Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak
×Mozilla Firefox böngésző alatt, úgy tudja a VG.hu-t kezdőlapnak állítani, hogy az egér bal gombját nyomva tartva a címsor mellett levő VG ikont ráhúzza a kis házikó ikonnal jelölt kezdőlap gombra.
Belépés
×Névtár
Sólyom eddigi lesúlyosabb kritikája - jön a Lex Polt
"Magyarország az európai demokráciák között marad az új alkotmány hatálya alatt is" - szögezi le Sólyom László a Heti Válasznak adott, teljes terjedelmében csütörtökön megjelenő interjújában. Mindazonáltal, az új alkotmánytervezet szerinte súlyos visszalépés a jelenlegihez képest, mérlege "menthetetlenül negatív".
"Naftalinszagú", súlyos visszalépés: vélemények az alkotmánytervezetről
Az életfogytig tartó szabadságvesztés is bekerülhet a készülő alkotmány szövegébe - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton, amikor felkereste a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalát, ahol az új alkotmánnyal kapcsolatos kérdőívre adott válaszokat dolgozzák fel. Sólyom László volt államfő szerint az új alkotmánytervezet súlyos visszalépés, míg a szocialisták szerint a köztársaságot meg kell védeni, ezért azt javasolják, hogy az új alkotmány elfogadásának napja legyen a köztársaság védelmének napja.
Orbanizáció vagy Európa igazságtalan Orbánnal?
A budapesti amerikai nagykövetség által küldött távirat került nyilvánosságra, mely egy a Fidesz által szervezett demonstrációról és a párt erőszakos tüntetőkkel ápolt kapcsolatáról szól – írja a Spiegel. A német hetilap úgy véli Magyarország Orbanizációja zajlik.
Választás, nyugdíj, iszapömlés - Ez történt 2010-ben
A Világgazdaság összeállítása az elmúlt esztendő legfontosabb eseményeiről
Sólyom soha nem látott keménységgel "szólt be" a kormánynak
Sólyom László szerint az Orbán-kormány módosításaival visszalépés történt az európai alkotmányossághoz képest.
Sólyom: Az alkotmányossági kontroll erőszakos elnyomása folyik
Sólyom László volt államfő, és az Alkotmánybíróság (AB) korábbi elnöke egy szakmai konferencián ismét súlyos kritikával illette a kormány alkotmányozási gyakorlatát, valamint az AB jogkörének korlátozását.
Sólyom: Ezen az úton nehéz lesz megállni! A vész kitört
Élesen bírálta a parlament döntését Sólyom László volt kormányfő egy pódiumbeszélgetésen. A volt államfő hangsúlyozta: a legnagyobb veszteségnek azt érzi, hogy elvették a költségvetési tárgyú törvények alkotmányellenességének szankcióit.
Gyurcsány Sólyomnak: Nem akarja figyelmeztetni a Fideszt?
Gyurcsány Ferenc, Magyarország volt miniszterelnöke nyílt levelet írt Sólyom Lászlónak, volt köztársasági elnöknek. Gyurcsány azt a kérdést teszi fel Sólyom Lászlónak, hogy látja-e saját felelősségét abban, hogy olyan politikai erő jutott hatalomra, mely gyengíteni szeretné a parlamentáris demokráciát, a jogállamiságot?
Sólyom visszatér Révkomáromba
Vasárnap részt vesz a nemrég leköszönt Sólyom László a tavaly felavatott Szent István-szobor megkoszorúzásán – írja az Új Szó.
Schmitt Pállal jönnek az álmatlan éjszakák?
Majtényi László volt adatvédelmi biztos szerint Sólyom László ugyan néha nem érezte az ütemet, de nyugodtabban aludhatnánk ha ő maradt volna a köztársasági elnök.
| USD/HUF | 219.01 | +0.037% | ![]() |
| EUR/HUF | 290.02 | +0.033% | ![]() |
| CHF/HUF | 239.93 | +0.004% | ![]() |
| EUR/USD | 1.3249 | +0.003% | ![]() |
- Képgalériák
- Videogalériák
MOL
2012. február 7. 16:43Vendor szolgáltatja.15 perccel késleltetett adatok!
MOL
RICHTER
OTP
MTELEKOM
Kiemelt témák
Időjárás
Budapest |
|
-6 °C
-15 °C
-12 °C
-18 °C
-11 °C
-12 °C
-5 °C
-11 °C
-3 °C
-13 °C
-4 °C
-14 °C
-6 °C
-15 °C
-5 °C
-11 °C
-4 °C
-14 °C
-11 °C
-12 °C
-9 °C
-17 °C
-5 °C
-11 °C
-3 °C
-13 °C
-12 °C
-18 °C
-9 °C
-17 °C
-6 °C
-15 °C
-12 °C
-18 °C
-3 °C
-13 °C
-6 °C
-15 °C
-6 °C
-15 °C
-4 °C
-14 °C
|
Időjárás előrejelzés » |
BUX (zárva)
2012. február 7. 17:0615 perccel késleltetett adatok!



