BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elindult felfelé az autópiac

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A nagyhaszonjárművek értékesítése az utolsó négy hónap alatt folyamatosan bővült

Úgy tűnik, megfordult a trend, és kezd magára találni a személyautó-piac. Júliusban már 19, augusztusban pedig 23 százalékkal több – 4356, illetve 2994 – személykocsi kapott rendszámot, tehát vége a korábbi csökkenő tendenciának.

A bázis, vagyis a tavalyi július–augusztusi értékesítés azonban nagyon alacsony volt a 2009. július elsejétől bevezetett magasabb áfa miatt, ezért Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) ügyvezető elnöke még nem igazán derűlátó. Mint mondja, a tavalyi mélyponthoz képest ugyan jelentős az előrelépés, de a forgalom elmúlt kéthavi élénkülése sem hozott akkora darabszámot, hogy megkönnyebbülten felsóhajthasson a szakma. A válság hatására bekövetkezett drasztikus keresletcsökkenés több mint háromszáz autószalon-szakszerviz megszűnéséhez és a tulajdonosi kör harmadának csődjéhez vezetett. A tragikusan alacsony forgalomból nem tudták egyszerre üzemeltetni a vállalkozást és törleszteni a beruházási hitelt.

Ami a közeljövőt illeti, egyelőre azt sem lehet biztosra venni, hogy kitart a pozitív tendencia, és annak alapján, hogy nyolc hónap alatt nem egészen 29 ezer autó kelt el, az MGE továbbra is azt tartja, hogy az idén legfeljebb ötvenezres lehet az összes darabszám. Mint emlékezetes: a szakmai szervezet az idén januárban még 65 ezresre becsülte a személykocsipiacot, ám az 50 százalékot meghaladó visszaeséssel terhelt első negyedév miatt lefelé módosította előrejelzését.

Míg tavalyelőtt a személyautók 39 százaléka került vállalkozások tulajdonába, addig az elmúlt évben 50-50 százalékos volt a megoszlás, mára pedig a céges, illetve flottaeladások aránya meghaladta a 60 százalékot. Ez a tendencia várhatóan mindaddig megmarad, ameddig viszsza nem tér a lakosság hitelfelvételi kedve, illetve a finanszírozók előnyösebb konstrukciókat nem kínálnak. A cégautó-vásárlások arányának emelkedése ugyanakkor két év alatt nagyjából kétmillió forinttal növelte a piaci átlagárat. A vállalkozások ugyanis mindig drágább autókat vásárolnak, mint a magánszemélyek.

A kishaszonjárművek forgalma az év eleji közel 60 százalékos visszaesés óta hónapról hónapra javul, ugyanakkor július és augusztus során nem csupán vége lett a negatív trendnek, hanem 48, illetve 59 százalékkal bővült a piac az egy évvel korábbihoz képest. Ennek ellenére a nyolchavi összesítés még jelentősen az elmúlt év azonos időszakában elért darabszám alatt van, s a biztató jelek ellenére sem várja 10-11 ezernél több furgon forgalomba helyezését az MGE.

A 3,5 tonnánál nagyobb össztömegű, úgynevezett nagyhaszonjárművek értékesítése az utolsó négy hónapban folyamatosan bővült, így a nyolchavi öszszesített darabszám már gyakorlatilag megegyezik az elmúlt év azonos időszakában elért menynyiséggel: az 1208 jármű csak 1,1 százalékkal marad el a bázistól.

Noha a szakmai szövetség számításai szerint a fuvarigény évi ötezer teherkocsi cseréjét tenné indokolttá, az idén 2100–2200 között lesz az utakra kerülő új járművek száma. Mivel sok fuvarozó vállalkozás megrendelés nélkül maradt a szállítási igény drasztikus csökkenése miatt, és bevétel híján nem tudta fizetni a jármű részleteit, vannak csupán néhány ezer kilométert futott teherkocsik is a piacon: az egyértelmű túlkínálat miatt oly mértékben zuhantak a használt járművek árai, hogy újakat eladni is egyre nehezebben lehet. Emiatt csupán két év múlva stabilizálódhat úgy-ahogy a teherjármű-kereskedelem, ám 2012-ben is csupán a 2002-es szintre kapaszkodhat fel a szakma. Pedig 2008-ban még több mint hétezer 3,5 tonnásnál nagyobb kocsi került az utakra.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.