BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jelen formájában nem maradhat a Szép-kártya

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Hiába győzködte hónapokon keresztül a kormány a SZÉP-kártya és az Erzsébet utalvány ügyében Brüsszelt, a tárgyalások ugyanis kudarcot vallottak.

„A SZÉP-kártya rendszere miatt kötelezettségszegési eljárás indul Magyarország ellen. Ezt a vitát le fogjuk folytatni” – mondta Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.

Hozzátette: ennek ellenére tovább folytatják a SZÉP-kártya terjesztését. Kitért rá, hogy nem volt viták nélküli a rendszer elindítása, de minden várakozást meghaladóan – az április közepi adatok szerint – már több mint 500 ezer munkavállaló igényelte a kártyát. Csak szálláshelyre mintegy 6,5 milliárd forintot fordítanak a kártyabirtokosok, és az összeg az év során elérheti a korábban is remélt 20 milliárd forintot.
Mint ismert, az Európai Bizottság azért indított vizsgálatot a két cafeteria-elem ügyében, mert szerintük a szabályok sértik például a szolgáltatásnyújtás szabadságát. A két legfontosabb kifogás: a SZÉP-kártya egyes feltételei kizárják a vállalkozások bizonyos formáit, így például a külföldi vállalatok itteni fióktelepeit, valamint a kártyakibocsátónak banki háttérrel kell rendelkeznie.
További részletek a mai Világgazdaságban

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.