Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak
×Mozilla Firefox böngésző alatt, úgy tudja a VG.hu-t kezdőlapnak állítani, hogy az egér bal gombját nyomva tartva a címsor mellett levő VG ikont ráhúzza a kis házikó ikonnal jelölt kezdőlap gombra.
Belépés
×Névtár
Saját rendszerét fúrja a Fidesz: búcsút inthetnek a köztisztviselők a biztonságnak?
Hatvanezernyi, kormányzati szerveknél tevékenykedő köztisztviselőt s munkaviszonyban álló alkalmazottat, például gépkocsivezetőt is érint az a törvényjavaslat, melynek alapján bármelyikük indoklás nélkül elbocsátható.
Húsz éves az MSZP: „Ennyi volt? Nem is fájt!”
Húsz éves születésnapját ünnepelte az MSZP. Lendvai Ildikó szerint rosszabb volna ez az ország, ha kitörölnék az elmúlt húsz évből azt a tizenkettőt, amikor szocialista kormányok irányították az országot.
Elindult a tolakodás az MSZP "befutó" helyeiért
Minél későbbre, a decemberi pártkongresszus előtti időszakra tolják az MSZP vezetői az országos választási lista összeállítását, így szeretnék elkerülni a várható konfliktusokat.
Gyurcsány 50 ezerrel szánta meg a krízisalapot
Félmillió forint körüli összeget utalt a krízisalapba valamennyi miniszter, amely annak is köszönhető, hogy egyhavi fizetésüket ajánlották fel – derül ki a szociális tárca honlapjára felkerült adatokból.
"Kőbe vésett" számok: Lamperth csatára készül Bajnaival
Holnap egyeztetnek első alkalommal Bajnai Gordonnal a 2010-es büdzséről az MSZP elnökség tagjai - derült ki Lamperth Mónika Népszavának adott interjújából.
Lamperth Mónika: Szülessen valami normális megoldás
A baloldal érdeke, hogy ezek a viták minél előbb lezáruljanak, és valami normális megoldás szülessen - mondta Lamperth Mónika az ATV-ben az MSZP-n belüli feszültségekről.
Gyurcsány blogja vitte el a pénzt a Táncsics Alapítványból
Az MSZP Táncsics Alapítványának elmúlt évi gazdálkodásában a Kapcsolat.hu Kft. tőkeemelése okozta a negatív egyenleget, a szervezet üzemelteti Gyurcsány Ferenc blogját is..
MSZP: Lamperth mondjon le!
A kiszabható legmagasabb büntetést kapták azok a szocialista képviselők, akik a frakcióval ellentétesen szavaztak a nyugdíjtörvény elfogadásánál. A képviselők megszavazták, hogy a Táncsics Alapítványt Gyurcsány Ferenc irányítsa.
MOL
2012. május 23. 16:43Vendor szolgáltatja.15 perccel késleltetett adatok!
MOL
RICHTER
OTP
MTELEKOM
Kiemelt témák

Időjárás
Budapest |
|
27 °C
17 °C
27 °C
16 °C
26 °C
16 °C
26 °C
16 °C
24 °C
15 °C
24 °C
14 °C
27 °C
17 °C
26 °C
16 °C
24 °C
14 °C
26 °C
16 °C
25 °C
15 °C
26 °C
16 °C
24 °C
15 °C
27 °C
16 °C
25 °C
15 °C
27 °C
17 °C
27 °C
16 °C
24 °C
15 °C
27 °C
17 °C
27 °C
17 °C
24 °C
14 °C
|
Időjárás előrejelzés » |
Állásajánlatok
BUX (zárva)
2012. május 23. 17:0615 perccel késleltetett adatok!
