Németországban is nehéz takarékoskodni
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter szerint a gazdasági válság miatti adóbevétel-kiesés, illetve a konjunktúra élénkítése végett szükséges intézkedések egyelőre nem tesznek lehetővé jelentősebb megtakarítást. A jövő évtől azonban határozottan megkezdik az államadósság csökkentését – ígéri a kereszténydemokrata politikus, aki „kiegyensúlyozott exitstratégiának” nevezi az idei előterjesztést.
Az egyes tárcák azonban korántsem mutatnak hajlandóságot a középtávú konszolidációs célok megvalósítására. A 2011-es költségvetési igények összesítéséből kiderül, hogy a minisztériumok összesen 8,9 milliárd euróval többet szeretnének elkölteni az előirányzott 321 milliárdnál. A környezetvédelmi tárca 25, az oktatási és kutatási 20 százalékkal igényel többet annál, amivel Schäuble számol.
A német fiskális célok teljesítését az adóbevételek vártnál rosszabb alakulása is megnehezíti. Februárban 2,8 százalékkal kevesebb pénz folyt be az államkincstárba, illetve a tartományokhoz, mint egy évvel korábban. Az év első két hónapjában összesen 5,4 százalékos mínuszt jelentett a berlini pénzügyminisztérium. Handelsblatt, ftd.de, sueddeutsche.de


