Mint egy olyan informatikai cég vezetője, amelyik a maga szűk területén piacvezetőnek hiszi magát, a növekedéssel kapcsolatban hamar a következő dilemmával találkoztam: egy olyan országban, ahol a tíz legnagyobb informatikai rendszer állami felügyelet alatt áll, a bővülés elképzelhetetlen a kormányzat felé való erőteljes elmozdulás nélkül. Ugyanakkor a cég biztonságos működése érdekében az ilyen megrendelések arányát célszerű egy bizonyos érték alatt tartani. Hogyan tudom ezt elérni? Menjünk külföldre! Csináljunk leányvállalatot! Erről írnék most néhány gondolatot. Meg néhány hozzá tartozó kalandot.

Hol is kezdtük? Németországban. Van fizetőképes piac, s közel van, Európában. Van termékünk, némi pénzünk, már csak egy helyi piacot ismerő cégvezető meg egy cég kell az induláshoz. Az első meglepetés, hogy a jó német szakember nekünk drágább. Beépül a fizetésébe a magyar tulajdonosok által jelentett nagyobb kockázat. Végül is érthető, elfogadjuk. A második meglepetés a cégalapítással kapcsolatos. Dél körül érkezem a megfelelő hivatalba, hónom alatt a szükségesnek vélt iratok egy részével. Fotelbe ültetnek, kávéval kínálnak, amíg az ügyem intézője előkerül. Egy perccel később már készülnek is a papírjaim. Húsz perccel később egy működő céggel gazdagabban léphettem ki az ajtón. Persze érdekelt, miért megy ez ilyen gyorsan. A válasz egyszerű: a cégem helyieket foglalkoztat majd. Meg remélhetőleg adót fog fizetni. Persze, hogy a tenyerükön hordoznak. Itt én vagyok az ügyfél. Ja, és a cégalapításhoz szükséges hiányzó papírokat ráérek harminc napon belül pótolni.

Persze több ilyen leányvállalatot létrehozni költséges dolog. Főleg a helyi piaci ismeret megfizethetetlen.

De van olcsóbb megoldás: ha van jó ötletünk, meg a világban van (volt) szabad forrás, már kész is az új modell. Mi adjuk a terméket, és várunk némi tőkét, meg persze a helyi piac ismeretét. Ettől persze borul a jól kifundált terjeszkedési terv, oda megyünk, ahol találunk megfelelő partnert.
Így jutottunk el Vietnamba, Dubaiba és a legegzotikusabb helyre, az Egyesült Államokba.

Vietnam klassz hely. Kísérőnkkel és kollégámmal egy elég szerény hátsó udvaron át léptünk be az ottani védelmi minisztériumba. Nálunk azért rendezettebbek a tárcák épületei – dünnyögtem halkan, a magyar nyelv különlegességében bízva. Á, a főbejárat sokkal szebb – mondta a kísérőnk, és mielőtt elsüllyedtem volna szégyenemben, eszembe jutott a sok egyetemi évfolyamtársam, aki innen érkezett. Ma Vietnamban a döntéshozói szint – legalábbis műszaki területen – magyarul tárgyal, és számukra mi, magyar szakemberek hitelesebbek vagyunk, mint bármilyen amerikai vagy nyugat-európai szolgáltató. Persze itt sem árt egy kitűnő helyi kapcsolat. Meg győzzük kivárni a következő néhány éves terv végét… És ne feledkezzünk meg a sikeres üzletkötést követő – szerintem kötelező –  rizspálinkás vacsoráról sem. Ha szavazhatnék, én biztosan ide tenném a „best of” kitüntető címet.

Egy nemzetközi kiállításon botlottunk bele egy dubai uralkodó fiába. Mintha mindig is információbiztonsággal szeretett volna foglalkozni. De legalábbis ma már mind így emlékszünk erre… Belevágtam életem legbonyolultabb cégalapításába. Mivel Dubaiban minden szóbeli megállapodásokkal és személyes, lehetőleg rokoni kapcsolatokon keresztül működik, senki sem érezte a megfelelő papírok elkészítésének súlyát. Itt tudtam meg azt is, hogy egy embernek több tucat unokatestvére is lehet. Minél több, annál jobban megy az üzlet. Azt hiszem, egy cég értéke itt kifejezhető az árbevételre eső unokatestvérek számával. Itt láttam azt is, hogy bármilyen cég bármekkora üzletét végig lehet számolni két perc alatt egy négy alapműveletes számológéppel. Amióta kipróbáltam, kiderült, hogy nekem is megy.

Azt gondolom, hogy egy üzletembernek mennie kell külföldre. Kötelezően. Minél nagyobbak a kulturális különbségek, a más gondolkodásmódból fakadó előnyök annál inkább sikerhez vezetnek. A dolgunk csak az, hogy elfogadjuk mások működését. Igazán izgalmas, amikor kiderül: a kinti gondolatok hatással vannak már a magyarországi működésre. Sokat lehet tanulni ebből.
Persze a jó ötlet sem árt. És mint látjuk, megfelelő üzleti modellel a forráshiány is pótolható. Vezetőtársaim, hajrá!

A Kürt Információbiztonsági és Adatmentő Zrt. vezérigazgatója