VILÁGGAZDASÁG Network

Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak

×

Mozilla Firefox böngésző alatt, úgy tudja a VG.hu-t kezdőlapnak állítani, hogy az egér bal gombját nyomva tartva a címsor mellett levő VG ikont ráhúzza a kis házikó ikonnal jelölt kezdőlap gombra.

Belépés

×



Elfelejtett jelszó »

Névtár

Szekeres Imre - Honvédelmi Minisztérium, miniszter
Szekeres: az Új Széchenyi-terv csak figyelemelterelő
2010. augusztus 3. | 11:36

Az MSZP szerint 800 milliárd forintot vesztettek a devizahitelesek az Orbán-kormány megalakulása óta. Szekeres Imre szerint az Új Széchenyi-tervnek az a funkciója, hogy az önkormányzati választásokig elterelje a figyelmet az igazságról.

Szekeres: Gyurcsány rosszul és rosszul döntött
2010. július 2. | 11:08

Szekeres Imre szerint Gyurcsány Ferenc tavaly tavaszi kormányfői-pártelnöki lemondása helytelen, rosszul időzített és kivitelezett lépése volt, a Bajnai Gordon miniszterelnökkel végigvitt válságkezelést azonban majdnem száz százalékban teljesítette az MSZP. A párt elnökhelyettese erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.

Szekeres Imre kiszáll az MSZP vezetéséből
2010. június 26. | 12:57

20 év után Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese úgy döntött, hogy a nagy számú jelölés ellenére nem indul a tisztújításon.

Szekeres: nehéz lesz megakadályozni a Fidesz kétharmadát
2010. április 12. | 11:04

Nagyjából ilyen eredményre számítottunk, arra, hogy javítani tudunk az EP-választások eredményeihez képest, és hogy második párt leszünk a parlamentben – nyilatkozta a Duna Televízió Hattól nyolcig stúdiójában Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese. A leendő legnagyobb ellenzéki párt politikusa megerősítette: erős ellenzékiségre készülnek.

Csak több lett a kérdés az izraeli gépekről - Morvai hazaárulásról beszél
2010. március 23. | 16:52

Navigációs, tájékozódási gyakorlatot hajtott végre március 17-én két izraeli katonai repülőgép Magyarország légterében – legalábbis ez derült ki a parlament honvédelmi bizottságának rendkívüli ülésén.

Nem tudunk szabadulni a MiG-ektől?
2010. március 18. | 11:08

Nem tudják megmondani a Honvédelmi Minisztériumban (HM), meddig tartják még hadrendben a légierő 14 üzemképes MiG-29 Fulcrumját, amelyekről éveken át azt nyilatkozták, idén január elsejétől kikerülnek a szolgálatból – olvasható az MR1 Kosstuh Rádió portálján.

Szekeres: nem versenyzünk a Jobbikkal!
2010. március 12. | 11:55

Már az első jelentés után úgy döntöttem, hogy kivizsgáljuk a Honvédségnél felmerült visszaéléseket – nyilatkozta a Duna Televízió Hattól Nyolcig című műsorában Szekeres Imre honvédelmi miniszter. Döntését sem a választási kampány, sem az érintett tisztek rangfokozata nem befolyásolta. Szekeres az MSZP elnökhelyetteseként a parlamenti mandátumok huszonöt százalékának megszerzésével már elégedett lenne áprilisban.

Szekeres nem tudta, hogy lopnak
2010. március 9. | 12:33

A hoonvédelmi miniszter szerint az ő felelőssége csak an nyi, hogy megnyugtatóan tisztáznia kell a kialakult helyzetet

Szekeres utolsó töltényig kitart
2010. február 26. | 15:24

Nem mond le a honvédelemnél feltárt példátlan korrupciós ügyek miatt Szekeres Imre. A politikai felelősséget viszont vállalja a szocialista politikus.

Szekeres: a bűnösök nem árnyékolhatják be a Magyar Honvédség fényét
2010. február 23. | 17:10

A formaságok mellett az elmúlt négy év munkásságát összefoglaló kiadványt adott át Szekeres Imre honvédelmi miniszter Sólyom Lászlónak a keddi látogatáson.

USD/HUF 220.74 +0.201% USD/HUF
EUR/HUF 292.32 +0.212% EUR/HUF
CHF/HUF 241.56 +0.17% CHF/HUF
EUR/USD 1.3255 +0.068% EUR/USD
  • Képgalériák
  • Videogalériák
  • Orbán Viktor évértékelője - Fotók: Darnay Katalin

  • Malév, fotók: Darnay Katalin

  • 2012, sorsfordító év? - VG konferencia, fotók: Darnay Katalin

  • Ismét Magyarországon a Ryanair - Fotók: Kallus György

  • Autóújdonságok Detroitban

  • Parlamenti ülésnap, december 19. - Fotók: Darnay Katalin

Előző
Következő
  • Magyar a világ két legjobb bárja

    Magyar a világ két legjobb bárja

  • Bóvliba vágtak minket - vox pop

    Bóvliba vágtak minket - vox pop

  • Mi bosszant minket a kgfb kampányban?

    Mi bosszant minket a kgfb kampányban?

  • MABISZ konferencia

    MABISZ konferencia

  • Mit gondolunk a végtörlesztésről?

    Mit gondolunk a végtörlesztésről?

  • Szemüveg nélküli 3D képernyő táblákhoz

    Szemüveg nélküli 3D képernyő táblákhoz

Előző
Következő

MOL

2012. február 9. 12:44
19 715
-2.38%
A BÉT információi alapján az adatokat a Magyar
Vendor szolgáltatja.15 perccel késleltetett adatok!

MOL

19 715

RICHTER

38 920

OTP

4 041

MTELEKOM

531

Időjárás

Budapest

erősen felhős
-6 °C
-18 °C
Időjárás előrejelzés »

BUX

2012. február 9. 12:45
19 415,32
-1.59%
A BÉT információi alapján az adatokat a Magyar Vendor szolgáltatja.
15 perccel késleltetett adatok!
Titkok és hazugságok a munkahelyen Dara Péter
ügyvezető igazgató
DEVISE Hungary
Mindig meglepődöm, amikor olyan munkáltatókkal és HR-esekkel találkozom, akik úgy beszélnek a munkavállalókról, mint valami bűnözőkről. Gyakran úgy is kezelik őket. Ennek megfelelően csak a legrosszabbat feltételezik róluk. A munkavállalók között ezzel szemben számos esetben azzal a véleménnyel szembesülök, mely szerint a munkáltató csak azért van, hogy őket kizsákmányolja, s a profitra törekedve az utolsó szuszt is kihajtsa belőlük. További írások itt találhatóak »
A másik 15 milliárd euró Essősy Zsombor
Vezérigazgató
MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt.
Az IMF-hitel átmeneti egyensúlyt teremtve az egységnyi, záros határidejű „laufot” biztosítja ahhoz, hogy jó irányba induljon el a gazdaság fejlesztése. Az így nyert idő mellé a pénzt a strukturális átalakításhoz, a gazdaság motorjainak begyújtásához kizárólag a most még elérhető, uniós források biztosítják. Ez a bizonyos „másik” 15 Mrd Euro jelenti azt a kivételes lehetőséget hazánk számára, amelyet most valóban vétek lenne nem kihasználni! További írások itt találhatóak »
Búcsúüzenet Oszkó Péter
ügyvezető igazgató
Portfolion
Úgy hiszem, semmi meglepő nincs abban, hogy a kormány nyilvánvaló gazdaságpolitikai kudarcai, az év végére újra beszakadó forintárfolyam, az állampapírok iránti kereslet elapadása miatt egyre kétségesebb finanszírozhatóság, a tönkretett növekedési pálya és a megrongált foglalkoztatási viszonyok tudatában évzáró aktusként újra előráncigálta Budai Gyulát. További írások itt találhatóak »
Jogszerű a hamburgeradó Bánki Orsolya
ügyvéd
ENWC
2011. szeptember 1-jétől ún. „népegészségügyi termékadó” terhel egyes üdítőitalokat, energiaitalokat, „előrecsomagolt cukrozott készítményeket”, sós snackeket és ételízesítőket. Az új adónem érezhetően drágítja majd a felsorolt élelmiszereket, emellett pedig számos jogi kérdést is felvet. További írások itt találhatóak »
Barcelonából jöttem… Mózes István
ügyvezető partner
ClientFirst Consulting Kft.
Idén szerencsém volt három kollégámmal együtt ellátogatni Barcelonába, a 12. MSPA (Mystery Shopping Providers Assosiation) Konferenciára. 42 ország közel 200 képviselője tette tiszteletét a találkozón, ahol a legfőbb téma természetesen a vevőkiszolgálás fejlesztése volt. További írások itt találhatóak »