Nem tilos az ukrán utazás, de a biztosítók nem tudják garantálni az ellátást – hívta fel a figyelmet a money.hu, amelynek közlése szerint a reggel elindult háború ellenére csütörtök délelőtt 10 órakor Ukrajna még nem szerepelt a Külügyminisztérium konzuli szolgálata által működtetett „Utazásra nem javasolt országok listáján”.

A honlapon lévő külön tájékoztatás szerint „az Ukrajna és Oroszország között az utóbbi napokban kialakult feszültségre tekintettel kérjük, hogy utazásuk szükségességét fontolják meg és lehetőség szerint halasszák későbbre. 

Ismét felhívjuk az állampolgárok figyelmét, hogy ha mégis az utazás mellett döntenek, vagy a térségben tartózkodnak, kérjük, regisztráljanak konzuli védelemre”.

A korábbi tájékoztatások szerint az Oroszország által korábban annektált Krím félszigeten és a szeparatisták által ellenőrzött keleti régiókban eddig sem tudták garantálni a konzuli érdekvédelmet, ezért felszólították a magyar állampolgárokat, hogy a szeparatisták által ellenőrzött térségekbe és azok közelébe ne utazzanak be, mert életük és testi épségük veszélybe kerülhet, és konzuli segítség nyújtására sem nyílik lehetőség.

Miután az ország eddig nem kapott piros, beutazásra nem javasolt kódot, az Ukrajnába látogató magyaroknak a biztosítók kötelesek utasbiztosítást nyújtani. Ugyanakkor fontos tudni, hogy a háborús, polgárháborús helyzetből eredő károkra a biztosítók általános szerződési feltételeiben kizárás vonatkozik.

Aki most megy, korlátozott védelmet kap

A money.hu szakértőinek értékelése szerint ez adott esetben azt jelenti, hogy azon utasok esetében, akik már kinn tartózkodnak Ukrajna területén, a biztosító akkor is jótáll, ha a káresemény a megindult háború miatt következett be. (Ez nem feltétlenül igaz a polgárháborúban régóta érintett keleti megyékre.) Azok az utasok viszont, akik most, a háború kitörése után indulnak útnak, azzal számolhatnak, hogy biztosítási védelmük csak a háborúval nem összefüggő káresetekkel kapcsolatban lesz megoldott.

A szolgáltatások nem garantáltak

Az ugyanakkor biztos, hogy a háborús időszakban a biztosítók ellátásszervezői tevékenysége is megnehezül, így például a mentés, ellátás, hazautaztatás megszervezése a biztosítónak és kinti partnereinek is ellehetetlenülhet. Márpedig – hívják fel a figyelmet a money.hu szakértői – a legnagyobb segítséget az utasbiztosításban épp az jelenti, hogy betegség, baleset vagy egyéb kár esetén az ellátás szervezését a biztosító átveszi az utazóktól és a helyi viszonyokat jól ismerő kint partnerre bízza. Ez háború idején nem lehetséges – még akkor sem, ha a frontok több száz kilométerre vannak –, hiszen az ilyenkor bevezetett hadiállapot az egész ország működését átalakítja.