BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A biztosítás csökkentheti a hálapénzt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Ördögi körbe került az egészségügy – mondta a Generali Biztosító által rendezett sajtóbeszélgetésen Orosz Éva egyetemi tanár.

Az 1990-es évek elején egy szektorsemleges, osztott finanszírozási modellben képzelték el az egészségügy jövőjét, ahol a kiegészítő szolgáltatásokat nyújtottak volna a magánbiztosítók. Ehelyett mára a közkiadások csökkentése miatt az egészségügyi intézményrendszer struktúrája elavult, bizalmi és felelősségi válság alakult ki.

Nyugat-Európában domináns az állami finanszírozás szerepe az egészségügyben, az OECD tagállamoknál is 74 százalékban az állam fizeti az ellátást. Magyarországon viszonylag magas a lakosság hozzájárulása az egészségügyhöz, a becslések szerint 30 százalékot tesz ki a magánkiadás a hálapénzzel együtt. 2009-ben a KHS becslése szerint 460 milliárd forintot fizetett a lakosság közvetlenül az egészségügybe, az ELEF 2009 felmérés szerint pedig még ennél is jóval többet, 680 milliárdot.

A magánbiztosítások megjelenését az indokolhatja, hogy a lakosságban van igény a színvonalas egészségügyi szolgáltatásra – mondta Paál Zoltán, a Generali vezérigazgató-helyettese. Az ügyfelek jellemzően azt szeretnék, ha időhúzás nélkül, normális körülmények között látnák el őket, arra viszont, hogy plazmatévé legyen a kórteremben vagy internetezhessenek műtét után, nincs igény.

Részletek a mai Világgazdaságban

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.