Ismerős szavak? Néha nem tudom, mi a rosszabb: munka nélkül lenni vagy szörnyen sokat dolgozni. Csak így mehet? Lehet ezt másként csinálni? Van arany középút? Kinél van a bölcsek köve? Létezik egyáltalán?

A magánélet és a munka egyensúlyának vehemens keresése mostanában egyre több társasági beszélgetésem témája. A többség panaszkodik a leterheltségre, hogy nem látja őket a család, a hét végén is dolgoznak, este fáradtan esnek a fotelbe, míg néhányan nyolc óra munka után, hamar hazaérnek, sok időt tudnak tölteni a családjukkal, ugyanakkor kissé elégedetlenek a munkájukkal, nagy célokat dédelgetnek, amelyeket lehet, hogy életük végéig kergetnek. Melyik a jobb? Valószínű, hogy mint több dolog az életben, ez sem fehér, illetve fekete. Egy vezetőnek lételeme a sikeres cég irányítása, ebbe rengeteg energiát kell befektetni az elején, majd, hogy fennmaradjon a fejlődés, a közepén és így tovább. Eddigi tapasztalatom szerint egy cég irányítása mindig sok energiát követel, úgyhogy nem marad más hátra, mint hogy a rendelkezésünkre álló időt, e legszűkösebb erőforrást, minél hatékonyabban osszuk be.

Tréningeken gyönyörű dolgokat lehet hallani, és a coachok is sok hasznos tanácsot tudnak adni az időgazdálkodás témakörében, amely a work-life balance megfelelő kialakításának az alapja. Az idővel való küzdelmünk állandó teher, ezzel egy vezető mindennap szembenéz. Ami biztos: életünk véges, azt, hogy mennyi van hátra, nem tudjuk, viszont tény, hogy minden egyes nappal kevesebb. Ez triviálisnak tűnik, ugyanakkor egy-egy tárgyalás alkalmával soha ne felejtsük el, hogy pénzt, rangot adhat ember, de az elvett időt nem lehet pótolni. Amit a tárgyalópartner elvesz belőle, azt soha nem tudja visszaadni. Az idő odaajándékozása a legnagyobb érték, amelyet egy ügyfelünknek, barátunknak és családtagunknak adhatunk. Ha egyszer feltaláló leszek, s meg akarok belőle gazdagodni, biztos, hogy a szabadon felhasználható időkonzervek rejtelmében merülök el!

Időt feláldozni csak komoly cél érdekében szabad. Ha van cél, akkor az idő áramlása is egy irányba húz. Ebbe természetesen az is belefér, hogy a pihenés érdekében céltalanul bolyongunk, nem gondolunk semmire. Ez is tökéletes cél, csak legyen kitűzve. De ki is tűzze ki?

Először saját magunkban kell tisztázni, hogy mik a prioritásaink, mit szeretnénk csinálni. Ez üres lózungnak tűnik, ugyanakkor mivel sajnos ehhez is idő szükségeltetik, nem mindig gondoljuk át. Gyakran esem abba a hibába, hogy a nagy munkamennyiség miatt nem látom a fától az erdőt. Egyik telefon, tárgyalás a másik után, és közben lehet, hogy fókuszt vesztek. Fel szoktam tenni a kérdést, hogy mi a fontosabb: a lányom rockyversenye vagy egy ügyféllel való tárgyalás? Arra a következtetésre jutottam, hogy egy cég indulásánál, új munkahelyen az első időszakban, amikor el kell érni a kritikus tömeget, sajnos néha áldozatot kell hozni. E nélkül nem megy. Kiemelkedő erőfeszítés, lemondás nélkül nem lehet sikereket elérni, ha a normál gazdasági környezetben szeretne valaki eredményt produkálni. Nyilván más a módszertan egy monopólium, illetve erős állami kapcsolatrendszer esetén.

Mostani életem igazi kihívása az elhivatottság, a szakmai alázat és a magánélet egyensúlyának megtalálása. Rá kellett jönnöm, hogy ebben a kérdéskörben csak magamra számíthatok. Senki más nem tudja helyettem kitalálni, hogy mi a jó nekem. El kell dönteni, hogy sodorjon-e az ár vagy megállok és eltöprengek az életcélomon. Ez az ön esetében sincs másként!

A Mapi Zrt.
vezérigazgatója