Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak
×Mozilla Firefox böngésző alatt, úgy tudja a VG.hu-t kezdőlapnak állítani, hogy az egér bal gombját nyomva tartva a címsor mellett levő VG ikont ráhúzza a kis házikó ikonnal jelölt kezdőlap gombra.
Belépés
×Árupiacok
Gyenge dollártól drágult az olaj
A dollár gyengülésének és az Iránnal kapcsolatos feszültségek élesedésének következtében ugrott meg a napokban a kőolaj ára. Elemzők úgy vélik, hogy hosszabb távon nem lesz tartósan magas az energiahordozó piaci értéke.
A hét végére javított az olaj
Emelkedni kezdett a nyersolaj árfolyama pénteken, miután a kereskedők kedvező foglalkoztatottsági adatokat vártak az Egyesült Államokból – jelentette a Bloomberg hírügynökség.
Az arany jól érzi magát a két fenevad társaságában
Az infláció rémképe különösen azóta kísért a befektetői piacokon, hogy az amerikai jegybank 2009 eleje óta folyamatos mennyiségi lazító intézkedésekkel avatkozik be gazdaság alakulásába.
Az élelmiszerek és nyersanyagok drágulása várható
A nyersanyagok és az élelmiszerek drágulása várható az arany árfolyamának emelkedése után. Az olaj jelentős felértékelődése azonban az erős kínálat miatt csak komoly nemzetközi konfliktus kialakulásakor lehetséges.
Ismét jelentős többletet mutat a külkereskedelmi mérleg
AKTÍVUM Jelentős, 664 millió eurós többlettel zárt a külkereskedelmi mérleg tavaly novemberben. Összességében az év első 11 hónapjában a külkereskedelmi többlet 6,6 milliárd eurót tett ki, ez 1,5 mill...
Az arany ismét trendi
Hathetes pihenő után az arany árfolyama ismét visszatért az 1.700 dolláros, pszichológiailag fontos küszöb feletti tartományba. Az elmúlt héten több mint 4%-os felszökkenést abszolváló nemesfém az amerikai Fed múlt heti kamatdöntő ülését követően került kirobbanó formába, miután az USA jegybankja bejelentette, hogy várhatóan 2014 végéig nem változtat a nulla közeli alapkamat mértékén – tájékoztat a www.aranypiac.hu.
Hogyan emelheti az arany árát az olaj?
Az elmúlt hetekben ismét előtérbe kerültek a befektetési piacokon a Közel-Kelet feszültségei. De vajon hogyan reagál az arany ára, ha az Irán körüli konfliktus még tovább eszkalálódik? A HSBC befektetési bank arra számít, hogy egy tartósan magas olajár az arany árfolyamának emelkedését fogja okozni – tájékoztat a www.aranypiac.hu.
IMF: Óriási olajsokk következhet be Irán miatt
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) arra figyelmeztetett, hogy az olajár akár 20-30 százalékkal emelkedhet, ha az iráni exportban fennakadás következik be.
Iráni helyzet - Az autósok nem reménykedhetnek
Csaknem 100 dollár körüli hordónkénti áron kereskedtek tegnap a kőolajjal New Yorkban, mivel a kereskedők attól tartanak, Irán válaszlépéseket tehet az európai embargóval szemben. A határidős árak tegnap további 0,6 százalékkal emelkedtek a hétfői 1,3 százalékos növekedés után.
Így reagált az olaj az iráni embargó hírére
Kissé drágult a kőolaj arra a hírre, hogy az Európai Unió július 1-jéig késleltetett olajembargót vezet be Irán ellen.
PÁLYÁZATFIGYELŐ
- Az egyházi célú program-típusú központi költségvetési hozzájárulások támogatási lehetőségei
- Mosoni hangulatok fotópályázat
- Maradandóság igényével állítandó köztéri műalkotások - "PUBLIC ART" létrehozása
- 2012 Open Source Projektje
- Ökoiskola és Örökös Ökoiskola cím elnyerése
Adósságválság az EU-ban
A görögök hamisított adatokkal félrevezették a világot, most pedig a financiális problémáik miatt az euro léte is veszélybe került
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
- Washington Post: A magyarok kezdenek beleunni az EU-ba
- Wirtschaftsblatt: Magyarországnak a zsebében van az IMF
- A valójában kétkulcsos egykulcsos adó nem segíti a fogyasztást
- Ryanair a Budapest Airportnak: Nem a takarítóval akarunk beszélni
- Budai Gyula tévedett az összeadásnál
- Kellemetlen meglepetés érkezett Németországból
- Valóban ezer milliárd a kár?
- Európa roncstemetője leszünk?
- Már nem egy Gyurcsányba oltott Cohn-Bendit Orbán rémálma
- Viszik a pénzt a fantomkórházak
BUX
2012. február 9. 11:1515 perccel késleltetett adatok!
| USD/HUF | 219.56 | -0.339% | ![]() |
| EUR/HUF | 291.29 | -0.142% | ![]() |
| CHF/HUF | 240.79 | -0.15% | ![]() |
| EUR/USD | 1.328 | +0.256% | ![]() |
MOL
2012. február 9. 11:15Vendor szolgáltatja.15 perccel késleltetett adatok!



