Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak
×Mozilla Firefox böngésző alatt, úgy tudja a VG.hu-t kezdőlapnak állítani, hogy az egér bal gombját nyomva tartva a címsor mellett levő VG ikont ráhúzza a kis házikó ikonnal jelölt kezdőlap gombra.
Belépés
×Névtár
Sólyom visszatér Révkomáromba
Vasárnap részt vesz a nemrég leköszönt Sólyom László a tavaly felavatott Szent István-szobor megkoszorúzásán – írja az Új Szó.
Szlovákia nem bünteti tovább a magyar kisebbséget
Az új koalíciós szlovák kormány visszavonja a Robert Fico kormánya által elfogadott úgy nevezett ellentörvényt, amely megfosztja állampolgárságuktól azokat, akik felveszik a magyar állampolgárságot
Pozsonyi kérdés: megéri szélesre váltani?
Egymilliárd eurós csontváz Fico szekrényében!
A pozsonyi pénzügyminisztérium március vége óta halogatja a 2010-es költségvetés alakulásával kapcsolatos makroadatok nyilvánosságra hozatalát. A pozsonyi liberális SME napilap értesülése szerint a parlamenti választási kampány miatt elerendelt titkolózás hátterében a 3,75 milliárd eurósra tervezett deficit időarányos részének 1 milliárd eurós „túlteljesítése” állhat.
Fico kapja a kormányalakítási megbízást
Ivan Gašparovič szlovák államfő Robert Ficót, a Smer elnökét fogja megbízni a kormányalakítási tárgyalások megkezdésével.
Fico győzött, de az ellenzék alakíthat kormányt
Robert Fico miniszterelnök szociáldemokrata pártja győzött a szombati parlamenti választáson, de valószínű, hogy jobbközép ellenzéke alakít kormányt. Iveta Radičová személyében először lehet nő a kormányfő. Minden jel szerint nem került a törvényhozásba az MKP, a Híd viszont bejutott - számol be az Új Szó Online.
Fico 24 órás ultimátumot adott, Orbán provokációról beszél
Az új kormány nem fog felülni a szlovák provokációnak – hangoztatta Orbán Viktor, miután a nagyon kemény ellentámadást kilátásba helyező Robert Fico felszólította Budapestet, hogy haladéktalanul kezdjenek tárgyalásokat a szomszédos országbeli magyarok kettős állampolgárságát érintő törvényjavaslatról
Stiglitz: Vége az eurónak? Spanyolország lehet a következő
Elképzelhető, hogy megszűnik a közös európai valuta – véli Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász. A BBC Radio 4-nak nyilatkozva annak a véleményének adott hangot, hogy a görögöknek szánt mentőcsomag csak átmeneti segítséget jelent, hoszszú távon megmaradnak a problémák, amit kihasználhatnak a spekulánsok.
Fico: Nem hiszek a görögöknek
Szlovákia nem hajlandó biankó csekket aláírni Görögországnak, s csak az után hajlandó megfelelő garanciák mellett kölcsönt nyújtani, ha a görögök teljesítik "házi feladatukat".
Fico: A H1N1-járvány a gyógyszeripar játéka
Robert Fico szlovák miniszterelnök eddig nem oltatta be magát a H1N1 vírus ellen, és nem is tervezi, hogy megtegye. Szerinte a járvány a gyógyszergyártó cégek nagy játéka.
MOL
2012. május 23. 16:43Vendor szolgáltatja.15 perccel késleltetett adatok!
MOL
RICHTER
OTP
MTELEKOM
Kiemelt témák

Időjárás
Budapest |
|
27 °C
17 °C
27 °C
16 °C
26 °C
16 °C
26 °C
16 °C
24 °C
15 °C
24 °C
14 °C
27 °C
17 °C
26 °C
16 °C
24 °C
14 °C
26 °C
16 °C
25 °C
15 °C
26 °C
16 °C
24 °C
15 °C
27 °C
16 °C
25 °C
15 °C
27 °C
17 °C
27 °C
16 °C
24 °C
15 °C
27 °C
17 °C
27 °C
17 °C
24 °C
14 °C
|
Időjárás előrejelzés » |
Állásajánlatok
BUX (zárva)
2012. május 23. 17:0615 perccel késleltetett adatok!
