Erősítik a fogyasztóvédelmet
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságGyors, korrekt és méltányos panaszkezeléssel a pénzügyi felügyelet el kívánja érni, hogy a szerződésben vállalt kötelezettségeit az ügyfél és a pénzügyi szervezet egyaránt maradéktalanul teljesítse, ebbe az egyoldalú szerződésmódosítás tilalmát is beleértik – jelentette ki Szász Károly PSZÁF-elnök a pénzügyi felügyelet megújult fogyasztóvédelmi stratégiáját bemutató tegnapi sajtótájékoztatón. Balogh László PSZÁF-alelnök szerint a felügyelet fogyasztóvédelmi szerepének megerősítését a válság kényszerítette ki. Világtendencia, hogy a pénzügyi termékek jogilag egyre bonyolultabbakká válnak, márpedig ha ez nem párosul az ügyfelek korrekt tájékoztatásával, a mostani, gazdaságilag nem éppen dinamikus időszakban ennek könnyen általános fogyasztói bizalomvesztés lehet a vége, aminek hosszú távon az egész pénzügyi szektor kárát láthatja.
Az új fogyasztóvédelmi szisztéma legfőbb intézményi eleme a felügyelet mellett megszervezendő pénzügyi békéltető testületek rendszere lenne. A megyénként felállítandó, ingyenesen igénybe vehető testületek három hónapos időkorláton belül tennének javaslatot a vitás ügyek rendezésére. Működésükkel kapcsolatban elsősorban a szakmai tekintélyüket kívánja erősíteni a PSZÁF, és ehhez a felügyelet jogszabály-alkotói lehetőségeivel is élni kívánnak – hangsúlyozta Szász Károly. Ügyfélpanaszokat kivizsgáló békéltető testületek eddig is működtek Magyarországon – mondta a PSZÁF elnöke –, németországi minták alapján ezeket a szakmai szervezetek, kamarák működtették. Ám a német gyakorlattól eltérően hazánkban a pénzügyi szervezetek rendszerint nem vetették magukat alá a békéltető testületek döntésének: ezek kompetenciája, úgymond, kívánnivalókat hagyott maga után. A felvázolt tervek szerint a felügyelet nem csak a testületek szakmai színvonalát garantálná, a velük való együttműködést is kötelezővé tenné – a döntéseik persze ki nem kényszeríthetők maradnának, az ilyesmi továbbra is a bírósági határozatok privilégiuma maradna.
A PSZÁF minden erejével azon van, hogy a pénzügyi szervezetek panaszkezelési gyakorlatát ügyfélbarátabbá tegye – jelentette ki Balogh László alelnök. A pénzügyi szolgáltatások piacán most elsősorban ár-, illetve díjverseny zajlik, a felügyelet ehhez képest úgy kíván beavatkozni, hogy az ügyfélcentrikusság terén alakuljon ki minőségi verseny a szolgáltatók között – mondta Balogh László. Ehhez a PSZÁF rendelkezésére álló eszközök teljes arzenálját be kívánják vetni: a hatósági döntésektől a panaszgyűjtési rendszer átalakításán át a hatékonyabb, közérthetőbb ügyfél-kommunikációig bezárólag. A kiszabandó bírságok tekintetében a büntetések nagysága helyett a gyorsaságra, illetve a nyilvános megszégyenülés visszatartó erejére helyezik a hangsúlyt. A panaszkezeléssel kapcsolatban tartják magukat korábbi eljárásrendjükhöz: elsődlegesen a szolgáltatónak kell kezelnie a felmerülő reklamációkat – ezzel kapcsolatban a PSZÁF el kívánja érni, hogy minden pénzügyi szervezetnél külön fogyasztóvédelmi felelős működjön. VG


