Decemberben jön a Xetra Budapestre is
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A CEESEG többfajta megoldást kínál a brókercégeknek a rendszercserére, az úgynevezett „minimálprogram” becsült költsége nagyjából 15-20 millió forint, ami nemzetközileg standard összegnek minősül. A brókercégek költségeinek csökkenését a vezérigazgató reményei szerint lehetővé teszi az is, hogy az egyik beszállító magyar. Tóth Attila vezérigazgató-helyettes hangsúlyozta, hogy a rendszercsere az azonnali termékek piacát érinti, a származékos piacon marad az MMTS. Nem lesz változás a piaci nyitvatartásban és az elszámolási infrastruktúrában sem.
A részvénypiacon az „A” és „B” kategóriában – amelyek 2013. július 1-től a „Prémium” illetve „Standard” kategória nevet veszik fel – szereplő részvények kereskedése nem változik. A certifikátok piacán viszont folyamatos aukciót, míg a hitelpapírok, befektetési jegyek és a részvények T kategóriájában többaukciós modellt vezetnek be. Újdonság a szélsőséges ármozgások kezelésének új rendszere és az árjegyzői rendszer, amivel kapcsolatban a végleges koncepciót illetően még tart az egyeztetés.


