Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak
×Mozilla Firefox böngésző alatt, úgy tudja a VG.hu-t kezdőlapnak állítani, hogy az egér bal gombját nyomva tartva a címsor mellett levő VG ikont ráhúzza a kis házikó ikonnal jelölt kezdőlap gombra.
Belépés
×Névtár
Gyurcsány az avasi lakótelepen szendvicsezik - videó
Gyurcsány Ferenc három napot töltött a miskolci Avas lakótelepen, az akció vegyes fogadtatásra talált a helyiek körében.
Hűtlen és hanyag kezelés gyanúja merült fel Gyurcsánynál
Az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsága hétfőn a kormánypártok képviselőinek szavazataival elfogadta a 2002-2010 közötti államadósság-növekedést vizsgáló albizottság jelentését, amely várhatóan az ügyészség elé kerül.
Gyurcsány az IMF-ről - Brutálisan nehéz gazdaságpolitika következik
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök azt mondta, nem kiabálna nemzethalált, ha az IMF-megállapodás miatt a kormánynak megszorító politikát kellene folytatnia. A volt miniszterelnök az InfoRádió Aréna című műsorában a választójogi törvény kapcsán azt mondta: egyelőre korai arról beszélni, hogy bojkottálják-e a választás.
Gyurcsány és a Facebook – elemzés
A volt magyar miniszterelnök öt éve tevékenykedik közösségi internetes médiában, Facebook posztjainak száma elérte a kétszázat.
Gyurcsány a bizottságnak: jelentkezzenek a titkárságomon egy kávéra
A volt miniszterelnök levelet írt a vörösiszap katasztrófát vizsgáló parlamenti bizottságnak, amelyben leszögezi: számára érthetetlen, miért őt akarnák meghallgatni a Motim Zrt. szerepe kapcsán.
A Gazprom nem vette meg kilóra Magyarországot
„Ha volt is furcsa dörgölőzés Moszkva felé a politikában, ha volt is üzletelés a gazdaságban, a Gazprom nem vette meg kilóra Magyarországot.”
Interjú Gyurcsánnyal - "Kirakatper, mint Sztálin idején"
A La Repubblica című olasz ellenzéki napilap online kiadása interjút közölt Gyurcsány Ferenccel, aki az újság berlini tudósítójának, Andrea Tarquininek a kérdéseire válaszolt.
Gyurcsány a "vergődő rókáról és a fideszes fiúk lopásáról"
Lehet egyszerre egy kormány túlmozgásos ugyanakkor vergődő. Bármilyen képtelenül is hangzik, igen. Orbán elképesztően aktív saját uralmi rendszerének kiépítésében, a jobboldal kulturális, társadalmi többségének tartós biztosítását célzó intézkedések meghozatalában. Szabadságkorlátozó jobboldali ellenforradalom dühöng Magyarországon – olvasható Gyurcsány Ferenc Facebook-bejegyzésében.
Gyurcsány: Három kormány felelős az államadósságért
A 2000-es években megnövekedett államháztartási hiányért három kormány viseli a felelősséget: az Orbán-, a Medgyessy- és az első Gyurcsány-kormány - közölte Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága a 2002-2010 közötti államadósság-növekedés okait vizsgáló albizottságának pénteki ülésén.
Gyurcsány az MSZP-t nevezné át, nem új pártot alapít
Demokrata Párt – ez a neve annak a szervezetnek, amely 2011. február 13-i közgyűlésén az MSZP-vel való összeolvadásról, illetve az ellenzéki pártból esetlegesen kiváló csoportokkal való együttműködésről határozott – adta hírül a Magyar Nemzet.
| USD/HUF | 219.03 | +0.046% | ![]() |
| EUR/HUF | 290.02 | +0.033% | ![]() |
| CHF/HUF | 239.9 | -0.01% | ![]() |
| EUR/USD | 1.3248 | -0.006% | ![]() |
- Képgalériák
- Videogalériák
MOL
2012. február 7. 16:43Vendor szolgáltatja.15 perccel késleltetett adatok!
MOL
RICHTER
OTP
MTELEKOM
Kiemelt témák
Időjárás
Budapest |
|
-6 °C
-15 °C
-12 °C
-18 °C
-11 °C
-12 °C
-5 °C
-11 °C
-3 °C
-13 °C
-4 °C
-14 °C
-6 °C
-15 °C
-5 °C
-11 °C
-4 °C
-14 °C
-11 °C
-12 °C
-9 °C
-17 °C
-5 °C
-11 °C
-3 °C
-13 °C
-12 °C
-18 °C
-9 °C
-17 °C
-6 °C
-15 °C
-12 °C
-18 °C
-3 °C
-13 °C
-6 °C
-15 °C
-6 °C
-15 °C
-4 °C
-14 °C
|
Időjárás előrejelzés » |
BUX (zárva)
2012. február 7. 17:0615 perccel késleltetett adatok!



