van arany középút? Kinél van a bölcsek köve? Létezik egyáltalán? A magánélet és a munka egyensúlyának vehemens keresése mostanában egyre több társasági beszélgetésem témája. A többség panaszkodik a leterheltségre, hogy nem látja őket a család, a hét végén is dolgoznak, este fáradtan esnek a fotelbe, míg néhányan nyolc óra munka után, hamar hazaérnek, sok időt tudnak tölteni a családjukkal, ugyanakkor kissé elégedetlenek a munkájukkal, nagy célokat dédelgetnek, amelyeket lehet, hogy életük végéig kergetnek. Melyik a jobb? Valószínű, hogy mint több dolog az életben, ez sem fehér, illetve fekete. Egy vezetőnek lételeme a sikeres cég irányítása, ebbe rengeteg energiát kell befektetni az elején, majd, hogy fennmaradjon a fejlődés, a közepén és így tovább. Eddigi tapasztalatom szerint egy cég irányítása mindig sok energiát követel, úgyhogy nem marad más hátra, mint hogy a rendelkezésünkre álló időt, e legszűkösebb erőforrást, minél hatékonyabban osszuk be.
Tréningeken gyönyörű dolgokat lehet hallani, és a coachok is sok hasznos tanácsot tudnak adni az időgazdálkodás témakörében, amely a work-life balance megfelelő kialakításának az alapja. Az idővel való küzdelmünk állandó teher, ezzel egy vezető mindennap szembenéz. Ami biztos: életünk véges, azt, hogy mennyi van hátra, nem tudjuk, viszont tény, hogy minden egyes nappal kevesebb. Ez triviálisnak tűnik, ugyanakkor egy-egy tárgyalás alkalmával soha ne felejtsük el, hogy pénzt, rangot adhat ember, de az elvett időt nem lehet pótolni. Amit a tárgyalópartner elvesz belőle, azt soha nem tudja visszaadni. Az idő odaajándékozása a legnagyobb érték, amelyet egy ügyfelünknek, barátunknak és családtagunknak adhatunk. Ha egyszer feltaláló leszek, s meg akarok belőle gazdagodni, biztos, hogy a szabadon felhasználható időkonzervek rejtelmében merülök el!
Időt feláldozni csak komoly cél érdekében szabad. Ha van cél, akkor az idő áramlása is egy irányba húz. Ebbe természetesen az is belefér, hogy a pihenés érdekében céltalanul bolyongunk, nem gondolunk semmire. Ez is tökéletes cél, csak legyen kitűzve. De ki is tűzze ki?Először saját magunkban kell tisztázni, hogy mik a prioritásaink, mit szeretnénk csinálni. Ez üres lózungnak tűnik, ugyanakkor mivel sajnos ehhez is idő szükségeltetik, nem mindig gondoljuk át. Gyakran esem abba a hibába, hogy a nagy munkamennyiség miatt nem látom a fától az erdőt. Egyik telefon, tárgyalás a másik után, és közben lehet, hogy fókuszt vesztek. Fel szoktam tenni a kérdést, hogy mi a fontosabb: a lányom rockyversenye vagy egy ügyféllel való tárgyalás? Arra a következtetésre jutottam, hogy egy cég indulásánál, új munkahelyen az első időszakban, amikor el kell érni a kritikus tömeget, sajnos néha áldozatot kell hozni. E nélkül nem megy. Kiemelkedő erőfeszítés, lemondás nélkül nem lehet sikereket elérni, ha a normál gazdasági környezetben szeretne valaki eredményt produkálni. Nyilván más a módszertan egy monopólium, illetve erős állami kapcsolatrendszer esetén.
Mostani életem igazi kihívása az elhivatottság, a szakmai alázat és a magánélet egyensúlyának megtalálása. Rá kellett jönnöm, hogy ebben a kérdéskörben csak magamra számíthatok. Senki más nem tudja helyettem kitalálni, hogy mi a jó nekem. El kell dönteni, hogy sodorjon-e az ár vagy megállok és eltöprengek az életcélomon. Ez az ön esetében sincs másként!
A Mapi Zrt.
vezérigazgatója
A cikk küldése e-mailben
×- Szöveg mérete
- Cikk továbbküldése
- Cikk nyomtatása
- Ossza meg!

KAPCSOLÓDÓ TÉMÁK
A szerkesztő ajánlja
A Világgazdaság legjobb, legfontosabb, legérdekesebb cikkei. Tőzsdei, ágazati elemzések, Magyarország és a világ legjobb közgazdászainak publicisztikái, elemzései
MOL
2012. május 23. 16:43Vendor szolgáltatja.15 perccel késleltetett adatok!
MOL
RICHTER
OTP
MTELEKOM
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
- Demján nem rokonszenvezik a kormány szándékával IMF-ügyben
- Nincs ami megfogja zuhanását: IMF-védőháló nélkül hanyatlik a forint
- Ilyen feltételekhez kötik a magas betéti kamatokat a bankok
- A Die Presse Orbán múltidézéséről és a Hitler-barát Horthyról ír
- Új történelmi mélypontra süllyedhet a forint
- Ez az a helyzet, amikor nem halogathatjuk az IMF-megállapodást
- Elemző: Jöhet a "drachmageddon"
- Ugyanaz a cipő Shuangxing néven 20 euró, Nike-ként 100
- Veszi a lakosság a magyar adósságot
- Rogán: A mértékletesség elvének érvényesülnie kell
- Selmeczi: Ha az egyik cég rámhárítja az adót, odébb állok - videó
- Gyors válaszlépés jön a "kétforintos adóra" a mobilcégektől
- Nincs ami megfogja zuhanását: IMF-védőháló nélkül hanyatlik a forint
- Bajnai: A minimálbér-emelés miatt 50 ezer munkahely szűnik meg
- Varga: Az a megszorítás, ha fűnyíróelvszerűen vesz el pénzt a kormány


