Hozta a várakozást az UniCredit
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság Bankszektor. Hozta az elemzők által várt eredményt tavaly az UniCredit csoport, amely 2008-as mérlegfőösszege alapján Magyarországon a hetedik legnagyobb banknak számít, 133 fiókja van országszerte. Olaszország legnagyobb lakossági hitelintézetének adózott eredménye 1,7 milliárd euró volt az egy évvel korábbi négymilliárddal szemben, míg a negyedik negyedéves profit 371 millió euróra csökkent a megelőző évi 505 millióról.
Sok más bankhoz hasonlóan az UniCreditnek is a bedőlt hitelek okozták a legnagyobb problémát: több mint nyolcmilliárd eurót kellett ebben a szegmensben leírnia, emiatt viszont az előre jelzetthez képest több tőkét kellett félretennie: a negyedik negyedévi céltartalékolás 2,1 milliárd eurót tett ki, szemben a várt 1,33 milliárddal. Az UniCredit-papírokat vonzóvá teheti, hogy Alessandro Profumo, a társaság vezérigazgatója a tavalyi profitból 0,03 eurónyi osztalékot fizet minden UniCredit-részvény után. Utóbbi azért lehet meglepő, mert az olasz pénzügyi hatóságok korábban felszólították az ország nagybankjait, hogy a válság miatt most tekintsenek el az osztalékfizetéstől.
Az UniCredit ugyanakkor megteheti, hogy osztalékot fizet, ugyanis európai versenytársaival ellentétben a hitelintézet nem élt az állami támogatás lehetőségével – így rá nem vonatkozott a tilalom –, helyette négymilliárd eurós tőkeemelést hajtott végre. Az UniCredit igazgatósága a hét elején állapodott meg arról, hogy a bank átszervezéséről szóló döntést a jövő hónapra halasztják.
Kiszállás
Az UniCredit tegnap értékesítette a Generali biztosítóban meglévő 2,84 százalékos részesedését. Ennek keretében 44 millió részvényt adott el – főként intézményi befektetőknek – 796 millió euróért. VG


