VILÁGGAZDASÁG Network

Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak

×

Mozilla Firefox böngésző alatt, úgy tudja a VG.hu-t kezdőlapnak állítani, hogy az egér bal gombját nyomva tartva a címsor mellett levő VG ikont ráhúzza a kis házikó ikonnal jelölt kezdőlap gombra.

Belépés

×



Elfelejtett jelszó »

Névtár

Szilvásy György - Tárca nélküli miniszter
Gyurcsány: ez az egész a Köztársaság szégyene
2010. december 13. | 12:24

„Az ügyészség eljárása az ötvenes éveket idézően koncepciós jellegű” – írja blogjában Gyurcsány Ferenc, volt miniszterelnök az UD Zrt. üggyel kapcsolatban.

Vádat emeltek Dávid Ibolya és Szilvásy György ellen
2010. december 9. | 16:50

A főügyészség vádat emelt Dávid Ibolya, volt MDF elnök, Szilvásy György, volt titokminiszter és három volt országgyűlési képviselő ellen.

Demeter: pártpolitikai célokra használták a titkosszolgálatokat
2010. szeptember 15. | 12:54

Dokumentumok áttanulmányozása révén és szakértők véleménye alapján jutottak a titkosszolgálatok működésével, illetve Szilvásy György volt titokminiszterrel kapcsolatos megállapításokra – mondta Demeter Ervin fideszes országgyűlési képviselő a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában szerda reggel.

Gyanúsítottként hallgatták meg Dávid Ibolyát
2010. július 7. | 12:45

Szerdán hallgatják ki Dávid Ibolyát és Herényi Károlyt a Központi Nyomozó Főügyészségen.

Antaltól Zuschlagig - Kik követhetik őket?
2010. február 12. | 15:09

Negyvenfős listát készített a Heti Válasz azokról a politikusokról, akik a beindult elszámoltatás érintettjei lehetnek.

Az MSZP még mindig tud meglepetést szerezni
2009. december 4. | 19:19

Szili Katalin nem szerepel az MSZP országos listáján, mivel a volt házelnök szerint a névsor nem tükrözi a megújulást.

Gyurcsányt és Szilvásyt is beidézik a Zuschlag-perben
2009. október 15. | 09:32

Gyurcsány Ferencet, Mesterházy Attilát, Jánosi Györgyöt, Szilvásy Györgyöt, Benedek Andrást és Keszthelyi Andrást is meghallgatja tanúként a bíróság – döntött a Zuschlag-per mai tárgyalásán dr. Fodor Endre tanácsvezető bíró.

Laborc nehezményezi, hogy miért csak Szilvásy gyanús az UD Zrt.-ügyében
2009. július 23. | 09:35

Súlyos hibák, hiányosságok vezettek az UD Zrt-ügy nyomozásának részbeni megszüntetéséhez - derül ki az NBH főigazgatójának a legfőbb ügyészhez írott nyílt leveléből, illetve a nyomozás megszüntetése miatt a rendőrséghez küldött panaszából.

Titokminiszter: "Az ügyészség nem költözött a Fidesz központjába"
2009. július 22. | 10:18

"Laborc úr panasza alapján úgy tűnhet, intenzívebb nyomozati munkával több olyan tényt is feltárhattak volna a hatóságok, amelyek jobban segítették volna az ügy megismerését" - nyilatkozta a Népszabadságnak Ficsor Ádám titkosszolgálati miniszter.

Elnapolták a Szilvásy-Pokorni polgári per tárgyalását
2009. június 30. | 13:02

Elnapolta a Szilvásy György volt titokminiszter által Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke ellen indított személyiségi jogi per tárgyalását kedden a Fővárosi Bíróság.

 
  • Képgalériák
  • Videogalériák
  • Parlamenti ülésnap - Fotó: Darnay Katalin

  • HBLF pénzügyi csúcstalálkozó - Fotó: Kallus György

  • A világon egyedülálló véna alapú beléptetési rendszer bemutatása - Fotó: Darnay Katalin

  • Országgyűlési nap, Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter esküt tesz - Fotó: Darnay

  • Áder János beiktatása - Fotók: Kallus György

Előző
Következő
  • Magyar a világ két legjobb bárja

    Magyar a világ két legjobb bárja

  • Bóvliba vágtak minket - vox pop

    Bóvliba vágtak minket - vox pop

  • Mi bosszant minket a kgfb kampányban?

    Mi bosszant minket a kgfb kampányban?

  • MABISZ konferencia

    MABISZ konferencia

  • Mit gondolunk a végtörlesztésről?

    Mit gondolunk a végtörlesztésről?

  • Szemüveg nélküli 3D képernyő táblákhoz

    Szemüveg nélküli 3D képernyő táblákhoz

Előző
Következő

MOL

2012. május 23. 16:43
15 400
-5%
A BÉT információi alapján az adatokat a Magyar
Vendor szolgáltatja.15 perccel késleltetett adatok!

MOL

15 400

RICHTER

35 990

OTP

3 380

MTELEKOM

425

Időjárás

Budapest

zápor
27 °C
17 °C
Időjárás előrejelzés »

Állásajánlatok

BUX (zárva)

2012. május 23. 17:06
16 230,31
-3.19%
A BÉT információi alapján az adatokat a Magyar Vendor szolgáltatja.
15 perccel késleltetett adatok!
Coaching? Nekem? Minek? Dara Péter
ügyvezető igazgató
DEVISE Hungary
Év elején egy országos kutatásomban 835 vezérigazgató, ügyvezető igazgató, cégtulajdonos, gazdasági vezető és HR vezető közül közel négyszáz úgy nyilatkozott, hogy a menedzsment fejlesztésére is szükség van cégüknél az idei évben a hatékonyságnövelés érdekében. A felmérés kitöltői között kisorsolt öt alkalmas vezetői coachingot azonban mindössze 197-en szerették volna megnyerni. További írások itt találhatóak »
Nemzeti fejlesztési vágta Essősy Zsombor
vezérigazgató
MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt.
Homályos még, hogy a fejlesztés majdani irányait meghatározó tervek kinek az irányításával – NGM, NFM, KIM, NFÜ – készülnek el. Meggyőződésem, hogy (a korábbi versenylovas hasonlatnál maradva) jóval gyorsabban haladnánk előre, ha a négyből három zsoké sürgősen leszállna a nyeregből. További írások itt találhatóak »
Búcsúüzenet Oszkó Péter
ügyvezető igazgató
Portfolion
Úgy hiszem, semmi meglepő nincs abban, hogy a kormány nyilvánvaló gazdaságpolitikai kudarcai, az év végére újra beszakadó forintárfolyam, az állampapírok iránti kereslet elapadása miatt egyre kétségesebb finanszírozhatóság, a tönkretett növekedési pálya és a megrongált foglalkoztatási viszonyok tudatában évzáró aktusként újra előráncigálta Budai Gyulát. További írások itt találhatóak »
Jogszerű a hamburgeradó Bánki Orsolya
ügyvéd
ENWC
2011. szeptember 1-jétől ún. „népegészségügyi termékadó” terhel egyes üdítőitalokat, energiaitalokat, „előrecsomagolt cukrozott készítményeket”, sós snackeket és ételízesítőket. Az új adónem érezhetően drágítja majd a felsorolt élelmiszereket, emellett pedig számos jogi kérdést is felvet. További írások itt találhatóak »
Barcelonából jöttem… Mózes István
ügyvezető partner
ClientFirst Consulting Kft.
Idén szerencsém volt három kollégámmal együtt ellátogatni Barcelonába, a 12. MSPA (Mystery Shopping Providers Assosiation) Konferenciára. 42 ország közel 200 képviselője tette tiszteletét a találkozón, ahol a legfőbb téma természetesen a vevőkiszolgálás fejlesztése volt. További írások itt találhatóak »

Ingatlankereső